GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr intelmét. Én most ünnepélyesen kijelentem, hogy nem fogok újabb szót kérni, mert én úgy látom, hogy teljes egészében elbeszélünk egymás mellett.

Tisztelt Dorkota képviselő Úr! Körülbelül száz hatósági feladatról van szó. Ön kiemelt néhányat, tehát ez az, amiért igaz, hogy ha el akarunk beszélni egymás mellett, ezt profi módon tudjuk tenni. Az okmányirodát eddig is tudta, mert azt ki is írják az önkormányzati hivatal ajtajára, hogy ezt ott kell, és még a telefonszámot meg az e-mail címet is odaírták, hogy hogyan lehet sorszámot kérni. A nyugdíjügyben, egészségbiztosítás ügyében tudták, de az összes többinél, a több mint 80-nál nem tudta, és ezután sem fogja se tudni. Tehát az állításomat igaznak érzem. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Egy helyen lehet.)

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu