BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2011-ben fogadtuk el a szakképzési törvényt, és az az igazság, most, amikor hallgattam önöket a vita kapcsán, elgondolkodtam azon, hogy miért rossz minden önöknek.

(18.40)

Persze, van egy ellenzéki magatartás, de úgy gondolom, vannak itt olyanok, akik tényleg felelősséggel bírnak nemcsak 8, hanem 20 éven keresztül történő kormányzás kapcsán is, vagy éppen parlamenti képviselet kapcsán.

Igen, gond van ezzel a szakképzési törvénnyel, és ha megbocsátanak, hadd mondjam el azt, hogy egy módosításnak, amelyet a kormány beterjesztett, kifejezetten örülök. Megmondom őszintén, hogy kifejezetten örülök, ugyanis itt volt, aki már számon kérte rajtunk a törvény vitája kapcsán is, hogy nem értünk hozzá.

Szeretném elmondani, hogy én sem értek hozzá, csak annyiban, hogy iskolafenntartó a városom, azonkívül magam is oktattam szakképzésben, több szakmám van, és mindegyiket estin vagy levelezőn tanultam meg, de tényleg több szakmám van, és nagyra értékelem a mester jelentőségét a szakoktatásban, az igazi szakemberét. Úgyhogy kár Palit bántani, mert úgy gondolom, hogy ő mesterembertől tanulta, aki szerette a szakmáját.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! El kell mondanom azt, hogy miért örülök annak, hogy ez a törvénymódosítás bekerült. Ja, még egy pillanatra visszatérnék ahhoz, hogy vannak, akiknek volt idejük arra, hogy a szakképzési törvényről és a szakképzésről megfelelő módon gondoskodjanak. El szeretném mondani, hogy ezt nem tették meg, és rengeteg kárt csináltak azzal a szocialista-liberális gondolkodással, amellyel szétziláltak Magyarországon minden oktatási formációt, hisz nagyon sok lehetőséget vettek el. Nem akarok visszamutogatni, mert ez a hiba megtörtént, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, és ténylegesen mindenkinek igaza van - többek között Kontur Pál képviselőtársam is, helyesen -, aki azt mondja, hogy mindennek van helye és mindent a maga helyére.

Az alapvető ismereteket az általános iskolában kell megszerezni, csak nem úgy, ahogy eddig tették, csak kivettek a pedagógus, a szülő és mindenki más kezéből minden lehetőséget. Úgy gondolom, hogy nem pótolni kell az általános iskola hiányosságát, hanem rendet kell ott is teremteni. Ez a folyamat a közoktatási törvény elfogadása kapcsán megteremtődött, és nagyon bízom abban, hogy a magyar pedagógustársadalom is segítségükre lesz abban, hogy rendet tudjunk teremteni és fölzárkóztassák a gyerekeinket. Az a liberális szemlélet, amellyel erőltették a különböző elméleti metódusaikat, az sajnos balsikerű volt, és a rendetlenséget ápolta csak. Kérem, bocsássanak meg a kritikáért, de nekem is van véleményem erről a kérdésről.

Visszatérek arra, hogy miért örülök a törvényjavaslatnak. A szakképzésben az a helyzet, hogy a törvényjavaslat kapcsán kicsit kevesebb hangsúlyt kap a közismereti tárgyak tanítása, a manuális képzés pedig nagyobb jelentőséget kap. Mélyen tisztelt Hölgyek, Urak! Mindjárt demonstrálni fogom, hogy miért tartom fontosnak, de azért szeretném alapvetésként elmondani, hogy nem a kormány miatt, és ez így van a világon, hogy különböző képességekkel születünk. Születünk különböző képességekkel: van, akinek jobb a közismereti tárgyak iránt, a tanulás iránti biológiai, genetikai tulajdonsága, és van, aki manuális képességekkel bír, és jó szakmunkás lesz belőle. Ő nem másodosztályú ember, mert neki ahhoz adott a jó Isten tehetséget, hogy a két kezét tudja használni és becsületes mesteremberré váljék.

Egyébként pedig egy nagyon idős pedagógus azt mondta nekem egyszer, hogy Mihály, a pedagógia arról szól többek közt, a fogalmán kívül, hogy a pedagógusnak - legyen az oktató akár a szakképzésben is - minden gyereket a saját plafonjára kell fölhoznia. Pontosan azért, mert különböző képességekkel születünk, és a pedagógia csúcsa az az oktatásban is és a szakképzésben is, hogy megtalálja az, aki az oktatásban dolgozik annak a gyereknek a plafonját, és arra hozza föl, arra tanítsa meg. Bölcs gondolat. Benne van a különbözőség is és az esélyegyenlőség is ebben a dologban, mégpedig azért, mert nyilvánvaló, hogy más képességekkel születünk, és biztos, hogy vannak értékes tulajdonságaink.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mert minden emberben van érték, azt meg kell tudni találni, és minden ember értékes és fontos számunkra, és nagyon fontos az, hogy mindenki megtalálja a helyét a társadalomban. Elmondom önöknek, hogy a közismereti tárgyak túlhangsúlyozása a következő anomáliát teremtette meg kisvárosomban. Szülők kerestek meg, hogy kedves polgármester úr, a gyerekem úgy érzi, hogy sikertelen. Mondom neki: miért? Ne haragudjon meg, de egy kereskedőtanulót 7400 oldalból oktatni szakismeretre, balgaság. Mondom, kedves hölgyem, ténylegesen igaza van. Sok mindenre meg kéne tanítani egy kereskedőt is, mert ő kereskedő akar lenni, de nem 7400 oldalból kell szakismeretet tanítani. Már csak azért sem, mert alapvetésként sok mindent föl tudnék sorolni, hogy mi kell egy jó kereskedőhöz, és azt is el tudnám mondani, hogy hiába tanul meg valaki valamilyen termékről gyártástechnológiát és sok egyéb mást, ezek a termékek állandóan változnak, és arra kell megtanítani, hogy hogy tudjon okosan jó terméket eladni, hogy tudjon mellette érvelni. Ahhoz pedig el kell olvasni a katalógust, amikor megérkezik az új termék, és ez az ismeret folyamatosan változik.

Úgy gondolom, a fekete-fehér tévét már nehezen lehetne eladni és fölösleges tanítani, mert már nem népszerű termék, és talán nem is lehet már kapni. Szóval, száz szónak is egy a vége: a gyerekek többségét sikertelenné tette. Ez pedig azt jelenti, hogy életcélt vesztettek, sőt a gyerek is megfogalmazta, amikor megkérdeztem tőle, hogy kedves polgármester úr, úgy érzem, hogy nekem csak az extrém sporthoz meg a karatéhoz van tehetségem. Én nem tudok egy szakközépiskolát vagy szakképző iskolát elvégezni? Sikertelenné tették az iskolában. Mégpedig azért, mert túlhangsúlyozták, és el is hagyta közben az iskolát. Rengetegen, mintegy 25-30 százalék lemarad vagy lemorzsolódik a szakképzés első 3 évfolyamában, ahogy ezt az előző kormány oktrojálta a szakképzésre, és sikertelenné tették a gyerekeket.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igaz, hogy a szakképzés nem pszichológia, de a gyerek szakmára tanításához bizony szükség van pszichológiára is, mégpedig érteni kell pontosan azt, hogy mire van szüksége egy péknek, egy cukrásznak, egy fodrásznak, egy kőművesnek, egy festőnek, és sorolhatnám még.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vannak kvalifikált ismereteket igénylő szakmák, ezt el kell ismerni. Ha egy szakképző iskolának sikeres a tanulója, mert tud majd jó péket képezni, abból szakmunkás lesz, valószínű, hogy később, ha még talentuma is van hozzá, tovább fog tanulni, és értelmes, sikeres ember lesz. Viszont nem tehetjük meg azt, hogy a közismereti tárgyakkal sikertelenné tegyük a gyerekeinket. És ezt túlhangsúlyozták. Még egyszer megemlítem önöknek, mert magam is kiakadtam, a szülők kerestek meg: polgármester úr, biztos, hogy 7400 oldalt kell tanítani a kereskedőknél?

Én tehát fontosnak vélem e törvényjavaslat kapcsán, hogy helyére tesz valamit. A duális képzés, amelyet nem most találtak ki, német példa, és 40 évvel ezelőtt is duális volt a képzés, és 40 évvel ezelőtt is kevesebb hangsúlyt kapott a közismereti tárgyak tanítása és többet az igazi képzés. Ez régen is így volt, és ebben nőttünk föl. Úgy gondolom, hogy sok sikeres szakember, mint többek közt Kontur Pál is el tudta végezni az iskolát, és úgy érzi, hogy megtett mindent, megtanult mindent, és sikeres ember lehetett, sőt meg is tudott belőle élni.

Azon is elgondolkodtam, hogy nagyon fetisizálják önök a közismereti tárgyak oktatását, amiben bizonyos szempontból talán igazuk is van. De azért gondolják végig, hogy ki dönt abban, hogy a gyerek milyen iskolát választ. Elsősorban a szülő és a gyerek. És milyen lehetőségei vannak a településen? A reálszférának van-e szüksége rá? Tudja-e majd csinálni, van-e jobb, meg tud-e belőle élni? A döntés ebből származik.

Van, akinek sürgősen szüksége van a pénzre, és elfogadja azt, hogy három év alatt megélhetéshez jut. Úgy gondolom, hogy helyes, jó út a tekintetben, hogy a gyakorlati képzés kerül előtérbe az egyharmad-kétharmad vonatkozásában, és nem jelent semmi hátrányt azon gyerekek körében, akikről szeretnénk gondoskodni.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy talán igyekeztem vagy próbálkoztam azzal, hogy meggyőzzem önöket, hogy ennek az aránynak a helyreállítása - egyharmad-kétharmad - nem rossz dolog, nem ördögtől való, sőt még lehetséges, hogy sikereket is el tudunk vele érni, és kevesebb életunt ember, fiatal gyerek lesz majd körülöttünk, és az életben el tudnak majd igazodni.

Egy biztos, hogy a képzés és e tétel kapcsán is hangsúlyozni kell az élethosszig tartó tanulást és még egyéb más, fontos kérdést. A tehetséges és a többet akaró fiatal megtalálja a tanulásának lehetőségét, hogy továbbképezze magát ebben az állandóan változó világban, ebben a szakterületeken is jelentős fejlődést elérő szakterületen, és választ magának olyat, amiből biztonsággal meg is tud élni.

(18.50)

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szerettem volna önöknek átadni azon véleményemet, igaz, nem szakértőként, amiről szintén megvan a véleményem, hiszen az elmúlt ciklusokban sokan csináltak olyan tanulmányokat, amelyek nem a gyerek érdekét szolgálták, hanem a zsebet szolgálták, a szakértő zsebét, ilyenekre számtalan esetben sor került.

Szeretném még kiemelni vagy hangsúlyozni a törvényjavaslat kapcsán, hogy nagyon fontosnak vélem e tekintetben - mint ahogy régen is megvolt a szakképzésben a kamarák jelentősége, a háború előtt, ha nem emlékeznének rá, ipartestületnek hívták, amelynek komoly jogosítványai voltak a szakképesítés odaítélésében -, én fontosnak vélem a kormány szándékát, hogy e tekintetben a kamarákat is pozicionálja. Szeretném azt, hogyha jó mesterek lennének ebben az országban, ehhez pedig sikeres embernek kell lenni, mégpedig az első szakképzettség megszerzésénél, hogy megkaphassa, és amit nem tanult meg az iskolában, meg fogja tanulni majd az életben és boldogulni tud.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ilyen szubjektív, hozzá nem értő vélemény kapcsán támogatom a kormány ebbéli szándékát, és ne beszéljenek többet bele ebbe a törvénybe, mint amennyi benne van, csak arról igyekezzünk meg beszélni. Kérem, bocsássanak meg, hogy erre kérem önöket, de sok mindenről szó esett. Vannak, akik megtehették volna, hogy korábban hathatósan segítik a szakképzés másként alakulását, ezt nem tették meg. Nekik lelkiismeret-furdalásuk lehet. Úgy gondolom, a törvény helyes irányba tendálja a szakképzést, segíti azt, és nem engedi, hogy a pénzt mindenféle fölösleges dologra elköltsék. Nagyon bízom benne, hogy a szakképzési törvényünk egésze ezt a célt is szolgálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu