KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előterjesztőként azért is kívántam felszólalni, mielőtt elindulnánk egy olyan irányba, ami nem a törvényről szól, célszerű talán egypár szót a törvényről szólni. De röviden hadd reagáljak képviselőtársaim felszólalásaira. Ilyen szavak hangoztak el Nyakó István szájából, hogy gyomorforgató, a Fidesznek egyébként a szociális konzultációjáról beszélt nagyon sokat, Jóri úrról beszélt sokat, Kubatov-listázott Bárándy Gergő, egy összeesküvés-elméletet is hallottunk. Tehát minden volt, mindenről beszéltek tisztelt képviselőtársaim, csak magáról a törvényről nem.
Egyébként abban is bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán elolvasták-e, hogy pontosan miről szól ez a törvénymódosító javaslat. Az meg, hogy a választáshoz hogy jutottunk ki? Mintha Bárándy Gergelyt és Nyakó Istvánt az MSZP kampányirodájából küldték volna most ide, hogy kezdjenek el olyan rémhíreket terjeszteni, amelyek köszönő viszonyban nincsenek a valósággal.
(15.10)
Úgy gondolom, hogy szakmailag önöktől, legalábbis Bárándy Gergőtől kicsivel többet várhattunk volna, hiszen azért inkább a szakmai felszólalásairól volt eddig híres, mintsem hogy lakossági fórumot rendezne az Országgyűlésben.
De röviden, hogy miért is fontos az, hogy egy kormány vagy a Miniszterelnökség vagy a kormány tájékoztatni szeretné egyébként a munkájáról a lakosságot. Mi van akkor, tisztelt képviselőtársaim, ha például egy katasztrófahelyzet áll elő? Milyen jó lett volna, ha a vörösiszapkár után az érintett településeket a kormány tájékoztathatta volna! Milyen jó lett volna, ha a devizatörlesztésekkel kapcsolatosan a kormány tájékoztathatta volna a lakosságot, hogy milyen törvények születnek, milyen határidők vannak. Milyen jó lett volna például, ha a nőket - akik ugye, 40 év szolgálati idő után most már nyugdíjba mehetnek - egy szűrésnek köszönhetően tájékoztathattuk volna.
Úgyhogy folytatom tovább majd egy újabb kétpercesben. Nem biztos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a politikusnak egyből a választási politikájára kell gondolnia. Gondolkozzanak és olvassák el a törvényjavaslatot, és várom értékes észrevételeiket.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés