DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én igazán megértem, hogy egy ellenzéki képviselőnek hivatalból szidnia kell a kormányt, azt azonban soha nem tudom elfogadni, hogy kritikáját soha semmilyen érvvel és ténnyel nem támasztja alá. Egyetlenegy tényt és érvet nem hallottam, és megmondom őszintén, ilyet még egy szakdolgozatban sem lehet csinálni, nemhogy egy politikai vitában.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A tisztelt képviselő úr azt mondja, hogy csúcson a munkanélküliség, ezzel szemben tény - nézze meg az adatokat -: a munkanélküliség 2012 első negyedévében hajszálra ugyanannyi volt, mint 2011 első negyedévében.

Azt mondja, hogy a foglalkoztatottság a magánszektorban nem nőtt két év alatt. A KSH szerint a versenyszférában az alkalmazottak száma 57 ezerrel nőtt 2009 negyedik negyedéve és 2011 negyedik negyedéve között.

Azt mondja, hogy a reálbérek csökkentek. Az előbb idéztem, háromszor idéztem már itt, ebben a teremben: 2011-ben az reálbérek átlagosan 5,8 százalékkal növekedtek. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) KSH-adat! Nem tudom, hányszor mondjam még ezt el.

Azt mondja, hogy a növekedés a láthatáron sincs, ami az adósságspirál ismételt beindulásával fenyeget. Ezzel szemben tény, ha nem hisz a kormánynak, akkor az MNB márciusi prognózisát mondom: 2013-ra - gondolom, a láthatáron belül van - 1,5 százalékos növekedés. Ez a Magyar Nemzeti Bank prognózisa. Nagyon kérem, adatokkal próbáljuk meg azért a világot értelmezni.

Azt mondja, hogy a gazdaságban mindenki csak túlélésre játszik. Hadd utaljak itt két nagyon örvendetes eseményre csak az elmúlt hétben. Az elmúlt héten, május 2-án ünnepelte a prezi.com magyar sikervállalat fiatal gárdája - amelyik internetes prezentációs szoftvereket készít - azt, hogy a tízmilliomodik felhasználója van, világszerte egyébként százmillió a felhasználója, és egyébként nagyon sikeresen egy Silicon Valley-ből jövő tőkebefektető ezt a vállalatot segíti is előremenni. Vagy utalhatnék arra is, hogy a CERN és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontja itt, Magyarországon hozza létre - a magyar állam támogatásával egyébként - az egyik legmodernebb, a világon talán legmodernebb adatközpontot. Úgy gondolom, az, hogy a gazdaságban mindenki csak túlélésre játszik, ez egy picit túlzó megfogalmazás.

Ami pedig az idei növekedést illeti, Magyarország elkerüli a recessziót, ezzel szemben felhívnám a figyelmét, tudom, hogy adatokkal nem foglalkozik, de hadd utaljak arra: 27 uniós országból 10-ben recesszió van már: Cipruson, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Írországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Hollandiában és régiónkból Csehországban. Magyarországon nincs recesszió, és ahogy említettem: a következő esztendőben a Nemzeti Bank is 1,5 százalékos növekedéssel számol.

Ennek egyik oka egyébként az ön által oly sokat bírált 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, amely nem engedte meg azt, hogy a fogyasztás visszazuhanjon, és nem engedte meg azt, hogy egyébként recesszió alakuljon ki Magyarországon. A 16 százalékos egykulcsos adótól - ön is nagyon jól tudja - többfajta elvárás van, nem csak az egyébként, hogy a fogyasztást elősegíti. Hasonlóképpen elősegíti, hogy csökkentsük a szürkegazdaságot, és ennél fontosabb, talán legfontosabb előnye a 16 százalékos egykulcsos adónak az, hogy a magasabb hozzáadott értékű termelést, amivel, ha jól értem egyébként, ez volt a népszavazási kérdésükben, azt szeretné elősegíteni az LMP, akkor úgy gondolom, nem kritizálni, hanem támogatni kellene a 16 százalékos egykulcsos adót.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu