BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is szeretném először azzal kezdeni, hogy reagálok Nagy István képviselőtársam megjegyzéseire. Itt valami nagyon komoly tévedés van az egész felfogásban. Elhangzott, hogy ez a rendszer arra épít, hogy az általános iskolából kikerülnek egy megfelelő tudással, és abban az esetben elegendő az ilyen szintű képzés. Most itt két nagyon fontos tévedés van. Az egyik, ami el is hangzott, hogy nem kerülnek ki megfelelő tudással. Itt már mindenki megerősítette, hogy a diákok fele funkcionális analfabéta, márpedig azt tudomásul kell venni, hogy az, hogy valaki szakmunkás, nem azt jelenti, hogy betanított munkás, hanem azt, hogy megvan az a képessége, hogy folyamatosan tudjon a szakmájában fejlődni. Most abban az esetben, ha valaki funkcionális analfabéta, nincs meg ez a képessége, tehát amit ott megtanítottak neki, azt tudja, de nem tud továbbfejlődni, és ha tetszik, ha nem, ki kell mondani, hogy ilyen szinten ezek a fiatalok csak betanított munkások, és azzal, hogy őket szakmunkás szintre akarják emelni, még jobban sárba tiporják a szakmunkásréteg presztízsét. Persze, hogy nem akarnak az egyébként jól tanuló diákok szakmunkásnak menni, merthogy eleve olyan a megítélése, hogy oda csak az megy, aki többre nem alkalmas. Tehát ezzel a tervezettel pontosan ezt fogják még jobban megerősíteni, mert aki jól tanul, az nyilvánvalóan nem szakmunkásképzőbe akar menni, hanem ha tud, szeret és akar tanulni, akkor gimnáziumba megy, azután felsőoktatási intézménybe. Tehát ilyen álmokat ne kergessenek, hogy majd azok fognak olyan szakmunkásképzőbe menni, ahol aztán nem tanítanak közismereti tantárgyakat, aki mondjuk, négyes-ötös bizonyítvánnyal végzett, mert ez nem így lesz. Tehát azért próbáljunk meg reálisan látni!

Sajnos ezt ki kell mondani, hogy amennyiben valaki funkcionális analfabéta, akkor nem való szakmunkásnak sem, merthogy a közismereti tantárgyakra nem elsősorban azért van szükség, mert utána azt majd használni fogja, illetve természetesen van, amikor konkrétan tényleg használnia kell, mert a vegyészek vagy a szobafestők - ez itt már elhangzott - kiszámítják a megfelelő alapterületet meg az arányokat, igenis, szükség van bizonyos alapvető ismeretekre, de az általános műveltség hiánya is gond lehet. Egyfajta problémamegoldó képességet nem fejleszt ki, ami megint szükséges ahhoz, hogy egy szakmunkás valóban érdemben és színvonalasan tudjon dolgozni.

A tanulási képesség hiánya is megmarad. Hogyan fogja magát képezni egy életen át adott esetben a technológiai újításokkal, hogyha egyszerűen nincs meg benne a képesség a tanulásra? Ezzel gyakorlatilag elzárjuk attól ezeket a diákokat, hogy adott esetben később érettségit tegyenek, és továbbtanuljanak. Mert azt senki ne mondja, hogy egy tinédzser magától fog tanulni. Ha nincs meg a követelményszint, és nincs előtte az, hogy azt meg kell tanulni, akkor magától nem fog.

Kara Ákos képviselőtársamtól elhangzott, hogy itt a helyi igények kiszolgálása nagyon fontos lenne, és tulajdonképpen ez a javaslat azt is segítené elő. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hol lehet igény olyan szintű szakmunkásokra, aki műveletlen, képzetlen, funkcionális analfabéta, nem képes tanulni. Tehát hol van ilyen szakmunkásokra szükség? Megmondom, hogy hol van: az ilyen összeszerelő multiüzemeknél. Nem biztos, hogy az a cél, hogy a magyar fiatalságot ilyen típusú munkára neveljük, tehát ha már szakmunkáshiány van, akkor valódi szakmunkásokat képezzünk, ne pedig betanított munkásokat.

Itt a maximum 33 százalék valóban azt jelenti, hogy igenis, azért fogalmazták meg így, mert lehetőséget akarnak hagyni arra, hogy akár nulla legyen a közismereti tantárgyak aránya, máskülönben azt írták volna bele, hogy 33 százalék, nem pedig azt, hogy maximum. Ez miért van? Nyilvánvalóan különböző szinteket akarnak létrehozni a szakmunkásképzők között. Lesz olyan, ahová az úgymond abszolút selejtes diákokat küldik majd, hogy valahogy hébe-hóba megjelenjen majd a gyakorlati képzésen, és a végén kapjon egy szakmunkás-bizonyítványt, és lesz majd, ahol legalább 33 százaléknyi közismereti tantárgy lesz; gondolom, őket szánják a szakmunkás elitrétegnek, vagy nem is tudom, ezt miképp fogalmazzam meg. Tehát igazából ez az egész egy nagyon komoly presztízsromlás lesz, és úgy csinálunk, mint ha munkaerőhiány lenne Magyarországon.

Most ha munkaerőhiány van a szakmunkásokból, akkor miért nem arra törekednek, hogy a meglévő jó szakmunkások itt maradjanak, és ne Nyugat-Európába menjenek el? Pillanatnyilag ez a helyzet, hogy a tényleg jó, értékes szakemberek nem tudnak itt Magyarországon megélni a munkájukból, mert nem fizetik meg őket, és mennek Ausztriába, Németországba. Én a közvetlen környezetemből is nem egy ilyen példát tudok mondani. Van, aki hétfőn elmegy, pénteken hazajön, és így éli a családi életét. Tehát lehet, hogy az kell, hogy először őket tartsák meg itt, és ők talán tudnak majd utánpótlást nevelni, mert az megint más kérdés, hogy melyik lesz az a gyakorlati foglalkoztató, akinek ilyen diákok fognak kelleni, és ilyen diákokat akar alkalmazni. És milyen hatással lesz ez az egész a magyar gazdaságra, amikor éves szinten kijön majd 40-50 ezer ilyen képességekkel, ilyen szaktudással rendelkező szakmunkás, aztán a magyar vállalkozások majd közülük válogathatnak, és velük kell majd megpróbálni valamiféle ipari szakmunkát produkálni. Milyen színvonalon és milyen minőségben fognak tudni? És igen, rájuk bízzuk majd a házunkat? Ők fogják majd építeni a házat a fejünk fölé?

Akkor még itt kitérnék erre a 14 éves kortól külsős gyakorlati helyszínre. Itt már többször elhangzott, hogy valóban, nulla képzéssel, nulla ismerettel veszélyes gépekhez, vegyi anyagokhoz engedni diákokat, úgy, hogy az oktatónak nincsen alapvető minimális pedagógiai képzettsége sem, mindamellett az oktatóé a felelősség, hogy mi történik ott, és hogyan vigyáz a diákra - képviselőtársaim, mit gondolnak, mennyire fognak tolongani a gyakorlati helyek felajánlásában? Tehát ki az, aki ilyen felelősséget és ilyen munkát vállal? Vagy rengeteget kell akkor érte fizetnie az államnak, mert ez az, amit esetleg cserébe akkor vállalnak, de feltételezem, hogy ilyen szándékuk nincs.

(19.50)

Akkor megint jön a kérdés: ugyan hova és hogy mint. Csak egyszerű logikával: egy vegyipari műhelyben mit kezdenek egy olyan diákkal, aki azt se tudja, hogy mi a különbség a sav és a lúg között, mert végigbukdácsolta az általános iskolát kettessel, egyébként funkcionális analfabéta, és ha nem mondja el neki a tanár a közismereti órán, a kémiaórán, akkor nem is fogja megtanulni.

S hogy mi az oka a szakképzési rendszer átalakításának, arra igazából nem sikerült választ kapni. Az már elhangzott, hogy a duális képzés erősítése, meg hogy ez majd mennyire jó lesz a szakmának. Elmondom, hogy mi a két fő oka. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy javítani akarják a statisztikai adatokat, pontosan az egyre rosszabb diákállomány miatt, ami nem a diákok, hanem az oktatási rendszer hibája. A másik pedig, ami a mai másik napirendi pont lett volna, de sajnos levették a napirendről, a romastratégia, amiben feketén-fehéren ott van, azt vállalta a kormány, hogy 2015-ig 20 ezer cigány fiatalt fog szakmunkás-bizonyítványhoz juttatni. Az európai romastratégia részeként ezt vállalta a magyar kormány. Teljesen egyértelmű, mivel a kormány nem gondolja, hogy a cigány fiatalok képesek megugrani a jelenlegi színvonalat, ezért egész egyszerűen a többségi társadalom számára is lebutítják a szakképzési rendszert. Erről van szó.

Ezzel magunk alatt vágjuk a fát, ezt meg kell hogy mondjam, ugyanis a tehetséges fiataloknak is ebben a rendszerben kell majd szakmát tanulniuk, illetve ebben a rendszerben nem fognak tudni majd szakmát tanulni, és ők is csak egy statisztikai adat lesznek egy olyan papírral, egy olyan szakmunkás-bizonyítvánnyal, ami mögött nem lesz tartalom.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu