TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon gyorsan, államtitkár úr, csak hogy értse. A Belügyminisztérium és az Országos Vízügyi Igazgatóság utasítása alapján a munkaszerződés 4. pontja törlésre kerül. A szerződés 4. pontja: "A munkavállaló saját kerékpár igazolt használata esetén költségtérítésre jogosult, melynek mértéke 5 ezer forint". Államtitkár úr, persze hogy támogatjuk a közmunkaprogramot, hiszen mi vezettük be. Nem ez a baj, hanem az, hogy önök becsapják az embereket. Odaáll valaki, és azt mondja, hogy itt kell aláírni, itt van az a papír előttem, amelyet az önök utasítására vittek ki, ahol nem mondják meg, hogy miről szól a 4. pont, csak azt mondják, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. Erre kérdeztem rá, államtitkár úr, hogy jogszerű-e, lehet-e ilyet csinálni Magyarországon. Kíváncsi lennék arra, hogy ha egy szerződésben a felek nem közösen egyeznek meg, hogy azt változtatni akarják, akkor kijelölték a munka törvénykönyvét. Államtitkár úr, bármennyire lehet július 1-jétől más a munka törvénykönyve, jelen pillanatban nem engedi meg a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szerződések egyoldalú módosítását.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés