DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt szeretném kérni, hogy a KDNP időkeretéből használódjon el az idő.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szerintem fontos mindig a kiindulópontot megtalálnunk, fontos tisztáznunk azt, hogy mi lehet ennek a mai vitanapnak a célja. Többen beszéltek már azért erről, és szeretnék kapcsolódni azokhoz, akik úgy látják, hogy ennek a mai vitanapnak az lehet elsődlegesen a célja, hogy egy rendszernek, egy elmúlt rendszernek a valódi arcát feltárjuk, fölmutassuk a ma nemzedéke számára. Egy igazságtalan rendszert, egy emberhez méltatlan rendszert mutassunk be pont azért, hogy el lehessen kerülni a jövőben, hogy még egyszer ilyen rendszer kiépülhessen valaha is Magyarországon és a világban bárhol, ne lehessen megzsarolni, megfélemlíteni, meghurcolni embereket, igazságtalanul nyomorba dönteni őket. Szerintem ez a legfontosabb célja ennek a mai vitanapnak, a témából kiindulva.

Szeretném elmondani azt, hogy el kellene kerülni azt, hogy olyan célja legyen ennek a mai vitanapnak, amely Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti vagy gyengíti. Szerintem ez különös felelőssége mindannyiunknak, hogy ezt ne tegyük, ne vigyük ebbe az irányba a vitát. És talán legalább ennyire fontos az a cél is, amit el kellene kerülnünk, mert látom, néhány képviselő úr megpróbálja pártpolitikai haszonszerzésre fölhasználni ezt a mai vitanapot. Szerintem ez helytelen. Ez egy fontos nemzeti ügy, nem jó, ha ebből bármelyik párt olyan módon próbál meg profitálni vagy szeretne profitálni, amellyel fölhasználja ezt az ügyet, és megpróbálja a mostani parlamenti képviselőket, a jelenlegi kormányt támadni ezért.

Szeretném javasolni azt, hogy egyfajta rendszerszemléletet próbáljunk meg alkotni, és eszerint folyjon ez a mai vita, hiszen az elkerülhetőség érdekében fontos, hogy napirenden van ennek az egész elmúlt időszakbeli besúgórendszernek a működése. Ennek az egész kommunista diktatúrarendszernek egyik fontos pillére volt az ügynöki rendszer, az ügynöki hálózat kiépítése.

Elhangzott kritika Demeter Ervin képviselő úr felszólalását követően, hogy semmi nem történt az elmúlt 22 évben. Szeretném megerősíteni és rögzíteni, hogy igenis történt. Számos törvényt hoztunk, módosítottunk annak érdekében, hogy ez a tisztánlátás legalábbis közelebb vigyen minket az igazsághoz. Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy 2000-ben Mátrai Márta és Csúcs László voltak azok, akik előterjesztették, hogy az átvilágítandó személyek körét terjesszük ki, bővítsük ki a közbizalmi és közvéleményt formáló tisztségeket betöltő személyekre vonatkozóan is: a média szereplőire, a bírákra, az ügyészekre a pártok országos, megyei tisztségviselőire. Ez is egy komoly előrelépés volt az ügy érdekében, és Demeter Ervin beszélt arról, hogy akkori miniszterként, az ő előterjesztésére valóban a Történeti Hivatalt állami szaklevéltárrá minősítjük, amely mind a kutathatóság, mind pedig a tisztánlátás érdekében jelentős előrelépés volt.

Bárándy képviselő úrra reagálva azt szeretném elmondani, hogy ő utalt arra, hogy a kormánynak mivel kellene foglalkozni. Szeretném elmondani, hogy a kormány természetesen azzal foglalkozik, ami a legfontosabb dolga: az emberek életét leginkább meghatározó és befolyásoló kérdések megoldásán fáradozik és dolgozik hivatalba lépése óta. A kormány 1,2 millió emberen segített a devizahitelesek problémájának a megoldásával, a végtörlesztés lehetőségével, és hadd ne soroljam végig. Pontosan a legfontosabb, az emberek élethelyzetét, életminőségét meghatározó kérdésekkel foglalkozik, és teszi és végzi a dolgát az Európai Parlamentben és itthon is.

Ennek ellenére fontosnak tartjuk az erkölcsi és morális kérdések megoldását is. Ha van egy ilyen igény - márpedig miért ne lenne -, akkor próbáljuk meg minél közelebb vinni az igazsághoz, minél tisztábbá tenni azt a rendszert, amely az elmúlt időszakot jellemezte, a rendszerváltás előtti időszakot jellemezte. Ezért mi lehet a megoldás? Több képviselőtársam beszélt már erről, a megoldás nem lehet más, mint az, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságát fölállítjuk, akik kellő tudással felvértezve képesek lesznek arra, hogy ezt a bizonyos "átkos" rendszert, amely valóban egy nagyon komoly besúgóhálózatot működtetett, embereket döntött nyomorba, ezt a rendszert fölmutassa nekünk, föltárja azokat a tényeket, azokat az összefüggéseket, azokat az igazságokat, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek, és gyermekeink számára is fel tudjuk mindezt mutatni.

Szeretném hangsúlyozni azonban azt, hogy nyilván annak a rendszernek voltak haszonélvezői, voltak irányítói, elsősorban azoknak az embereknek a felelőssége, akik egy ilyen embertelen rendszert működtettek és létrehoztak. Tehát valóban az áldozatokat egyértelműsíteni kell, kik voltak ennek a rendszernek az áldozatai, kik voltak a haszonélvezői. Bízom benne, hogy az a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely el fogja végezni a munkáját, közelebb visz minket a teljes igazsághoz.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu