DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az első hozzászólásomra többen reagáltak, és bár már régen megnyomtam a gombot a kétperces válaszadásra, mégis olyan sokaknak volt hozzászólási szándékuk, hogy már csak most tudok reagálni. (Dr. Lamperth Mónika visszatér az ülésterembe.)
Az jutott eszembe, amikor Göndör Istvánt hallgattam, hogy mindenki magából indul ki, és amikor ő politikai tisztogatásra vagy klientúraépítésre gondolt, akkor bizonyára a szocialista hatalomépítési gyakorlatból indult ki. (Göndör István a fejét csóválja.) Emlékszünk, hogy a közigazgatási hivatal korábbi vezetője is egy politikai kinevezett volt, ha úgy tetszik, a kormány bizalmából látta el ezt a feladatot. Később be is ment a kormányba, ellátta azt a politikai képviseletet, amit a szocialista kormány annak idején elvárt tőle. Tehát kár ezeket a dolgokat ekként szemforgató módon felhánytorgatni egymásnak.
Pál Tibor képviselő úr pedig azt vetette fel, hogy mitől lesz jobb az a rendszer, és milyen furcsa az, hogy egyszer csak módosító indítványokat nyújtunk be egy beterjesztett törvényjavaslathoz. Nagyon röviden: ez nem olyan nagyon bonyolult. Létrejött Budapesten egy önkormányzatokat tömörítő érdek-képviseleti szerv, ez megtárgyalta annak a törvényjavaslatnak a koncepcióját, amelyet később a kormány is nyilvánosságra hozott, ezzel kapcsolatosan kialakította az álláspontját. Minden kerületi önkormányzat tagja ennek a szövetségnek, és ezt a véleményünket juttattuk el a kormányhoz, és végül is úgy tűnik, hogy van értelme módosító javaslatokat megfogalmazni, van értelme szakmai vitákat lefolytatni.
Én erre biztatnám önöket is, hogy érdemi módosító javaslatokkal járuljanak hozzá ennek a törvénynek a jobbá tételéhez, és ne politikai címkézésekkel és vagdalkozásokkal általánosságban vádoljanak meg bennünket, hanem tegyék le azt a javaslatot, hogy hogyan látják önök ezt jobban, mit kell csinálni ahhoz. Ígérem, hogy érdemben fogunk velük foglalkozni.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés