DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Folytatva képviselőtársam gondolatmenetét, én magam is az örömömnek adnék először is hangot, hogy a fogyasztóvédelemről szóló szabályozást elővettük, és megpróbáljuk aktuálissá tenni. El kell ismernem, hogy az előterjesztő valóban reális problémákat vázolt fel és próbált szabályozni.
Két hiányérzetemre utalnék nagyon röviden felszólalásomban, és felhívnám az előterjesztő figyelmét, hogy az esetleg ezzel kapcsolatban előterjesztett módosító javaslatunkat támogatni szíveskedjék. A módosított előterjesztés 6. §-ától elég részletesen foglalkozik a panaszbejelentés, panaszügyintézés annak technikai, módszertani, egyéb dolgaival, amit nagyon tudunk helyeselni.
Ezzel kapcsolatban egy megjegyzésem azért lenne. A panaszügyintézéssel, a bejelentéssel, egyebekkel kapcsolatos problémakört a magam részéről leszűkíteném a javaslatomban az állampolgár, a fogyasztó, tehát a kis fogyasztó és a nagy szolgáltató cégek viszonyára. Itt lényeges változás ment végbe az elmúlt évtizedekben, amelynek a lényege az volt, hogy az áramszolgáltató, gázszolgáltató más nagy szolgáltató cégek virtualizálódtak, eltűntek és megfoghatatlanná váltak az egyszerű állampolgár számára. Míg korábban a panaszos bement az ÉDÁSZ irodára, a gázszolgáltató céghez és elmondta panaszát és azonnali intézkedést tudott kieszközölni, addig általában a telefonszámok, e-mail címek állnak a rendelkezésére, és ha van kellő türelme, hogy a billentyűkön végigzongorázza a különböző utasításnak megfelelő kódokat, akkor esetleg a végén valaki szóba áll vele. Ezért az ügyintézés egyszerűbbé tételére és ezeknek a nagy cégeknek a megfoghatóbbá tétele érdekében terjesztenénk elő egy javaslatot.
Nyilvánvaló, hogy a vidéki területi ügyfélszolgálati irodák megszüntetése elsődlegesen költségtakarékossági célokat szolgált, azért szűntek meg, mert a nagy szolgáltatók ezen is spórolni akartak. Most az a javaslatunk, hogy legyenek azért olyan területek, ahol ne spóroljanak, és általában az energia- és egyéb szolgáltatással kapcsolatos haszon fedezze azokat a pluszkiadásokat, amik mondjuk a lakossági szolgáltatással kapcsolatban beépítésre kerülhetnek.
Ezért az egyik módosító indítványunk az lenne a tisztelt előterjesztő felé, hogy mondjuk ki, hogy azok a szolgáltató cégek, energia- és más szolgáltatók, akik országos hatáskörrel országos kiterjedésű tevékenységet folytatnak, minden megyeszékhelyen tartsanak fenn ügyfélszolgálati irodát. Férjen bele a büdzséjükbe, legyenek elérhetőek, legyenek megragadhatóak, legyenek fizikai közelségben a fogyasztókkal, és úgy gondoljuk, hogy szerintem az üzleti kapcsolatuknak sem ártana, de a fogyasztóknak mindenképpen a javára szólna egy ilyen fogyasztás.
(21.30)
A másik felvetésem vita tárgyát képezheti, hogy ebbe a törvénybe illeszthető-e, vagy pedig, mondjuk, a számlázási rendbe, de miután a 4. § szabályozza az eladási ár fogalmát és annak a kifejezési rendszerét, itt merem megemlíteni, hogy a másik olyan probléma, ami különösen a gázszolgáltatásokkal kapcsolatban szokott felmerülni, az az, hogy mást mér az óra és mást számláz a szolgáltató. Egészen konkrétan, amit az állampolgár megtekinthet, az egy gázóra és köbmétert mér, amit pedig leszámláznak neki, az pedig gigajoule és ebben kifejezett ellenérték. Úgy gondolom, sok vitát kiküszöbölhetnénk, hogyha kimondaná a törvény, hogy a számlát abban a mértékegységben kell kiállítani, amire a leolvasható, illetve kontrollálható fogyasztásmérő állítva van.
A délelőtti bizottsági ülésen is felvetettem ezt a kérdést, akkor azt a választ kaptam a szakemberektől, hogy állítólag van már olyan óra, amelyik ennek eleget tesz, és most ezt szerelik fel. Hát ebben én azért Tamás vagyok, mert állampolgári bejelentések számos olyan példát bizonyítanak, hogy a most felszerelt gázórák is tulajdonképpen köbmétert mérnek, ugyanakkor a számlázási rendben pedig a gigajoule kerül kibocsátásra. Tehát ebben a két tárgyban azért kifejezetten felhívnám az előterjesztő figyelmét arra, hogy a lakossági igényeknek megfelelően ezt az előterjesztést ilyen javaslatokkal egészítse ki.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés