DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban több módosító indítvány is, sorszám szerint a 4., 6., 7., illetve egy önkormányzati bizottsági módosító indítvány is, aminek még nincs előttem a sorszáma, foglalkozik a vagyonnal. A járási hivatalok létrehozása és a jegyzőtől az állami feladatok átadása koncepciójában, ezt én jóindulattal hívom koncepciónak, az az elgondolás szerepelt eredetileg, hogy az önkormányzatoktól azt a vagyonrészt, amely ennek az állami feladatnak az ellátására szolgál, át kell adni az államnak. Tehát az önkormányzat átadja az államnak.

Mielőtt államtitkár asszony ismét kioktatásba fogna, mert kitanított már bennünket, hogy egységes nemzeti vagyon van, és nem jó és nem helyes a mi álláspontunk, amit ebben a kérdésben képviselünk, azért mégis szeretném azt mondani, hogy nincs ez így vagy nem volt ez így rendjén. És hogy ezt nemcsak én gondolom így, vagy nemcsak mi, a szocialista képviselők gondoljuk így, ez abból is látszik, hogy a bizottsági vitákban kormánypárti képviselők is erősen aggályukat fejezték ki ezen intézkedéssel szemben. Jól mutatja az előkészítés alaposságát és minőségét, hogy egy ilyen fontos kérdésben nem sikerült a kormányon belül sem előzetesen megegyezni. Úgy tűnik most, hogy ebben fordulat van. Azt gondolom, hogy ez a fordulat jó irányú, de még nem teljes, mert azért itt még lehetne néhány olyan szempontot figyelembe venni az önkormányzati vagyont illetően, ami még azokban a módosító indítványokban sem, amelyeket az önkormányzati bizottság, illetve kormánypárti képviselők adtak be, nem jelenik meg.

Miről is van szó? A rendszerváltáskor, amikor az önkormányzati rendszer kialakult, akkor nagyon világos és egyértelmű szabályok alapozták meg azt, hogy az önkormányzatnak a helyi közösség nevében saját tulajdona van, és ezzel a tulajdonnal, bizonyos jogszabályi korlátok között saját maga gazdálkodik, saját maga hoz döntéseket erről. A korlátok arra vonatkoztak, hogy a törzsvagyont illetően, ami olyan vagyonelemeket takart, amelyek nagyon fontos közfeladatok ellátását szolgálják, nyilván voltak törvényi korlátok, de amúgy az önkormányzatok a saját vagyonukkal, a saját ingatlanjaikkal maguk gazdálkodtak. Ebben a felfogásban már mi eleve kritizáltuk azt, hogy a Fidesz megközelítése ettől az alapvetéstől és ezektől a garanciális elemektől eltér, és olyan módon próbálja az egységes nemzeti vagyont felfogni és kezelni, amelyben bizony az önkormányzatok jogosítványai csorbulnak, és korlátozást szenvednek el.

Hogy az önkormányzatok jól gazdálkodtak-e vagyonukkal vagy sem, föl lehet tenni ezt a kérdést, és persze lehet mindenféle példát felsorolni, akár negatívat is, de azt kell mondjam, hogy összességében az önkormányzatok a vagyonukkal jól gazdálkodtak. Még egyszer hozzáteszem, én is tudok negatív példákat. Mondok egyet: Kaposvár megyei jogú város és annak fideszes polgármestere a szocialista kormány idején ott ugrált a hasunkon, hogy adjuk át minél előbb ingyenesen az egyik laktanya épületét. Akkor ez megtörtént, és amikor megszűnt az értékesítés korlátozása, akkor valahogy pikpakk eladta, és ebből származott bevétele az önkormányzatnak. De hogy a nemzeti vagyon károsodott, az biztos, mert az a vállalkozó, aki ezt a vagyont megszerezte, azóta is hagyja ott, és már egy évtizede lerohad az egész, és csak szégyene a városnak. Ez nem egy felelős gazdálkodás.

De tudok jó példákat is mondani a saját városomból is, hozzáteszem, meg máshonnan is. Tehát azt gondolom, hogy az önkormányzatok ezzel a vagyonnal jól gazdálkodtak, nincs indoka annak, hogy ilyen korlátozást szenvedjen el az önkormányzati tulajdon és az önkormányzati vagyon, mert azt egyébként a helyi közösségektől veszik el. És a helyi közösség nagyon sokat rakott bele, sokszor máshonnan elvonva a forrásokat, hogy ez a vagyon gyarapodjon. Tehát mi erősen tiltakoztunk az ellen, szocialista képviselők, hogy csak így, egy tollvonással lehessen úgy rendelkezni, hogy az állami feladat ellátására szolgáló vagyonelemeket csak így pikpakk elvegyék az önkormányzatoktól.

Szeretném tehát ezen módosító indítványok kapcsán, amelyek itt előttünk vannak, elmondani, hogy az, hogy használati jogot kapjon, egy lehetséges jó irány, bár hozzáteszem, van még itt is, szól még itt is érv amellett, hogy további finomítás szükséges a szabályozásban.

(9.10)

Ez az ingyenes használat mit is jelent? Ha mondjuk, beültetik, mint ahogyan államtitkár asszony mondta, az önkormányzati ingatlanba a járási hivatal emberét - mert államtitkár asszony szerint mindenütt, ahol van hivatal, ott lesz ügysegéd, aki az állam nevében majd eljár, és az önkormányzati épületben, az önkormányzati hivatalban az állam nevében gyakorolja majd azokat a jogosítványokat, amelyek most átkerülnek a járási hivatalhoz -, ez az ingyenes használat igazából majd mit jelent, hogy mit kell megtéríteni (Az elnök csenget.), milyen kötelezettségei keletkeznek az államnak az önkormányzat felé?

Tehát összegezve, és köszönöm szépen elnök úr türelmét, a módosítás irányait jónak tartjuk, de látunk még elvarratlan szálakat. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu