KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Köztudott, hogy nagyapáink idejében a Kárpát-medencében a vidéken élők önellátásra voltak berendezkedve. Így tudták túlélni azt a mélyszegénységet, melybe az akkori hatalom tolta őket.

Most a nemzetközi gazdasági környezet, a válság taszítja az embereket ebbe az állapotba. Véleményem szerint újra meg kell tanulnunk a túlélés technikáit, sőt ebben az államnak is segíteni kell, hiszen erre ma már sajnos ösztönözni kell az embereket. Ilyen például a "Nyúl-unk a munkáért" program, amely nagyon sikeres volt az elmúlt egy évben.

Vidéki polgármesterek véleménye szerint egy 2-3 gyerekes család élelmezését nagymértékben meg lehetne oldani zöldség és más háztáji növények két hektár földön történő termesztésével, körülbelül 40 baromfi, 2 disznó és esetleg egy kecske tartásával. Javaslatom az, hogy aki az önkormányzat által ellenőrzött módon a fentieket folyamatosan vállalja családja ellátása érdekében, jogosult legyen a Start-közmunkaprogramban foglaltak szerinti juttatásokra. Egy háztartásban egy fő lenne erre jogosult, továbbá az érintett nem kaphatna szociális segélyeket, kivételt képezne ez alól a lakhatási támogatás.

Ez lehetne a munkanélküli-segély utáni önellátó rendszer alapja is. Vidéki polgármesterek szerint a jelenlegi munkanélküliek közül körülbelül 100 ezer ember venné ezt a rendszert igénybe. Nyilván a pontos számok ismeretében lehet ezt továbbgondolni és véglegessé tenni, kidolgozni. Ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium el tudja végezni. Ez a javaslat a vidéki munkanélküliség enyhítését, a szociális kassza esetleges kímélését, valamint az önellátás beindítását szolgálja. Továbbá tudomásom szerint, amennyiben ez a rendszer az állam által elismert munkává válik, GDP-növelő tényező lehet.

Lehetséges-e ezen javaslat megvalósítása? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu