BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Előrebocsátanám, hogy nem tudom elfogadni a válaszát. Azt gondoltam, hogy elérkezve az önök kormányzásának félidejéhez, talán leállnak arról az irányvonalról, amit eddig műveltek. Az ön válasza arról győzött meg, hogy reménytelen az én várakozásom.
Az az igazság, a közgazdasági számítások azt mutatják, hogy az önök elhibázott gazdaságpolitikája, csak 2012-ben a kamatfelártöbblet, illetve az elhibázott gazdaságpolitika árfolyamtöbblete miatt közel 100 milliárd forinttal többet fizet ki Magyarország a kamatkiadásokra ebben az évben, mint adott esetben kellene kifizetnie. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy ha sikerülne helyreállítani a bizalmat az önök gazdaságpolitikájával szemben, például betartják a különböző ígéreteiket, azokat az ígéreteket, amelyeket adott esetben multinacionális cégeknek vagy a magyar hazai bankszektornak tettek, akkor lenne esély arra, hogy ez a kamatfelár lejjebb menne.
Ennek okán nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés