DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon rövidre fogom fogni, biztos, hogy nem használom ki a hatperces időkeretet.

A 120. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, és ez részben visszakanyarodik a személyi-tárgyi feltételek, az esetleges létszámleépítések kérdéséhez, ugyanis itt az szerepel, hogy a kormányablakok illetékességi területét és működési szabályait, a kormányablakok működésének személyi és technikai feltételeit rendeletben határozhatják meg. Ez ugyanolyan káros lenne, mint hogyha a járásszékhelyeket, a járásközpontokat rendeletben szabályoznák.

Az a fő kérdés, hogy egy kétharmados parlamenti felhatalmazás mellett miért kell átállni, akár csak részlegesen is, rendeleti szintű szabályozásra, hiszen teljesen mindegy, hogy az ellenzék mit mond, önök saját politikai érdekükből kifolyólag bármit meg tudnak szavazni, bármit keresztül tudnak vinni az Országgyűlésen. Tehát miért kell, ráadásul nem is jelentéktelen, hanem igenis nagyon jelentős kérdéseket, rendeleti szinten szabályozni?

Már a vezérszónoki felszólalásban kitértem arra, hogy minden országgyűlési képviselő, pártszínektől függetlenül, szeretne abban a kérdésben tisztán látni, hogy hol lesznek járásszékhelyek, járásközpontok, hogyan fog kinézni a járások illetékességi területe. Nyilván mindenkinek a saját lakókörnyezetéhez, választókörzetéhez, szülővárosához való érzelmi kötődése is azt mondatja, hogy kíváncsi arra és szeretne rálátással rendelkezni a tekintetben, hogy hol lesznek ezek a járásszékhelyek.

Nagyon méltatlan az, hogy bármelyik országgyűlési képviselőnek folyosói pletykákból meg egyéb kommunikációs csatornákon keresztül kell arról értesülni, hogy adott településen lesz-e járáshivatal vagy nem. Ráadásul, esetleges kicsinyes politikai érdekektől vezérelve, járásszékhelyjogot megvonnak vagy nem adnak oda olyan településnek, amelynek ehhez minden adottsága megvan, és esetleg fideszes centrumba teszik át.

Tehát nagyon nagy örömmel vennénk, hogyha ezeket a kételyeket, esetleges félreértéseket, rosszízű megközelítéseket eloszlatnák, hiszen az a legegyszerűbb, hogyha kiállnak az Országgyűlés és a tévé nyilvánossága elé, és elmondják azt vagy leírják azt egy mellékletben, amit egyébként Tasó Lászlónak, az önök egyik képviselőjének az indítványa nagyon helyesen megcéloz, amivel nem tudom, az előterjesztő képviselője miért nem ért egyet, az önkormányzati bizottságban viszont támogattuk, hiszen jó javaslat volt.

(11.00)

Pontosan azt célozta Tasó úr javaslata, hogy rendeletben szabályozzák például a járási székhelyeket, a járási központokat, hiszen Tasó úrnak is jogos az igénye arra, hogy erről érdemi vita folyjon, és lássuk legalább egy mellékletben a felsorolást, mint ahogy ennek akár kétharmados, akár kisebb parlamenti felhatalmazás vagy kisebb kormánytöbbség mellett is helye lenne, hogy mindent itt vitassunk meg, és ne kelljen elsimisumizni majd rendeleti szintre. Tehát ha ehhez önöknek a kétharmados kormánytöbbség nem elég, akkor tényleg nem tudom, hogy milyen felhatalmazásra van még szükségük, meg milyen felhatalmazásra tartanak igényt, háromnegyedesre, négyötödösre, vagy esetleg milyen egyéb igényeik vannak, amikor már nem rendeleti szinten akarják ezt szabályozni.

Erre is kérnék egy választ, ha már olyan jól elbeszélgettünk az államtitkár asszonnyal a ma délelőtt folyamán, hogy erre miért van szükség, miért van szükség arra, hogy amit törvényben kellene szabályozni, akár jogbiztonsági okokból, akár garanciális okokból vagy bármilyen más okból kifolyólag, azt önök valamilyen rejtélyes, bár azért jól sejthető okok alapján rendeleti szintre akarják áttenni, ami - mint ahogy a mellékelt ábra mutatja - az önök legtöbb képviselőjénél is kiveri a biztosítékot, és az önök képviselői számára sem elfogadható. Ehhez különösebb jogi érvelés meg indokolás nem is szükségeltetik, ehhez elég a józan paraszti ész.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu