ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt jó estét kívánok a Ház minden egyes jelen lévő képviselőjének! Azt gondolom, amikor erről a törvényjavaslatról beszélünk, akkor - mivel sejtem, hogy ezt fogja tenni a legtöbb képviselőtársam, mivel ez történt alapvetően a bizottsági vitákban is - talán érdemesebb először egy szélesebb kitekintést adni abban az értelemben, hogy miért is van szükség ilyen típusú intézkedésekre. Ha ezt nézi az ember, akkor azt gondolom, elég egyértelmű, azért van rá szükség, mert ennek a kormánynak és az országnak is volt egy öröksége - és azért kicsit a kis számban jelen lévő, de azért még jelen lévő szocialista képviselőtársaimra nézek; 2002 és 2010 között az előző kormányok rendkívül jelentős adósságállományt halmoztak fel, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor nominális értelemben gyakorlatilag két és félszeresére növelték az ország adósságállományát. Ráadásul mindezt egy olyan szerkezetben hagyták örökül, hogy az adósságuk túlnyomó része vagy legalábbis a nagyobbik része pont a 2010 és a 2014 közötti időszakban jár le.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel párhuzamosan a 2004-es európai uniós csatlakozásunk óta az előző kormányok, tehát a Bajnai-Gyurcsány-kormányok gyakorlatilag egyetlen egy olyan ígéretet sem tartottak be, amely Magyarország európai uniós csatlakozásakor pont az okmányt aláíró Medgyessy-kabinet részéről megfogalmazódott, például a konvergenciakritériumokban foglalt adósságkritériumok, illetve költségvetési deficit tekintetében. Magyarország, illetve az akkori magyar kormányok és az akkori magyar parlament minden alkalommal megszegte a szabályokat. Ennek megfelelően szószegőnek voltunk minősítve az Európai Unióban. És ehhez még tegyük hozzá, hogy ezt még sikerült megtetézni egy nagyszerű vállalással az utolsó Bajnai-kormánynak, nevezetesen azzal, hogy 2009-ben további olyan vállalásokat tett - immár az új kormány kontójára -, amiket aztán ebben a formájában immár a mostani magyar kormánynak és a mostani magyar parlamentnek kell betartania. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: olyasmit kell betartanunk, amit ők soha nem tartottak be 2004 és 2010 között egyetlenegy alkalommal sem, hiszen egyetlenegy alkalommal sem tudták nemhogy levinni 3 százalék alá a költségvetési deficitet, hanem az esetek többségében még megközelíteni sem, tisztelt képviselőtársaim. Mindezek után, azt gondolom, szocialista képviselőtársaimnak meglehetős óvatossággal kell viseltetni akkor, amikor arról beszélünk, hogy miért is van szükség ilyen típusú kormányzati intézkedésekre.

Joggal felvetődhet más ellenzéki frakciók részéről, hogy akkor miért nem rúgjuk fel a költségvetési deficitre vonatkozó számokat. Meg lehetne ezt tenni természetesen, csak ennek is megvannak a nemzetközi következményei, ha Magyarország előtt nem lett volna hat olyan év, amikor az ország, illetve az akkori kormányok ezt megtették, akkor minden valószínűség szerint sokkal könnyebb lenne arról beszélni, hogy ma költségvetési deficit tekintetében a mostani kabineteknek legyen mozgástere. Magyarország számára ez a mozgástér - pontosan az előző kabinetek bűnei, a szocialista kormányok hibái miatt - nem adatott meg. Az én meggyőződésem szerint éppen ezért ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy milyen eszközökkel lehet betartani a költségvetési deficitre vonatkozó számokat. Választhatjuk azt az utat, amit az előző szocialista kabinetek jártak. Az az út nagyon egyszerű: egyik oldalról olyan adóintézkedéseket foglal magában, amelyek mind kivétel nélkül az átlagembereket sújtják. Az előző szocialista kormányok megtették, jelentősen megemelték a személyi jövedelemadót minden létező kategóriában, ráadásul még úgy emeltek adót, hogy az adóalapot is szélesítették. Gondoljunk csak vissza a most is meglévő olyan adózási rendszerre, ahol még a tb-járulék egy része is adóalapnak van tekintve. Ezt mind-mind az előző szocialista kormányok megtették, gyakorlatilag ezekkel az intézkedésekkel jelentős pénzösszegeket véve ki a legtöbb magyar család zsebéből.

