VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is nagyon sajnáljuk azt, hogy a Magyarország külgazdasági kapcsolatainak fejlesztéséért tett kormányzati erőfeszítések megrekedtek itt a törvényalkotásban azon a szinten, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től a közvetett állami tulajdonlást megszünteti a kormány, és közvetlen állami tulajdonlásba veszi ezt a két érintett szervezetet. Őszintén örültünk volna annak, ha ezen túlterjeszkedik a kormány, és számos módon megpróbálja javítani a törvényalkotás eszközeivel is a magyar exportteljesítményt.

Nem kaptunk itt az írásos indoklásban magyarázatot arra sem, hogy mitől fog javulni a magyar exportteljesítmény azáltal, hogy Matolcsy György miniszter úrhoz kerül az érintett állami vállalatok 75 százalék mínusz 1 szavazata ezzel a törvényjavaslattal. Sajnos a kormány még arra sem vette a fáradságot, hogy a lépéseihez magyarázatot fűzzön. Mindössze annyit tudtunk meg a törvényjavaslat általános indoklásából - idézem önöknek -, hogy "indokolatlan és célszerűtlen az egységes állami tulajdon, valamint a tulajdonosi joggyakorlás megosztása több állami, illetve kormányzati szereplő között".

Kérdezem én önöktől, hogy, de vajon mennyire lesz indokolt áttenni ezeket a cégeket közvetlenül a nemzetgazdasági miniszter úr irányítása alá, ahelyett, hogy egyébként ott hagynánk a Magyar Fejlesztési Banknál, ahol kifejezetten ezzel foglalkozó személyzet van, akik értenek a hasonló feladatokhoz, hiszen erre hozták őket létre. Megmondom őszintén, ennek a lépésnek ilyen módon a logikus voltáról nem vagyok meggyőződve, és Pleschinger államtitkár urat én nagyra tartom, de ő sem győzött meg arról, hogy ez egy indokolt és ésszerű javaslat.

Szintén nem tudjuk meg a törvényjavaslatból - és én itt most nem a szocialista képviselőkhöz hasonlóan az ITD Hungaryvel szeretnék foglalkozni, hanem egy másik szervezettel, a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal -, nem tudtuk meg ugyanis a törvényjavaslatból azt, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnak, azaz a HITA-nak a jelen törvénymódosítással érintettel cégekkel milyen módon lesz összehangolva a jövőben a munkája. Nyilvánvaló, hogy történik egy elég fajsúlyosnak tekinthető szervezeti változás, a kormánynak nyilván ezzel a lépéssel valamilyen terve, valamilyen elképzelése van. Azt nem tudtuk meg, hogy milyen módon lesz ezeknek a szervezeteknek összehangolva a munkája.

A kérdés felvetése már csak azért is indokolt, mert a Nemzeti Külgazdasági Hivatal egyebek mellett exportlehetőségeket kutat fel, üzleti partnereket közvetít, külkereskedelmi, technikai, vámügyi, jogi, adózási, valamint különféle állami támogatási rendszerekkel kapcsolatos kérdésekben ad tanácsot. A tevékenysége tehát hozzáilleszthető, azt kiegészíti a jelen törvénymódosítással érintett két szervezetének.

Azt gondolom, fontos lenne azt tudnunk, hogy milyen módon fogják ezek a szervezetek egymással összehangolni a tevékenységüket, és fontos lenne azt is tudnunk, hogy ezek az egymással párhuzamos feladatellátások milyen módon fognak majd a későbbiek folyamán egymásra épülni; ez már csak azért is indokolt, mert manapság nagyon komoly megszorító intézkedéseket hajt végre a kormány. Fontos lenne odafigyelni arra, hogy az állam költségtakarékos módon gazdálkodjon az adófizetők pénzével, és azt gondolom, hogy ezt világosan le kell kommunikálni az emberek felé, hogy ezek a szükségesnek nevezett változások tulajdonképpen miért is szükségesek.

Nagyon sokszor meg szoktuk itt a Házban említeni azt mi, jobbikos képviselők, elsősorban Nyikos László képviselőtársam, hogy el kellene készíteni minden egyes állami szervezetről egy olyan költség-haszon elemzést - még ha ez nem is minden esetben tűnik könnyű feladatnak -, amely az érintett szervezetek működését vizsgálja, egyelőre ugyanis sem az Orbán-kormány által létrehozott Nemzeti Külgazdasági Hivatal, sem a Magyar Export-Import Bank Zrt., sem pedig a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. nem dicsekedhet tudomásunk szerint a kormányváltás óta jelentős eredményekkel.

Ha megnézzük jelenleg az exportteljesítményét Magyarországnak, akkor azt láthatjuk, hogy van egy jelentős nyugat-európai függés, szinte kizárólag a nyugat-európai országokkal, illetve az Európai Unió tagállamaival kereskedik Magyarország. Ilyen módon tehát ha megnézzük ezt a kiviteli szerkezetet, amit jelenleg produkál a magyar gazdaság, akkor azt láthatjuk, hogy alapvetően ez a multilaterális vállalatok érdekszférájába tartozó kivitelt jelenti, nagyon kevés jut más régiókba, illetve nagyon keveset állítanak elő más szektorok ebből az exportteljesítményből. Egyébként azért is érdemes górcső alá venni ezt a területet jobban, hiszen a Magyar Export-Import Bank Zrt. preferált relációi között van Közép-Kelet-Európa, különösen a Kárpát-medence országai, a FÁK-országok, különös tekintettel Oroszországra és Ukrajnára, a balkáni térség nem EU-tagállamai, Kína, India, Délkelet-Ázsia, Észak-Afrika és a Közel-Kelet egyes államai szerepelnek itt a preferált relációk között.

Megmondom őszintén, kíváncsi lettem volna, hogy ezek a szervezetek milyen hatékonysággal működnek, mennyibe kerülnek az adófizetőknek, milyen nemzetgazdasági hozadéka van az ő tevékenységüknek; azt gondolom, hogy ezt érdemes lenne monitorozni. Amikor a gazdasági bizottság 17 óra 5 perckor megtartott ülésén nem is olyan régen megkérdeztük a kormány megjelent képviselőjét arról, hogy mondjuk, mondjon az észak-afrikai relációban nyújtott exportteljesítmény támogatásával kapcsolatban néhány konkrét példát, hogy milyen magyar kivitel van, miben segédkeznek ezek az érintett szervezetek, hát akkor egyetlenegy ilyen konkrét példát nem tudott mondani a kormány képviselője. Ez olyan szempontból aggasztó, hogy mégiscsak az adófizetők pénzével gazdálkodnak ezek a szervezetek, vannak valamiért, azt látjuk, hogy az exportteljesítmény alapvetően az Európai Unión belül bonyolódik, és nem nagyon látjuk ennek a megtérülését ilyen módon. És amikor a törvényjavaslat rendelkezik arról, hogy ezt a két érintett szervezetet közvetlenül Matolcsy György irányítása alá fogja rendelni, akkor azt gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a képviselőknek világosan kellene ahhoz látni, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni.

Képviselőtársaim! Nagyon köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmét. A magunk részéről azt tudjuk elmondani, hogy a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában annak kidolgozatlansága, előkészítetlensége, megmagyarázatlansága miatt nem tudjuk támogatni. Szerettünk volna ezekről a kérdésekről jóval többet tudni, szerettük volna azt, ha a kormány - ha már a törvényalkotásba behozza a külgazdasági kapcsolatok fejlesztését - kísérletet tesz arra, hogy kiegyensúlyozza a külgazdasági kapcsolatokat, és nemcsak az Európai Unión belüli relációt kezdi el fejleszteni, és nem az szerepel elsősorban a terveiben, hanem azok az egyébként jóval magasabb gazdasági növekedést produkáló piacok, amelyekhez úgy gondoljuk, hogy kellene Magyarország szekerét kötni. És itt egyébként egyetértek azzal, hogy az Export-Import Bank Zrt.-nél megjelölt relációkban kellene fejleszteni; csak ezt a hiányzó teljesítményt kértük az előbb számon a kormányon.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu