BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm. Úgy látszik, hogy a memóriával azért néha baj van, de hát üsse kő, nem probléma, ugyanis azért vagyunk többen, akik emlékszünk. Azt tudni kell még egyszer, hogy a Nemzeti Bank független, de azért, elnök úr, ha véleménykülönbség van a Nemzeti Bank gazdálkodása és annak vezetője, valamint a felügyelőbizottság között, mi nem lehetünk bírák.
Miért is mondtuk azt, hogy nem engedjük a tisztelt Ház elé? Azért, mert szíveskedjenek tisztázni, hogy ki mit rontott el, vagy a felügyelőbizottság, vagy a Nemzeti Bank. De azért azt szeretném elmondani a tisztelt Ház előtt, mert nem volt nyilvános vagy esetleg nem volt nyilvánossága a bizottsági ülésnek, hogy az elnök úr semmiben sem adott igazat, semmit sem ismert el, mármint a Nemzeti Bank elnöke. Ugye, Nyikos képviselőtársam, így volt? Semmiben sem adott igazat, és egymással - ezért aposztrofáltam így - feleseltek.
Szóval, ne haragudjanak meg, de két jól megfizetett szervezet, többek között a Nemzeti Bank elnöke felesel az őt felügyelő bizottsággal? Hogyan kerül egy ilyen katyvasz az orrunk elé?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem volt alkalmas, hogy a tisztelt Ház elé kerüljön, ezért általános vitára nem tartottuk alkalmasnak, és azzal küldtük vissza, hogy tisztázzák a félreértéseket. Mi nem bíráskodhatunk, és ha majd megegyeztek, és majd rögzítik ezt az álláspontjukat, akkor jöhetnek hozzánk, és újfent napirendre tűzhetjük. Ön ezt várja - úgy gondolom -, de most hirtelen napirendre tűzte. Úgy gondoltam, hogy nem igazán fontos most elvenni a figyelmet erről a kérdésről, és különben sem kaptuk meg azt az anyagot, ami arról szólt, hogy a felügyelőbizottság megállapításaival szemben mit reagált és mit reparált úgymond a Nemzeti Bank elnöke.
Képviselőtársaim, LMP-sek, én elhiszem, hogy itt összevissza ülnek ketten, hol elöl, hol máshol, itt ugrándoznak a padsorok között, hogy többnek látsszanak, de ketten vannak a tisztelt Házban. Kérem, bocsássák meg, hogy elmondom, de nagy hazugság maga a létük is. Eleve úgy játsszák, hogy többnek látsszanak. Ezért ülögetnek hol előre, hol hátra.
De, hölgyeim és uraim, itt minden mindennel összefügg, tisztelt képviselőtársam: nincs semmi köze ahhoz, hogy mennyibe került a logó, és hogy off-shore cége van a Magyar Nemzeti Bank elnökének? Milyen üzenet az, amikor egy nemzeti bank elnöke külföldön tartja a pénzét? Bocsánatot kérek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés