DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A tegnapi nap folyamán, amikor lezajlott az általános vita, tulajdonképpen ez a törvénymódosítás, amely két paragrafusból áll, egyrészt a polgári törvénykönyvet mint nagy kódexet érinti, másrészt pedig a polgári perrendtartást. A polgári törvénykönyvhöz Schiffer képviselő úr nyújtott be egy javaslatot. Természetesen ez a javaslat, amelyet benyújtott, javítja azt, amit Papcsák úrék akarnak, de mi fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy sajnos ez egy olyan javaslat, amit nem nagyon lehet javítgatni, hanem sokkal jobb lenne elfelejteni.

De ha az a szándék, hogy önök ezt mindenféleképpen elfogadják és átnyomják itt az Országgyűlésben, akkor azt szeretném javasolni, hogy legalább fontolják meg a Schiffer-féle javaslatot. Ezt azért is mondom, mert az látszik, hogy a kormány képviselője nem értett egyet ezzel a javaslattal, holott ez teljesen okszerű, hiszen a jelenlegi Ptk. rendszeréről van szó. Értem azt, amit önök elmondtak, hogy az új Ptk.-ban, egy másfajta összefüggésben, másfajta szabályrendszerbe ágyazva az az egy paragrafus, az a 239/A., amit most beemelnek, egy másfajta Ptk.-ban értelmezhető, hiszen más szabályok összességét jelenti, a jelenlegi Ptk.-ban meggyőződésem, hogy nem. Ennek a beágyazását segíti ez a javaslat.

Az általam benyújtott, és az ajánlásban 2. sorszámon szereplő javaslatnál hadd idézzem fel önöknek, hogy ez a kormány jogalkotási munkájának az erőteljes kritikája, hiszen 2010. december 23-án fogadta el az Országgyűlés azokat a pontokat, amelyeket most önök ki szeretnének venni a törvényből. Akkor ezt úgy hangszerelték, hogy a bíróságok hatékonyabban fognak működni, a bírósági eljárások gyorsulni fognak, és ezzel a kötelező ügyvédi képviselettel és a kötelező ügyvédi képviselettel együtt járó professzionális pervitellel jelentősen fel fognak a polgári perek gyorsulni.

Tegnap is elmondtam, és idéztem a jegyzőkönyvekből, hogy 2010 decemberében Répássy úr, aki előadta a kormány álláspontját, akkor még ezzel egyetértett, azt gondolta, hogy akkor gyorsulni fognak az eljárások, de Vas képviselő úr is, aki most benyújtotta ezt a javaslatot, emellett érvelt. Nem telt el olyan hosszú idő - 2011. március 1-jén lépett hatályba ez a törvény -, hogy tényleg ennek a tapasztalatait le tudjuk szűrni. Mi nem támogattuk akkor ezt a módosítást, azonban tudomásul vettük azt, hogy önök vannak kormányon, ha önök azt gondolják, hogy ez egy olyan módszer, amivel gyorsulhatnak az eljárások, akkor nézzük meg, legyen a puding próbája az evés.

Ezért volt megdöbbentő számunkra, hogy a kormány jogalkotását két képviselő, illetve a most csatlakozott harmadik képviselő felül akarja írni, el akarja törölni, és meghazudtolva a kormány álláspontját, egy év elteltével arra kérje az Országgyűlést, hogy ez mégse kerüljön be a polgári perrendtartásba. Azt gondolom, hogy így egy polgári eljárásjogot, egy polgári perrendtartást nem lehet szabályozni.

(16.10)

Egyébként azt is el kell mondani önöknek, hogy tegnap egy picit felcsillant a remény, amikor az államtitkár úr hozzászólt a vitában, és azt mondta, hogy a kormány még nem alakította ki az álláspontját. Azt gondolom, aki itt volt tegnap az ülésen, és hallotta ezen államtitkári nyilatkozatot, hasonlóan gondolhatta, mint én, hogy a kormány mérlegelni fogja ezt a képviselői indítványt, és a kormány az eredeti szándékánál, a jelenlegi törvény szabályánál fog kitartani.

Ezért volt furcsa, hogy megteremtettem annak a jogi alapját, hogy a kormány a saját álláspontját továbbra is tudja képviselni, ezért beadtam azt a módosítást, hogy a polgári perrendtartás szabályai mégse változzanak, és legnagyobb megdöbbenésemre az alkotmányügyi bizottságban a kormány képviselője azt mondta, hogy a módosító javaslattal nem ért egyet, holott ez a módosító javaslat tartalmazta a kormány eredeti szándékát.

Még gyanúsabb lett ezáltal az ügy, amire tegnap többször utaltunk, és Lamperth képviselő asszony most is utalt rá. Tehát még gyanúsabb lett az ügy. Teljesen elképzelhetetlennek tartjuk azt, hogy egy évvel ezelőtt amellett érveltek, hogy igenis erre a jogintézményre, erre a gyorsításra így van szükség, most pedig önök azt képviselik, hogy a polgári perekben hiába van ügyvédkényszer, bizonyos polgári perekben az ügyvédkényszer kapcsán a keresetmódosításra, a viszontkeresetre sokkal későbbi időpontokban is, tehát a per lezárultáig legyen lehetőség.

Azt szeretném kérni - nyilvánvalóan az előterjesztőt hiába kérném, hiszen az előterjesztők benyújtották a javaslatukat, nekik ez az álláspontjuk, nekik nem tetszik a kormány jogalkotása, de legalább az államtitkár urat szeretném arra kérni -, hogy ha ezt egyszer elfogadtatták a parlamenttel, akkor várjanak még egy kis időt ennek a kifutására. Ha végleg bebizonyosodik az, hogy a korábbi jogalkotás, tehát a 2010 előtti, tudják, abban a nyolc év jogalkotása volt e tekintetben helyes, és vissza akarnak önök térni az elmúlt időszak jogalkotásához és jogszabályaihoz, azért maguknak hagyjanak egy kis kifutási időt. Ennyire gyorsan ne ismerjék be, hogy hibás volt ez a jogalkotás.

Azt is hadd mondjam el önöknek, hogy természetesen nem voltunk elégedettek azzal a bírósági reformmal, ami lezajlott, de nem vitattuk el azt a jogszabályi rendelkezést, hogy Handó Tünde a bírósági szervezet egyik vezetőjévé vált. Ha nekünk nem hisznek, ha a kormány jogalkotásának nem hisznek, akkor legalább egy picit legyenek figyelemmel Handó Tünde leírt véleményére, aki szintén kifejtette azt, hogy mind a Ptk.-módosítás, mind a Pp.-módosítás ebben a formájában a bírósági szervezet számára nem támogatható.

Kérem önöket, hogy fontolják meg a javaslatomat, fontolják meg azt, hogy a polgári perrendtartás szabályait most ne változtassák meg, várjunk némi kifutást, és ha tényleg bebizonyítja az idő egy kicsit hosszabb távon, csak akkor térjenek vissza az előző időszak, a 2010 előtti jogszabályokhoz. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu