KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban a dolgok tartalmi lényegéről kellene szót váltanunk, és az kétségtelen, a mai napig nem kaptunk választ arra, hogy mi volt a kormánypártok szándéka akkor, amikor a jelenlegi jegybankelnököt megpróbálták vegzálni és mindenféle módon kibillenteni a helyzetéből. Mi volt a szándék ezzel? Kit akartak a helyére ültetni? Nyilvánvalóan olyan valaki pártkatonát, aki jobban megfelelt volna úgymond a kormányzati szándékoknak.
A másik kérdés viszont még mindig itt van előttünk, tisztelt képviselőtársaim. Ebben a törvényjavaslatban számos ponton nincs olyan módosítási kezdeményezés, amit az Európai Központi Bank jónak és szükségesnek tart ahhoz, hogy a tárgyalások az IMF-fel, illetve az Európai Bizottsággal megkezdődhessenek.
Kérdezem: a kormánypárti képviselőknek mi a szándékuk? Szintén zárószavazás előtti, előre nem megvitatható, megtárgyalható módosító indítványokkal kívánják ezt a helyzetet kezelni? Kérem, nyilatkozzanak erről! Lesz-e ilyen, hogy a zárószavazás előtt lényeges ponton kezdeményezik a törvényjavaslat módosítását, vagy továbbra is belemennek abba a bizonytalan helyzetbe, hogy most ugyan elfogadnak egy törvényt, ami nyilvánvalóan nem felel meg az Európai Központi Bank ajánlásainak, és ezt követően folytatódik a huzavona? Vagy tulajdonképpen ez a valós szándékuk, hogy nem is akarnak tulajdonképpen megállapodást, csak mindig kitalálnak valamilyen ürügyet, indokot azért, hogy a tárgyalások ne kezdődjenek meg, és megpróbálják így az egész évet vagy a jövő évet kihúzni, még olyan áron is, hogy ez százmilliárdokba kerül a magyar adófizetőknek? Kérem, hogy erről beszéljenek, mert ez a dolog lényege! Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés