DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Mint ahogy jeleztem, a második vitaszakasznál is hozzá kívánok szólni, mégpedig az önkormányzati bizottság elég szerteágazó módosító indítványa tekintetében. Ez a feladat- és hatáskörök tekintetében jelent bizonyos átrendeződést, az eredetileg benyújtott törvényjavaslatban foglalt hatáskörmegosztás és feladatkör-megosztás tekintetében, azzal összefüggésben.

Az önkormányzati bizottság módosító indítványa azt mondja, hogy a helyi, a települési identitáshoz jobban kötődő feladatok, államigazgatási feladatok maradjanak helyi szinten, jegyzői hatáskörben, bizonyos, külön törvény által meghatározott jegyzői hatáskörben. Két ilyen markáns tevékenység van, amire ez a módosító indítvány javaslatot tesz. Az egyik az építésügyi igazgatás, a másik pedig az anyakönyvi ügyintézés, több más mellett, de polgármester képviselők markánsan szerepet vállaltak a tekintetben, hogy ez mindenféleképpen helyi hatáskörben maradjon.

Azt gondolom, a korábbi viták során felvetődött az, hogy egy viszonylag tiszta rendszer jöjjön létre, mely szerint önkormányzati szinten maradjanak az úgynevezett önkormányzati közszolgáltatások, gyakorlatilag a járási hivatalokban, a kormányhivatalokba pedig kerüljenek át a tisztán hatósági ügyek, az úgymond sztenderdizált hatósági ügyek, amelyeket kvázi majdnem futószalagon lehet gyártani.

Ehhez képest, gyakorlatilag az élet adta lehetőségek alapján, egy pragmatikus megoldás bontakozik ki a járási hivatalok, kormányhivatalok, illetőleg a helyi önkormányzatok tekintetében, azok kapcsán, hiszen ezen viszonylag egyszerűnek és világosnak tűnő elv tekintetében vannak törések, amiket nyilván az élet indokolt, hiszen a közoktatás, ami szerintem közszolgáltatás, átkerül állami fenntartásba, hiszen kötelező állami feladat lesz a közoktatás, az alapfokú és a középfokú oktatás.

Az építésügy, amit pedig lehet sztenderdizált ügynek tekinteni, a jelen önkormányzati bizottsági módosító indítvány alapján marad bizonyos, jogszabályban meghatározott jegyzői hatáskörben. Nyilván a járásszékhely, város, település jegyzőjének a hatáskörében fog maradni ez az építési igazgatás és az anyakönyvi igazgatás is mint helyhez kötődő igazgatás, aminek vannak életszerű és rendkívül pragmatikus meggondolásai és megfontolásai, és nyilván ez indukálta az önkormányzati bizottság ezzel kapcsolatos módosító indítványát. Az építésügynél, azt gondolom, mi sem fontosabb, mint a településképnek a megőrzése, ami rendkívül fontos települési önkormányzati feladat.

Az önkormányzatoknak egy nagyon erős jogosítványuk van, mégpedig az, hogy szabályozzák a saját területükön, hogy mit, hogyan és milyen módon lehet építeni, nyilván a törvények keretein belül, ez pedig a helyi építési szabályzat. Ezt cikkmélységig nem lehet meghatározni, hogy mi épüljön egy adott részen, egy adott ingatlanon, gyakorlatilag a HÉSZ-nek és az építési jogszabályoknak megfelelő beépítés alapján is szörnyű épületek tudnak megépülni. Azt gondolom, annak ellenére, hogy a polgármester és az önkormányzat képviselő-testülete nem szólhat bele az építésügyi igazgatás ügyeibe, hiszen ezek teljes mértékben törvény által meghatározottak, mégis rendkívül fontos, hogy ez a saját hivatalukon belül kerüljön elhelyezésre.

Szeretnék ezzel kapcsolatban még egy bizonyos kérdést felvetni, amit nagyon fontosnak tartanék a megerősítés szempontjából. Tehát van a HÉSZ, a helyi építési szabályzat, van gyakorlatilag az építési igazgatás, ami gyakorlatilag, ezen módosító indítvány következtében is, mind települési szinten kerül elhelyezésre. De rendkívül fontosnak érezném a főépítészi jogosítványok, tehát a helyi főépítészi, a települési főépítészi jogosítványok megerősítését, mert gyakorlatilag az a bizonyos, ideális településképet, amit az önkormányzat, a polgármester, a képviselő-testület vagy a helyi közösség jövőbeli érdeke alapján megkívánunk, csak ezen, viszonylag szubjektív elem mentén lehet szabályozni.

Tehát nagyon fontosnak tartom majd a későbbiekben, talán nem tartozik szorosan a vita tárgyához, a főépítész, a települési főépítész építésügyi igazgatásban történő szerepének erősítését.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu