VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban sok formai probléma van ezzel a törvényjavaslattal, ámbátor itt van 350 ember, akiknek a fizetéséről van szó, és amennyiben nem tesszük meg ezt a költségvetés-módosítást, akkor ez a 350 ember fizetés nélkül marad. Ez nekünk a felelősségünk, pontosabban: nem nekünk mint LMP-nek, hanem nekünk mint Országgyűlésnek azért, hogy helyrehozzuk azt a hibát, amit a Fidesz és a kormányzat elkövetett.
Ellenzéki képviselőtársaim már említették azt a folyamatot, hogy ezen átalakítás során hogyan is jutottunk el idáig. Ez egy olyan szőtteshez hasonlít, ahol újabb és újabb foltokra varrnak foltot, és már a kilógó cérnákat kell elvarrni, és arra megint egy újabb foltot kell varrni, egyértelművé vált, hogy a költségvetés tervezése során vannak hatalmas problémák. Egyszerűen nem képes a Nemzetgazdasági Minisztérium egy épkézláb költségvetést összetenni. Ennek ékes bizonyítéka az, hogy egyetlenegy képviselője nincs itt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból van itt az államtitkár úr, nem? (Dr. Fónagy János: Helyettesítem.) Helyettesíti a Fejlesztési Minisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumot. Nem tudom, hogy hol teszik össze a költségvetést, illetve az adókat, a Fejlesztési Minisztériumban vagy a Nemzetgazdasági Minisztériumban, de jó volna, ha a költségvetést a Nemzetgazdasági Minisztérium tartaná kézben.
Ha a Nemzetgazdasági Minisztérium, tehát Matolcsy felelősségi körébe tartozó minisztérium arra is képtelen, hogy a saját hibáit elvarrja és egy egyéni képviselői indítvánnyal akarja a saját hibáit helyrehozni, az már régen rossz. Régen rossz ez az egész folyamat, hiszen nyilvánvalóvá vált három hete, amikor itt két monstre bizottságnak is üléseznie kellett, és akkor sem tudta megalkotni a megfelelő törvényt, hiszen itt fejetlenség van, jogalkotási fejetlenség van, amely ha a költségvetéshez kapcsolódik, akkor nagyon erősen a gazdasági kiszámíthatatlanságot is növeli. Ennek az adófizetők isszák a levét, ők fizetik ki milliárdokban azt közvetve, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium képtelen egy épkézláb költségvetést összetenni.
Ennek súlyos következményei lesznek és nemcsak a nemzetközi piacokon az államadóssági ráta finanszírozása tekintetében, hanem itthon, Magyarországon is, hiszen ez a fejetlenség, ami tapasztalható, már-már felelőtlenség, hiszen ha valaki nem vállalja a felelősséget a saját tevékenységi köréért, akkor azt felelőtlenségnek is lehet tekinteni, márpedig úgy tűnik, hogy Matolcsy miniszter úr nem vállalja a felelősséget. Ennek a felelőtlenségnek és fejetlenségnek pedig az a végeredménye, hogy az adófizetőknek újabb és újabb kisadókat kell befizetnie. Várva várom Matolcsy György mai háromórai sajtótájékoztatóját, ahol bejelenti az újabb adókat, hiszen mindennapra jut egy újabb adó, ehhez már lassan hozzá kell szoknia mindenkinek.
Még egy körrel érinteném azt a témát, amit itt Nyikos bizottsági elnök úr is érintett, hogy a Költségvetési Tanácsnak mi is a feladata. Azt hiszem, jómagam voltam az, aki az utolsó töltényig küzdött azért, hogy a Költségvetési Tanács az előző felállásában egy épkézláb apparátussal tudjon működni, így hát valódi, érdemi szakmai munkát tudjon végezni. Az apparátus eltűnt, így a szakmai munka is eltűnt. Most a Költségvetési Tanács elnöke egy kezetlen óriás, hiszen ő maga a saját döntésével akár a költségvetést és így a kormányt is megbuktathatja, viszont nincs mögötte apparátus, hogy ezen szakmainak álcázott, de valóban érdemileg politikai döntését szakmailag alá tudja támasztani. Nincsenek mögötte jól képzett szakemberek, akik rá tudjanak mutatni azokra a pontokra, hogy hol is van a hiba a költségvetésben, mert amennyiben volnának ilyen szakemberek, akkor a Matolcsy által beterjesztett költségvetés nem menne át egyszerűen ezen a szűrőn. Nem menne át ezen a szűrőn, hiszen ahogy láttuk, a 2011-es költségvetés két hónap alatt megbukott, majd több mint féltucatszor kellett rajta módosítani, a 2012-es, tehát az idei költségvetés már eleve hamvába holt, és az utolsó pillanatban kellett a tartalékokból kiegészíteni úgy, hogy a sarokszámokat, illetve a tervezési alapszámokat is módosítani kellett; így attól félek, hogy a 2013-as költségvetés sem lesz jobb az adófizetők számára.
Hiszen milyen lesz az a költségvetés, amelyet megalapozó adótörvényeket már most, a tavaszi ülésszakban elfogadnak, amikor ilyen változó nemzeti, nemzetközi környezetben, amire önök, tisztelt fideszes képviselőtársaim és a kormány is állandóan hivatkozni szokott a saját fejetlenségükről eltolva a felelősséget, ebben a nemzetközi gazdasági környezetben már jóval - nem az, hogy a törvényileg előírt határidő előtt - az ésszerű határidő előtt akarnak újabb és újabb adótörvényeket meghozni. Mire fel van ez?
Államtitkár úr, én tudom, hogy ön nem tud erre válaszolni, de azért talán valami kósza gondolatokat megoszthatna velünk bármelyik fideszes képviselőtársam, hogy miért kell most ilyen gyorsan adótörvényeket elfogadni.
Summa summarum, nem akarom húzni ezt a kérdéskört, mert most itt ami előttünk van, ez egy részletkérdés, de ez mint egy állatorvosi ló jelenik meg a költségvetés kapcsán, hiszen folyamatosan hibát hibára halmoznak, és a múlt heti hibát ezen a héten próbálják elfedni, amit majd a jövő héten megint ki kell javítani. Az LMP úgy gondolja, hogy ennek a 350 dolgozónak fontosabb most a fizetése, ezért támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, de mégis azzal a kritikával élünk, hogy ez a folyamat nem fenntartható, ez a folyamat nem az adófizetők érdekében van. Olyan költségvetési folyamatot kellene végre egyszer véghezvinnie az Országgyűlésnek és a kormánynak, ahol megbízható, kiszámítható és olyan gazdasági környezet alakul ki, ahol bátran mernek vállalkozni az emberek, szívesen fizetik be az adójukat, és nem az adócsalás, az adóelkerülés és a sumákolás van a központban. Kérem, ezeket a kéréseket tartsák figyelemben a 2013-as költségvetés tervezésekor.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés