DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha létezne még adatvédelmi biztos, mint ahogyan nem létezik, akkor vélhetően nemcsak azt kifogásolná, amit Harangozó képviselőtársam az előbb elmondott, hanem azt is, hogy önök a jövőben nem kettő, hanem most már 5 évig kívánják tárolni azoknak az érdeklődő állampolgároknak az adatait például, akik meglátogatják az Országgyűlés plenáris ülését.

Kérdezem én: mi szükség van erre? Milyen alkotmányos indok van arra, hogy azok az állampolgárok, akik ellátogatnak az Országgyűlés ülésére, ha úgy tetszik, állampolgári jogukat gyakorolva, azoknak az adatait önök 5 évig tárolják, túl azon, hogyha esetleg egy orwelli államot kívánnának építeni?

A zárószavazás előtti módosító javaslatokban önök egy újabb kísérletet tesznek annak az abszurditásnak a törvényesítésére, ami egyébként már az elmúlt ciklusokban is jellemző volt, hogy kormánybiztosi, miniszteri biztosi tisztséget látnak el képviselők, hiszen nyilván így lehet a klientúrát kifizetni.

Szeretném tisztázni: a Lehet Más a Politika az elmúlt években azért követelt kemény összeférhetetlenségi szabályokat, hogy egyrészt ezzel csökkentsük a korrupciós nyomást a politikán, másrészt pedig vegyük elejét a hatalomkoncentrációnak, vegyük elejét a döbrögik uralmának szerte a vidék Magyarországán. Szeretném jelezni önöknek azt, hogy például az első parlamenti ciklusban, Antall József idején teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy a közigazgatást és a népképviseleti szerv munkáját olyan módon folyatják össze, ahogyan ezt már az elmúlt ciklusokban is láttuk, és ahogy önök ezt most itt szentesítik.

(17.50)

Elképzelhetetlen lett volna, hogy tipikusan közigazgatási feladatot ellátó miniszteri biztosi, kormánybiztosi tisztségre parlamenti képviselőket neveznek ki. Miniszterelnök úr, erre az első ciklusban nem volt példa, ezt a második ciklusban kezdte el az akkori szocialista-szabad demokrata kormány. Itt lenne az idő arra, hogy ezeket a torz hagyományokat felszámolják, és világos elválasztás legyen a pártatlan közigazgatás és a parlamenti munka között.

Viszont az összeférhetetlenségi szabályok tekintetében egyéb furcsaságok is történtek. Önök az elmúlt héten lehetetlenné tették azt, hogy például orvosok, tanárok 2014-től parlamenti képviselők legyenek, holott vélhetően nem árt egy egészségügyi bizottság munkájában, ha az ott ülő orvos végzettségű képviselők nem öt-tíz-tizenöt évvel ezelőtti tapasztalatokról számolnak be. Talán nem árt az, ha vannak olyanok az Országgyűlésben, akik naponta tapasztalják azt, hogy az itt elfogadott oktatási, egészségügyi szabályok milyen hatással vannak az emberek mindennapjaira, az emberek életére.

Azt gondolom, hogy akkor legyünk következetesek. Meg lehet tiltani, hogy semmilyen kereső tevékenységet ne folytasson képviselő, de akkor tovább kéne menni, bátornak kéne lenni, azt kéne mondani, hogy parlamenti képviselő tőkejövedelmet se vehessen fel. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) Ez így tiszta beszéd. Képviselőtársaim, így lehet egyébként a kiskapukat is bezárni, így elejét lehet venni annak, hogy szelvényvagdosókkal legyen tele a Magyar Országgyűlés. Hogy van az, hogy a bérjövedelmet önök tiltják, a tőkejövedelmet önök nem tiltják? Azt gondolom, az is igencsak összeférhetetlen, ha olyanok alkotják a gazdasági, pénzügyi szabályokat a Magyar Országgyűlésben, akik tőzsdei spekulációban érdekeltek. Ha következetesek akarunk lenni az összeférhetetlenségi szabályokban, akkor erre is nemet mondunk.

Az, hogy önök tanárokat, orvosokat száműznek az Országgyűlésből, miközben hagyják azt, hogy gazdasági, pénzügyi szabályoknál spekulálva nyomjanak gombot országgyűlési képviselők, egész egyszerűen szemfényvesztés. Mi továbbra is azért követelünk kemény összeférhetetlenségi szabályokat, hogy a korrupciós nyomás enyhüljön a jogalkotáson, másrészt pedig akadályozzuk meg a hatalmi ágak összefolyását, a hatalomkoncentrációt nemcsak országos szinten, hanem vidéken is.

Ezért kérem önöket még egyszer arra, hogy olyan módosító javaslatokat például, amik nyílttá teszik annak a lehetőségét, hogy a közigazgatási pozíciók és a parlamenti képviselői munka egybefolyjon, ilyen zárószavazás előtti módosító javaslatokat ne szavazzanak meg. Egyébként az LMP frakciója biztosan nem fog támogatni olyan törvényt, olyan javaslatot, amelyik úgy kedvezményezi a tőkejövedelmeket, hogy képmutató módon lesújt azokra, akik bérjellegű juttatást vesznek fel. Mi olyan szabályozást szeretnénk, ahol minden tekintetben nagyobb terhet viselnek azok, akik tőkejövedelemből élnek, akkor is, ha az illetők parlamenti képviselők. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu