DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha a történelmi adatok pontossága annyira fontos lesz, mint ahogy itt látom, akkor engedtessék meg, hogy kiigazítsam azt a pontatlanságot, ami mindig jelen van.
Igen, amikor a kommunista diktatúrák áldozatainak a törvénybe iktatása megtörtént, valóban, Horváth Béla kisgazdapárti képviselő úrnak volt egy kezdeményezése, aki Apor Vilmos püspököt kívánta megnevezni. Akkor én arra gondoltam, a Fidesz soraiban ülő független kisgazdapárti valaki vagyok, annak a pártnak vagyok tagja 1943 óta, a Fidesz soraiban politizálok, független kisgazdapártiként akkor jöttem azzal a módosítással, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak, bár Apor püspök vértanú persze hogy egyike volt, de mégis, a politikai jellegzetességének kihangsúlyozása és megmutatása Kovács Béla elhurcolása volt inkább. Ehhez csatlakozott képviselőtársam a Fidesz soraiból, Ughy Attila, és ebből lett a törvény.
Horváth Béla kisgazdapárti képviselő úr ezzel egyetértett, azonban nem is olyan nagyon fontos ez, hogy így volt vagy amúgy. De hogyha a képviselő úr engem kiigazít abban, ahogy kiigazított, és a képviselő úr kiigazítása hibás, akkor elnézést kérek, most úgy érzem, hogy ezt meg kellett mondanom.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés