Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy e vita során az élelmiszer-biztonság kérdése ilyen súllyal esik latba, ugyanakkor meglepődve hallottam azokat a kitételeket, hogy hogyan képzeljük mi, ellenzékiek, hogy számon kérjük a kormányon a fogyasztóvédelmi célok kitűzését, betartatását, miközben milyen jogköröket adtak önök a PSZÁF-nek, a GVH-nak. Való igaz, hogy a jogkörök tekintetében némi kiszélesítés történt, viszont a problémám az, hogy a költségvetés tekintetében olyannyira nem. Látható az, hogy ez a két szervezet - amely szintén aranybányája lehetne a magyar fogyasztóvédelmi csomag együttesének - továbbra sem kapja meg azt a költségvetési támogatást, amely alapján hatékonyan vagy hatékonyabban működhetne. Tehát a jogkörök szélesítése mellé a források odaadását, biztosítását is nagyon fontosnak tartanánk.

Szóba került itt a civil kurázsi kérdése, amire a jobbikosok mindig is szerettek ráerősíteni, számtalan korábbi megmozdulásunk is ennek bizonyítéka volt. S hogy ezt bizonyítsuk - szemben a jelenlegi kormányzati tehetetlenséggel, ahol is az tapasztalható, hogy nagy bevásárlóközpontok maximum 700-800 ezres bírságokat kapnak, miközben óránként 900 ezret képesek behozni vagy akár 1 milliót, de hallottunk már olyan áruházról is, amelyiknek 9 millió volt az óránkénti forgalma; tehát ehhez képest eltörpülnek ezek az összegek -, mi, jobbikosok úgy gondoljuk, hogy társadalmiasítani kell az élelmiszer-ellenőrzést és az élelmiszer-biztonság elérését is.

(21.10)

Ezért van az, hogy a Jobbik a közeljövőben egy élelmiszer-biztonsági razziába fog kezdeni Magyarországon, nyilvánvaló, hogy egy civil, alulról jövő társadalmi igényre való ráerősítéssel. De teljesen egyértelmű, az utóbbi két év azt bizonyította, hogy sajnálatos módon a kormányzat nem tudta megoldani ezt az alapvető, elementáris társadalmi igényt, az élelmiszerbiztonság-ellenőrzés társadalmasítását. Egyetlen megoldásként azt tudjuk jelen pillanatban elképzelni, hogy ráerősítünk ezen civileknek a mozgalmaira, és igenis, egy olyan razzia jöjjön létre Magyarországon, hogy senki ne legyen biztonságban, aki a magyar vásárlók, fogyasztók bizalmával visszaélve ellenünk kíván bármit is tenni.

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu