KOVÁCS TIBOR (MSZP): Tisztelt Ház! A múlt héten dr. Mengyi Roland fideszes képviselő interpellált. A meseszerű, a népek etetését szolgáló válaszból megtudhattuk, hogy milyen "nagyszerűen" bonyolították le a Bükki Nemzeti Park földterületeinek hasznosítását.

Nézzük a tényeket! Dr. Ángyán József államtitkár úr annak idején úgy rendelkezett, hogy olyan pályázati feltételeket kell kialakítani, hogy a helyi gazdák legyenek a lehetséges nyertesek; az igazgató ezt hajtotta végre. A földigénylő pályázatok első beadási határideje október 3-a, 12 óra volt - fontos dátum. Valaki intézkedett: a park igazgatóját aznap délben állásából indoklás nélkül felmentették, majd a pályázati határidő lejárta után 10 órával, este 22 órakor az interneten visszavonatták a pályázati felhívást. Új pályázatot írtak ki, pályázatok bontása január 30-án, eredményhirdetés március 29-én történt.

Kik azok a nyertes helyi gazdák, akikről Mengyi képviselő úr beszélt? 149 pályázat érkezett, ebből 25 pályázó nyert. 7 pályázó nyerte meg a területek több mint 81 százalékát, 2200 hektár földet, ezek között is három, aki 1500 hektárt nyert. Közülük az egyik egy bt., fő tevékenysége az áruszállítás, mezőgazdasági tevékenysége nincs, amely január 16-án tulajdonost vált, átteszi székhelyét Mezőcsátra, egy lakatlan romos házba, és nyer 496 hektár földet (Nyakó István: Gratulálunk, mekkora vívmány!), az új tulajdonos pedig Kanyok Attila fideszes önkormányzati képviselő, korábban polgármesterjelölt Tiszaújvárosban, Mengyi Roland képviselő úr képviselői alkalmazottja. Nyer több nyilvánvalóan stróman pályázó 450 hektárt (Nyakó István: Micsoda siker!), közte olyan is, akinek tízmilliós nagyságrendű adótartozása van.

Ez gyalázat, a helyi gazdatársadalom arculcsapása, tisztelt államtitkár úr! Azonnali vizsgálatot követelünk, követeljük, hogy a bérleti szerződéseket vonják vissza! Mit kíván tenni az államtitkár úr, ön mint a törvényesség legfőbb bajnoka? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)

Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu