HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Amikor a múlt héten a Ház arról döntött, hogy e törvényjavaslat általános vitáját elnapolja, akkor én őszintén megmondom, abban reménykedtem, hogy talán ennek az az oka, hogy megfontolták a bizottsági ülésen elhangzottakat is, és esetleg visszavonják ezt a törvényjavaslatot, és egy újjal készül az államtitkárság, illetőleg a KIM, és talán egy sokkal cizelláltabb, sokkal inkább szakmai alapokra helyezett törvényjavaslattal fognak előállni..
(17.40)
Ehhez képest a mai napig egyetlenegy valódi módosító indítványt sikerült önöknek benyújtani, nevezetesen egy olyan kompromisszumos javaslatot, amit a budapesti kerületek polgármesterei, illetve Navracsics Tibor kötöttek meg, hogy ezentúl nem körzetekről fogunk beszélni Budapesten, hanem kerületenként járásokról. Ennyit sikerült beleszuszakolni az eddigi törvényjavaslatba.
Megmondom őszintén, hogy akkor, amikor önök kérik rajtunk számon, hogy mi szakmaibb módon vitatkozzunk, szakmai alapokra helyezzük, és csak ilyen értelemben érveljünk, akkor ne haragudjon, de ez egy szegénységi bizonyítvány a kormány részéről, hogy egyetlenegy ilyen jellegű módosító indítványt sikerült ehhez a fércmunkához önöknek benyújtani.
Már a vezérszónoki előadásomban is elmondtam, hogy meggyőződésem, hogy itt semmilyen szakmai kérdésről valójában, igazából nincs szó. Egyetlenegy kérdést akar ez a törvényjavaslat elénk tárni, illetve tisztázni, nevezetesen a vagyon kérdését. Arról van szó, hogy apróra lebontva elmondják, hogy hogyan lesznek gyakorlatilag elkobozva a polgármesteri hivatalok részben vagy egészben. Ilyen egyszerű, ez a kérdés. Ugyanezt láthattuk egyébként a megyei önkormányzatok esetében, akkor a kórházak esetében, a szakrendelők esetében, a tűzoltóságok esetében, és így tovább, sőt az iskolák esetében is, mert jelenleg még a törvény szerint az iskolák épülete is el lesz kobozva, államosítva lesz. Ott se volt egyetlenegy kérdésben sem valódi, szakmai érv, szakmai alap, hogy mi az oka annak, hogy a tulajdonjogot is birtokolni akarja a kormányzat, mi az oka annak, hogy mindezen vagyontárgyra szüksége van az államnak.
Amikor erről megkérdezzük államtitkár asszonyt, akkor most is, ahogy láthatják kedves képviselőtársaim, szemlehunyva figyeli a vitát, próbálja kizárni ezt a kérdéskört is a tudatából, úgy látszik.
Ne haragudjon meg, államtitkár asszony, azért én ragaszkodnék a válaszhoz. Mondják meg, hogy miért kell ez a sok minden vagyontárgy fölhalmozva az államhoz.
Én azt gondolom, talán nem terjeszkedem túl, hogy nem igazából a bírák 62 éves korhatárának a bevezetése fáj az IMF-nek meg az EU-nak, hanem valójában a hitelmegállapodás alapja, feltétele az, hogy valamifajta fedezetet tudjon az állam felmutatni, és valószínűleg nem elég az az egymillió hektár termőföld, ami még az állam tulajdonában van, valószínűleg valami más, további vagyonra is vágyik az IMF meg az EU. Igazam van, államtitkár asszony?
Nézze, én a magyar alkotmányra esküdtem fel. Úgy fejeztem be képviselői eskümet, hogy "Isten engem úgy segéljen!". Én azt gondolom, hogy mi itt mindannyian képviselőként megérdemlünk legalább egy fejbólintást.
Én azt gondolom, hogy ha ezt önök titokban tartják, nem képesek ebben a kérdésben szemünkbe nézve elmondani, hogy mi a valódi helyzet, akkor ezt úgy hívják, hogy nyílt hazaárulás, tudniillik a Btk. 144. §-a szerint, igen, az, aki külföldi szervezettel együttműködve Magyarország területi integritását próbálja megsérteni valamifajta előny érdekében, hazaárulást követ el.
Túl a vagyon kérdésén, azaz hogy miért is van szükség a vagyonelkobzásra, nézzük azt, hogy mit is akarnak önök elkobozni erőből.
Legelsősorban azt kell hogy kimondjuk, hogy mindez a vagyonelkobzás erőből történik. Erőből történik, mert a megállapodás, ami az önkormányzatok, illetve a kormányhivatal között létre fog majd jönni, egy olyan megállapodás, amelyben két szereplő vitatkozik egymással, majd előbb-utóbb, hogy ha túl közel érnek az október 31-ei időponthoz, akkor a két szereplőből az egyik, nevezetesen a kormányhivatal vezetője eldönti, hogy ez hogy lesz pontosan, hogy pontosan mely vagyontárgyak lesznek elkobozva, és pont.
Normális esetben, ha két fél vitatkozik egymással, akkor a bíróság jogosult eldönteni ilyen kérdéseket a Ptk. alapján, de nem, itt a Ptk.-t messze felülmúlja ez a törvényjavaslat. Itt az egyik vitapartner kezébe helyezi a vétó jogát, úgy lesz, és kész, nincs halasztó hatálya annak, hogy hogyan dönt ebben a kérdéskörben egyébként a testület. Illetve a testület? Nem a testület dönt, hanem az önkormányzati törvényt felülmúlja ez a törvény, meghazudtolja, és mintha nem is volna, gyakorlatilag hatályon kívül helyezi, hiszen ott nyilvánvalóan és egyértelműen a vagyonnal való rendelkezés jogkörét a képviselő-testület kezébe helyezi le a törvény. Itt azonban a polgármester jogosult ebben a kérdésben a kormányhivatallal megállapodni.
Én azt gondolom, hogy ezt a nyilvánvaló törvénytelenséget és az Ötv.-vel szembeni következetlenséget és ellentmondást legalábbis ki kellene küszöbölni, már csak azért, hogy ha önök annyira kényesek a szakmai kérdésekre, akkor ilyen durva hiba ne maradjon benne a törvényben.
Tiszta tulajdonviszonyok. Államtitkár Asszony! Azt gondolom, hogy az, hogy olyan módon történne adott esetben az államosítás, hogy bizonyos polgármesteri hivatalokban, ahol nem lehet tisztán, nyilvánvalóan, egyértelműen elkülöníteni, hogy ebben az épületben államigazgatási feladatokat végeznek, ebben az épületben pedig önkormányzati feladatokat, illetve olyan államigazgatási feladatokat, amelyek ezentúl is a jegyzőnél maradnak, bizony ezen rendkívül ritka eseteket levéve borzasztó sok problémát fog felvetni, hogy adott esetben egy-egy szobát fognak csak vagy adott esetben épületrészeket fognak-e államosítani, vagy egy-egy asztalt fognak-e államosítani, mert egy-egy szobában végeznek olyan államigazgatási feladatot is, amely átkerül az államhoz, de végeznek olyat is, amely ott marad a jegyzőnél. Hogyan fogják önök a rezsiszámlákat kifizetni, a csatorna-, villany-, vízszámlákat, s a többi? Ez a lámpa az államigazgatási feladatnak ég, ez meg az önkormányzatinak? Nagyon jó lenne, hogyha erre érdemi választ kaphatnánk önöktől.
De a felújítás kérdése vagy a karbantartás kérdése ugyanaz. Meddig fogja kifesteni azt a bizonyos félig-meddig államosított szobát az önkormányzat, és meddig fogja kifesteni a járási kormányhivatal? Vagy itt valójában arról van szó, hogy mivel erőből le lehet nyomni majd az önkormányzatokat a megállapodáskor, itt sokkal több lesz államosítva, mint amiben még most talán reménykednek az önkormányzataink, képviselő-testületeink? Itt sokkal nagyobb vagyontárgyakra fáj a kormányhivatal és az állam foga?
Tisztázatlan továbbá számtalan olyan kérdés, ami a vagyonhoz kötődik. Például európai uniós pályázatok esetében fenntartási kötelezettség van, ami kőkemény előírás, ötéves fenntartási kötelezettség van. Miért nincs benne a törvényjavaslatban, hogy ezen fenntartási kötelezettséget az államosított vagyontárgy esetében az állam magára vállalja? Ilyen nyilvánvalóan, egyszerűen, tisztán miért nincs benne? Miért maradt ez ki, hogyha önök annyira kényesek a szakmára?
Továbbá mi van akkor, hogyha kölcsönszerződés keretében valamire fölvett az önkormányzat egy bizonyos összegű kölcsönt, mondjuk arra, hogy éppen fölújítsa a polgármesteri hivatalát, a városházát, és ezt a kölcsönt már fizetgeti egy ideje, de még hátravan jócskán belőle? Akkor miért nincs beleírva ebbe a törvényjavaslatba, hogy természetesen és nyilvánvalóan legalább az államosítás erejéig azt a kölcsönrészt az állam átvállalja? Vagy önöknek csak a vagyon kell, minden más teher maradjon az önkormányzatok nyakán, akár teljesen jogszerűtlenül és igazságtalanul?
Ugyanez a helyzet a jelzáloggal is. Nagyon sok esetben önkormányzataink olyan dolgokra kellett hogy pályázzanak, például az IVS-eken keresztül, tehát az integrált városfejlesztési stratégiában főutcaprogramokra, amikor részben közterületeket újítottak fel, járdákat, utakat, parkokat, és így tovább, illetve például polgármesteri hivatalokat. De ebben az esetben a közterületek mint elidegeníthetetlen vagyontárgyak nem voltak jók arra, hogy a bank felé jelzálogfedezetül szolgáljanak. Természetesen és nyilvánvalóan abban az esetben, hogy ha ilyen pályázat keretében az önrészt hitelből fedezte az önkormányzat, akkor teljes egészében a hitel fedezete, mondjuk, a polgármesteri hivatal felújított vagy újonnan épített épülete volt.
Akkor tessék nekem megmondani, miért nincs tisztázva egyértelműen, nyilvánvalóan leírva, hogy pontosan mely részét fogja a járási kormányhivatal, illetve az állam ezen jelzálognak átvállalni. Miért egy vegytisztán lecsupaszított vagyontárgyat, tehermentesített vagyontárgyat szeretnének önök elkobozni?
(17.50)
Ami azonban igazából hiányzik ebből a törvényből, ezeken az előbb elmondott kérdéseken felül, azokat viszont egyszerűen és egy laza kézmozdulattal a kormány alá rendelik, tehát kormányrendeletben gondolják majd a későbbiek során tisztázni. Mire gondolok? Például: a járási hivatalok székhelye, száma, a járások lehatárolása, illetékességi területek és így tovább. Pontosan az, ami igazából fontos lenne; pontosan az, amit önök egyébként társadalmi vitára bocsátottak, amiben a legtöbb kérdés, a legtöbb ellentmondás van - vannak 20 ezres járások tervezve, egyelőre, és vannak 200 ezres járások, és mindezek sokszor egymás mellett vannak. Miért nem vitatkozhatunk erről érdemben itt a parlamentben? Mert túl kényes kérdés, túl sok problémát vetne fel? Egyáltalán a járások száma miért nincsen definiálva?
De továbbmegyek. Maguknak a járási kormányhivataloknak a működési szabályai, tehát hogy hogyan tud majd működni egy ilyen járási kormányhivatal, a személyi és technikai feltételek mind-mind bele vannak utalva egy nagy kormányrendeletbe, ami általunk nem ismert, a képviselők számára előzetesen nem ismerhető meg, erről mi nem vitatkozhatunk, mind oda vannak utalva.
Amikor itt az ügysegédek kérdése felmerült - gondolom, egyébként ez is majd ennek a kormányrendeletnek lesz a témája -, akkor itt Lamperth Mónika képviselőtársam azt is felvetette, hogy hány ilyen ügysegéd lesz. És valóban, azért ezen jó lenne elvitatkozni - persze, hogyha ez nem lenne kormányrendelet témakörébe utalva -, hogy mégis hogyan gondolja pontosan az államtitkár asszony azon ígéretét betartani, hogy mindenhol, ahol eddig államigazgatási feladatellátás volt, ott ezentúl is lesz. Tehát mondhatjuk akkor ezek alapján, hogy minden kolléga, kolléganő, aki polgármesteri hivatalban államigazgatási feladatot látott el, az ezentúl egyfajta ügysegéd lesz? Vagy pedig sokkal kevesebb lesz az ügysegédek száma, mint valójában azoknak, akik most polgármesteri hivatalokban dolgoznak? Mert hogyha kevesebb lesz, akkor valószínűleg elbocsátásra kerülnek ezek az emberek. Ezt is jó lenne egyszer s mindenkorra tisztázni.
Én azt gondolom, hogy azok az emberek, akik az államigazgatásban, a polgármesteri hivatalokban évek, évtizedek óta dolgoznak, megérdemelnének annyit, ezek a, mondjuk így: kisemberek, hogy elmondjuk nekik, mi vár rájuk, hogy nem találgatásokból, meg feltételezésekből, ígéretekből kéne nekik a jövőjüket felépíteni, hanem tisztán, nyilvánvalóan, egyértelműen megismertetni őket a játékszabályokkal.
Aztán, amikor az ügysegédekről beszélünk, mindig csak az merül fel, olyan értelemben merül fel az államigazgatási feladatellátás helyszínéről, illetve, hogy kik fogják azt végezni, tehát az ügysegédekről, hogy amikor mi, állampolgárok, bemegyünk ügyet intézni. De azért ezt a dolgot meg is lehet fordítani, mert adott esetben vannak olyan államigazgatási feladatok, amik nem igényelnek különösebb ügyfélfogadást, hanem akkor, úgy valósulnak meg, hogy a kollégák a polgármesteri hivatalban egyszerűen észreveszik a problémát, egyszerűen elintézik és így tovább. Most egy nagyon hétköznapi hasonlattal hadd éljek. Hogyha valaki bemegy egy lakásba, egy otthonba, hogy egy háziasszony sokat dolgozott, azt úgy lehet észrevenni, hogy rend van, tehát nincs mit észrevenni. Ugyanez a helyzet az államigazgatási feladatok jó részével is.
Úgy, akkor érezzük magunkat jól otthon, egy településen mi, állampolgárok, ha - idézőjelben mondom - "láthatatlanul" elvégződnek ezek a feladatok. Ráadásul ezeket kik fogják elvégezni? Tehát nemcsak az a probléma, akármit mond az államtitkár asszony, vagy bármelyik kormánypárti képviselő, hogy igenis sokkal több utazással fog járni az állampolgárok számára, ezért tehát sokkal több idő, sokkal több pénz lesz az, hogy az ügyeiket intézzék, hanem ez fordítva is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) igaz. Köszönöm szépen, elnök úr, még akkor egy következő... Nincs további lehetőségem?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés