DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én kétpercest nyomtam, de ha én következem, akkor természetesen elmondom a rendes hozzászólásomat.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény vezérszónokaként föltettem néhány kérdést, amire azt gondolom, választ kellene adni, mielőtt meg lehet azt ítélni, hogy ez az átalakítás, ez a közigazgatás-átalakítás, amelyre a kormány készül, valóban hatékonyabb lesz-e és jobban szolgálja-e az állampolgárok érdekét, mint a jelenleg működő rendszer.
Megismerve a Magyary-programot, abból már világos volt, hogy az önkormányzatokat gyengíteni akarja a kormány, az állami szerepvállalást pedig erősíteni. Szeretném azt világossá tenni, én sosem gondoltam azt, hogy ezen a munkamegosztáson, ami egyébként '90-ben alakult ki - valaki nekünk vindikálta a fideszes sorokból, hogy ezt az önkormányzati rendszert alapvetően mi alakítottuk ki, de nem így van, ez '90-ben jött létre akkor elég nagy konszenzussal a Házban -, már '94-ben, négy év működés után látszott, hogy bizony korrekcióra szorul. Például az az elgondolás, amit a finanszírozásban akkor képzeltek, hogy a személyi jövedelemadó egy az egyben az önkormányzatokat illeti, 100 százalékot kaptak először, az súlyos igazságtalanságokhoz vezet. Pont a kistelepüléseknek volt ebből óriási problémájuk, ahol nem volt szja. És Budapest és a nagyobb városok pedig óriási személyi jövedelemadó-bevétellel rendelkeztek.
Szokták is mondani a régi polgármesterek, meg akik emlékeznek még a '90-es évek elejére, hogy az volt az önkormányzatok aranykora, mert akkor a kiegyenlítést nem ebből a büdzséből, hanem a költségvetés egyéb forrásaiból oldotta meg a központi költségvetés, és bizony ez az önkormányzatoknak akkor igen jó volt. Aztán azóta a polgármesterek és az önkormányzatok minden évben panaszkodtak, hogy kevés a pénz. Nem tudom, hogy ma Magyarországon van-e olyan társadalmi csoport, amelyik azt mondaná, hogy neki egyébként amúgy elég, amennyit kap a költségvetéstől.
Visszatérve a rendszer átalakításának igényéhez: soha nem mondtuk és gondoltuk azt, hogy ezen a munkamegosztáson nem lehet változtatni. Én például nem értem pontosan, hogy az építéshatóság, ami logikusan állami feladat kellene hogy legyen, és sokkal jobb helyen lenne a járási hivatalnál, mint a jegyzőnél, hogy miért pont abban egyeztek meg, hogy ez ott marad. Mert én megmondom őszintén önöknek, egyébként ez nyilvános, tehát nem árulok el inszinuációt, hogy én belügyminiszterként megpróbáltam ezt keresztülvinni, és képzeljék el, mi történt: a szocialista polgármesterek a plafonra ugráltak emiatt. Most egyébként ugyanez történik, tudom jól. Tehát én nem tudtam ezt akkor keresztülvinni, nem vagyok rá büszke. Egyetlenegy miniszter sem szeret azzal büszkélkedni, amit nem tud elérni, de én úgy gondoltam, hogy jobb helye lenne az építéshatóságnak egy világos, állami rendszerben.
Most erre kellene választ adni, hogy a kétharmaddal miért nem tudnak huszárosan ilyen ügyeket megoldani. Mert egyébként amellett szólnak érvek, hogy miért lenne ott jobb. Én nem vagyok ellene annak, hogy legyen egy új munkamegosztás, és annak sem vagyok ellene, hogy tisztább profilok alakuljanak ki, de mégiscsak azt a kérdést kell föltenni, hogy ha abból indult ki először a kormány, hogy az összes jegyzői államigazgatási feladatot elviszi a járási hivatalhoz, akkor ez mitől lesz jobb az emberek számára. Mert államtitkár asszony sokszor elmondta - én ezt nem látom a törvényben -, államtitkár asszony azt is elmondta, hogy nem is kell a törvénybe beleírni, hogy minden polgármesteri hivatalban vagy körjegyzőségen lesz majd egy olyan személy, aki az állam nevében, a járási hivatal nevében ügysegéd lesz - így hívták az indokolásban -, ott majd fogadja az ügyfeleket, és ellátja az állami feladatokat.
De ha minden helyre ültetnek egy ilyen embert, akkor tessék nekem megmondani, hogy mitől lesz ez olcsóbb! Képzeljék el, engem ezzel kerestek meg - és ez most már gyakorlati tapasztalat - jegyző ismerőseim, hogy ma ott ül egy körjegyzőségen 8-10 szakember, akik szakmai munkamegosztásban ellátják a feladatokat. Elmegy az a 80 feladat a járási hivatalhoz, ott marad vagy odahelyeznek a járási hivataltól a körjegyzőségre egy embert, aki az állam nevében majd fogadja az ügyfeleket, intézi az ügyeket. Ha bármilyen szakmai problémája lesz, és mondjuk, megkérdezné a jegyzőt, a jegyző nem fog neki tanácsot adni meg segítséget, mert azt mondja, hogy eszem ágában sincs felelősséget vállalni olyan ügyben, ami nem az én hatásköröm, hanem a járási hivatal hatásköre. Ott marad egy kolléga egymaga, és vagy állandóan telefonál vagy internetezik, vagy ott elég furcsa helyzetek alakulnak majd ki. Mitől lesz ez jobb és olcsóbb?
Hozzáteszem: én ezt a megoldást - ha már mindenképpen így akarják létrehozni a járásokat - ügyfélbarátnak tartom, mert az, hogy ne az embereknek kelljen utazni, szerintem nagyon fontos szempont. De én mégis azt hiszem, hogy akkor ki kellene számolni azt pontosan, hogy ez mibe fog kerülni, mert még akkor mindig nem kaptunk arra választ, hogy ez mitől lesz jobb és hatékonyabb.
Fölmerült az is a vitában, és ezt többen érintették jelen lévő fideszes képviselőtársam, hogy ez egy szakmai törvény, és ne akarjunk belevinni politikát. Azt gondolom, hogy lehetne erről tisztán szakmai alapon is vitatkozni - lehetett volna -, de oka van annak is, hogy ebbe nagyon komoly politikai állítások is belekerültek, hiszen ha nem pont az önök vezetőitől tudnánk azt, hogy még mindig nincs eldöntve, hogy a járási hivatalok vezetője politikus lesz vagy szakember. Minden újság megírta, hogy Navracsics miniszter úr szeretné, ha szakember lenne; a Fidesz-frakció, ahol ül legalább száz olyan ember, aki úgy gondolja magáról, hogy nem fog beférni a következő parlamentbe, az meg szeretné, ha ez egy szabadrablásos hely lenne, ahova beülhet mindenféle szakmai képzettség nélkül. Hogyan nem lehet akkor erről politikailag beszélni, ha ezek a tények egyébként, amelyeket önök sem cáfoltak?
El is hangzott a parlament bizottsági ülésén, hogy azért nincs erre vonatkozóan a törvényben semmi, mert még nincs megállapodás. De ugyanígy igaz volt ez a fővárosi 7 vagy 23 kerületi vagy körzeti hivatalra. Magától Navracsics minisztertől tudjuk, hogy racionálisabb, az ő szándékai szerint a 7 lenne a jó, de nagyon nem akarják ezt a fideszes polgármesterek, és ők pont huszonkettővel vannak többen, mint én - mondta Navracsics miniszter.
És tudjuk, hogy mi lett a politikai alku vége, tudjuk azt, hogy huszonhárom kvázi járási hivatal lesz Budapesten. Hozzáteszem: nem ördögtől való ez, mert legalább Budapesten nem kell annyit utazgatni az embereknek, de mondják meg nekem, hogy mitől lesz az jobb, hogy bizonyos ügyekben majd egy elkülönült részlegben találják meg az állampolgárok a kiszolgálást.
(17.30)
Eddig megtalálták a polgármesteri hivatalokban, hozzáteszem, például az okmányirodai fejlesztésekben. Szerintem az önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok jól dolgoztak. Én belügyminiszterként egy hároméves okmányirodai fejlesztési programot vittem végig, nagyon jó együttműködésben a polgármesterekkel, függetlenül attól, hogy milyen pártállásúak. Egy bajuk volt, hogy a működési költségvetést mindig kevésnek tartották, de aztán alakítottunk a normatíván is, hogy mihez igazítsuk, és akkor sikerült békét kötni.
Szerintem az okmányirodákban függetlenül attól, hogy milyen színű a polgármester, jól akarják kiszolgálni az ügyfeleket, és saját magukat is cáfolják akkor, amikor olyanokat mondanak vagy nyilatkoznak, hogy majd mostantól lesz rend meg eddig összevissza bürokrácia volt, aztán innentől kezdve meg már nagyon szép lesz minden virág.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy dolgot szeretnék szóba hozni, ami az önkormányzati szférából érkezett javaslat, igény, és én azt gondolom, hogy ezt értelmesen meg kellene fontolni, meg kellene gondolni önöknek. Amikor az önkormányzati rendszer kialakult, akkor szándékosan született olyan döntés, hogy az állami működés bizonyos területeire az önkormányzatoknak rálátást kell biztosítani. Akkor született meg az a szabály, hogy a rendőrség illetékességi területén meghatározott időnként - nem mondom el a szabályokat - be kell számolni, és kell bizonyos hatáskört biztosítani személyi ügyekben, egyebek. Azt gondolom, hogy ez egy jogos észrevétel volt.
Ha önök úgy gondolják, hogy mégiscsak partnernek akarják tekinteni az önkormányzatokat, akkor érdemes lenne nyitottan fogadni a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetségének azt a kezdeményezését - ezt állásfoglalásban hozták nyilvánosságra -, hogy az önkormányzatok közösségének, amely az illetékességi területen működik, bizonyos jogosítványokat adna, beszámolási kötelezettséget írnak elő erről az állami feladatellátásról, hiszen ott helyben mégiscsak az állampolgárok képviselőivel találkoznak, és ugyanazon a logikán, ahogy a rendőrségnél megszületett ez a szabály és normálisan működik, az én tudomásom szerint nem volt ezzel különösebb probléma, ugyanezen a logikán ezeket a szabályokat is be kellene hozni, és lehetne ezt a lehetőséget biztosítani.
Bár hozzáteszem, a tekintetben van bennem némi aggodalom, hogy ezt befogadják-e vagy lesznek-e ilyen nyitottak e tekintetben, hogy hallottam egy konferencián, a Károli Egyetem dékánja azt mondta, hogy most új szerepben lesz a közigazgatási reform után az állam, az eddigi úgymond éjjeliőri szerep helyett az önkormányzatok tekintetében Nagy Testvérként felügyeli majd a városokat. Én nem hiszem, hogy ezzel az államtitkár asszony egyetért, mert a Nagy Testvérről mindenkinek az orwelli mű jut eszébe, és gondolom, hogy ezt nem akarják. De azért mégiscsak mutatja, hogy egy tudós ember úgy közelíti meg ezt a kérdést, nyilván szakmai alapon, hogy egy jóval erősebb állami szerepvállalás és szerepfelfogás valósul meg ebben a kezdeményezésben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, nem szabad szem elől téveszteni a legfontosabb célt, azt, hogy az államigazgatás milyen közszolgáltatásokat, államigazgatási, hatósági szolgáltatásokat nyújt az emberek számára. Hogy ehhez hogy férnek hozzá, hogyan lesz jobb az ő számukra, mert persze a hatékonyság egy fontos szempont, hogy az államnak ez mibe kerül, de van egy úgynevezett társadalmi hatékonyság, hogy lehet, hogy az államnak valami olcsóbb, de az állampolgárnak többe kerül, akkor ez egyáltalán nem biztos, hogy megéri. Főleg most, egy olyan időben, amikor iszonyú megszorításokra készül a kormány, amikor újabb adósarcok kivetésére készül, és egyáltalán nem lesz mindegy, hogy az egyébként az egyes térségekben drasztikusan csökkenő közösségi közlekedési szolgáltatásokból, mondjuk, az a végeredmény jön majd ki, hogy többet kell utazniuk az állampolgároknak, amikor az ügyeiket akarják intézni. Önök csóválják a fejüket, és azt mondják, hogy nem így lesz, hanem ez sokkal szebb lesz, sokkal jobb lesz, mint ahogyan mi itt aggódunk - lehet.
Őszintén mondom, hogy nem kívánom azt a magyar embereknek, hogy többletterhet rakjon rájuk, amikor államigazgatási szolgáltatást akarnak igénybe venni és az ügyeiket akarják intézni. Őszintén kívánom, hogy úgy legyen, ahogy önök ezt eltervezik, és olyan szép és jó legyen minden, ahogy önök ezt mondják. Őszintén kívánom! De azt a jogunkat meg nekünk ne vitassák el, hogy feltegyük azokat a kérdéseket, amelyekre ha nem adnak megnyugtató választ, akkor nehéz ezt elhinni. És igen, ahogy feltettük a kérdést Budapest tekintetében, hogy ez a 7 körzet miért lesz jobb, mint a 23, legyenek szívesek megmondani, nem érkezett rá semmilyen válasz, csak egyszer kiderült, hogy megvan a politikai alku. Tehát ezt szeretném kérni, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket mi most felteszünk, hogy mitől lesz hatékonyabb, hogy pontosan mikor lesz vége a hatásköri osztozkodásnak, és hogy ez mibe fog kerülni az adófizetőknek, szerintem ezekre választ kellene adni, mert azt a jogát egy kormánynak nem vitattuk el soha, hogy alakítson, fejlesszen a rendszeren, hiszen a rendszereken lehet mindig javítani. De csak akkor állunk neki, legalábbis akkor érdemes nekiállni egy rendszer átalakításának, ha biztosak vagyunk abban, hogy az átalakítás után a végtermék jobb lesz, mint a mostani.
Erre mi nemhogy garanciát nem látunk, hanem elég sok aggodalmunk van. Adott a lehetőség, hogy ebben a vitában személyeskedés és vádaskodás nélkül, tisztességes szakmai, szakmapolitikai vitát lefolytatva önök eloszlassák ezeket az aggodalmakat.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés