DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Az LMP nagyon boldogan támogatná azokat a kezdeményezéseket, amelyek valóban a megújuló energiák térnyerését segítenék elő, de azzal, hogy önök előírtak egy olyan energiastratégiát, amelyben utolsó helyre tették a megújulókat, világossá tették mindenki számára azt, hogy önök milyen elvek szerint kívánnak gazdálkodni.

Már a Kovács Pál államtitkár úr által elmondottak alapján is érzékeltem, hogy önök teljes tévedésben vannak, mert aki extenzíven befektet a nukleáris iparba, az a megújulók alatt vágja a fát. Egész egyszerűen ez a két rendszer csak egymás rovására építkezhet. És értsék meg, hogy az atom a múlt, a megújuló a jövő, és mi azt várjuk önöktől, hogy önök a jövő energiájába fektessenek be.

Annak, hogy önök 160 milliárdot éppen átcsoportosítottak, nagyon örülünk, bár ez még nincs lezárva, és egyébként ezt mi már két éve mondjuk.

(16.20)

A lényeg, az, hogy azt kérjük önöktől, hogy ne fojtsák meg a megújulókat például azzal, hogy a szabályozási környezetet folyamatosan változtatják. Másfél év alatt tizenegyszer megváltoztatni a szabályozási környezetet; hát így hogyan lehet befektetni bármit, bármifajta megújuló szektorba koncepciózus módon?!

Köszönöm a választ, államtitkár úr.

Forrás: parlament.hu