Hozzá kell tenni, hogy természetesen van egy másik út is, amit ők szintén jártak ezzel párhuzamosan, nevezetesen azt, hogy lehet csökkenteni a közszolgálatban dolgozók bérét, és lehet csökkenteni a nyugdíjakat. Ezt is megtették az előző szocialista kormányok, gondoljunk csak vissza a Bajnai-kabinetre, amely eltörölte a tizenharmadik havi nyugdíjat, eltörölte a tizenharmadik havi bért a közszolgálati szektorban. Ráadásul ezenkívül még további adóemeléseket hajtott végre a személyi jövedelemadó területén.

A mi meggyőződésünk szerint mindez már csak azért sem vezet sehová, mert ha megnézzük azt az időszakot, akkor abból egyértelműen látszik, hogy ezekkel az intézkedésekkel sem sikerült a költségvetési hiányt leszorítani arra a mértékre, ami mondjuk a konvergenciakritériumok szerint kívánatos lenne.

Ehhez képest egy egészen másféle politikai célt tűzött ki maga elé az új kabinet: 2010-től kezdve mi azt mondtuk, hogy a magunk részéről arra fogunk törekedni, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mindenkinek kell valamilyen kis terhet vállalnia azért - és azt gondolom, ezzel az ország felelős polgárai is tisztában vannak -, hogy az előző évek örökségét le lehessen dolgozni. Csakhogy mi ezeket a terheket szeretnénk szétosztani. És ez a tehermegosztás megjelent adóintézkedések formájában is.

(23.20)

Tehermegosztási adók voltak a különadók, és a különadókat követően, azt gondolom, most, 2012 nyara előtt gyakorlatilag arról beszélünk, hogy a konvergenciaprogram teljesítésekor olyan tehermegosztási adókat dolgozunk ki, amelyeknek az a lényege, hogy itt az adóterhet a cégeknek, a korábban rendkívül nagy profitot bezsebelő cégeknek kell vállalniuk az egyszerű átlagpolgár helyett. Itt beszéljünk arról, hogy ebből a szempontból természetesen a kormány ezzel párhuzamosan mindent megtesz a költségvetési kiadások mérséklésére is, hiszen a tavalyi esztendőben is az ilyen típusú meghozott intézkedéseink közel fele költségvetési kiadáscsökkentés volt. Az új konvergenciaprogramot is, ha nézzük, körülbelül fele-fele arányban, sőt 50 százalék feletti arányban vannak egyébként a költségvetési kiadáscsökkentő intézkedések, és 50 százalék alatti arányban vannak egyébként a tehermegosztásra irányuló adóintézkedések.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ezek közül az egyik a távközlési adó. A távközlési adó alanya, tehát az, akinek fizetnie kell az adót, nem az egyszerű átlagember, hanem a távközlési cégek. Én megértem, hogy pontosan emiatt nagyon sok érdeket is sértenek ezek az adóintézkedések. Úgy látom, ezek az érdekek egyébként visszaköszönnek itt a tisztelt Ház falai között; vannak olyan képviselőtársaink, akik kifejezetten a cégek érdekében szólalnak fel. Én ezt nem tartom helyes dolognak, már csak azért sem, mert azt gondolom, erre a típusú tehermegosztásra szükség van. Ne felejtsük el, a távközlési szektor egy jelentős része az előző években jelentős állami támogatásokat is kapott Magyarországon, többek között annak a segítségével építette ki infrastruktúrája egy tetemes részét. Meggyőződésem szerint bizonyos értelemben ezek az adóintézkedések csak azt szolgálják, hogy ennek egy része ténylegesen vissza is kerüljön az adófizetőkhöz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor tehermegosztási adóról beszélünk, természetesen jogos kérdés, hogy ez a teher rákerül-e ebben a formában a tényleges adófizetőkre, rákerül-e az egyszerű magyar átlagemberekre. Azt kell mondanom önöknek, ezt természetesen kellő óvatossággal kell kezelni, de ugyanakkor oda kell figyelni ezekre az álláspontokra, amelyek azt mondják, hogy az ilyen típusú adókat át lehet hárítani a fogyasztókra. Valóban át lehet hárítani, ezt így, ebben a formában semmi nem tiltja meg, és joggal vitatkozhatnánk arról, hogy ez most hogyan fog megtörténni, és megtörténik-e, ha nem vívtuk volna már meg a különadók kapcsán ezt a vitát két esztendővel ezelőtt. És bár ma már többször volt alkalmam elmondani, még egyszer elmondanám: ha megnézi az ember az adatokat, akkor azt látjuk, hogy két esztendővel ezelőtt mi világossá tettük, hogy meggyőződésünk szerint a különadót sem fogják tudni a távközlési cégek áthárítani az átlagfogyasztóra, és azt gondolom, ez most sem fog sikerülni, mert ha megnézzük a számokat, akkor a számok ebből a szempontból magukért beszélnek. Ha megnézzük az elmúlt három esztendő, 2009, 2010, 2011 fogyasztói árindexét a távközlési területen, akkor meglepő módon azt láthatjuk, hogy bár 2011-ben volt különadó, ennek ellenére ebben az évben a legalacsonyabb a távközlési árindex. 2009-ben ez 1,5 százalék, 2010-ben 1,4 százalék, 2011-ben 0,9 százalék. Ebből az látszik, hogy ez nem volt sikeres - vagy ezek szerint lehetett olyan adó 2009-ben, 2010-ben, amiről nem tudunk, és azt áthárították a fogyasztókra? Az én meggyőződésem szerint nem ez történt. Az történt, hogy nemes egyszerűséggel a távközlési szektorban, úgy tűnik, az előző kormányok idején még arra is volt lehetőség, hogy olyan típusú áremelkedések bekövetkezzenek, amelyek lehet, hogy ebben a formában indokolatlanok. De most ne erről nyissunk vitát. Az egyértelműen látszik, hogyha 2011-ben a legalacsonyabb az előző három év átlagában az áremelkedés üteme a távközlési szektorban, akkor ezek szerint a különadókat nem hárították át.

Ehhez képest beszéljünk arról, hogy ha így nézzük, akkor ez a mostani fogyasztási típusú adóteher egyébként kisebb a távközlési cégek egészében, mint amit, mondjuk, különadó formájában kellett fizetni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nincs így a 2012. évben, amikor az még a különadókkal együtt van, de 2013-tól ez már egyértelműen igaz. Tehát 2013-tól ezek a cégek elvileg kisebb adóterhet viselnek, mint amit 2011-ben viseltek, amikor, ahogyan említettem, ennek az adónak az áthárítására végül is mégsem nyílt módjuk. Ez egyébként a többi adóról is elmondható, mert ha megnézzük az elmúlt öt év inflációs indexeit, akkor ebből meg azt láthatjuk, hogy egyébként a legalacsonyabb infláció Magyarországon éppen 2011-ben volt. 2007-ben 8 százalékos volt az infláció, 2008-ban 6,1 százalékos, 2009-ben 4,2 százalékos, 2010-ben 4,9 százalékos, és 2011-ben a legalacsonyabb, 3,9 százalékos. Ezek szerint ezek az áthárítások az árakban, legalábbis ebben a formában nem tükröződtek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is hallottam a bizottsági üléseken, hogy nem helyes, hogy ilyen számokat mondok, elvégre a távközlési szektorban csökkenniük kellene az áraknak. Jó lenne, csak itt azért arra felhívnám a figyelmet, hogy erre nem került sor 2009-ben és 2010-ben sem. Baja Ferenc képviselő úr ezt elmondta a bizottsági ülésen is, csak ezek szerint pont abban az időszakban, amikor önök voltak kormányon, ezt a tendenciát különadók nélkül sem sikerült elérniük, mert semmilyen árcsökkenésről ezen a területen 2009-ben és 2010-ben nem lehetett beszélni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, innentől kezdve nyugodtan mondhatjuk azt, hogy van ezen a területen elegendő verseny, nincs olyan jelentős különbség ebben az adóteherben a különadóhoz képest, hogy itt az áthárítás komoly veszélyéről lehessen beszélni. Ennek ellenére akkor miért van nagyon sokszor az a típusú kiabálás, amit hallhatunk? Azt gondolom, talán leginkább azért, mert még egy nagyon komoly érdeket sért az a típusú adókivetés, amelyről most az előbbiekben beszéltünk. A különadónak az volt a sajátja, hogy a cég forgalmára lett kivetve, így ebben a formájában nem érintette érdemben a fogyasztást, nem segítette elő a verseny belső szerkezetének az alakulását, itt viszont most arról beszélünk, hogy ez egy fogyasztási típusú adó, amely a fogyasztást érinti, bár a cég viseli, és a fogyasztásnál a perc alapú fogyasztás számít az adó alapjának. Szeretném felhívni itt a figyelmet arra, hogy talán nem véletlen, hogy Magyarországon a távközlési cégek gyakorlatilag azt teszik, hogy a számlázási helyek túlnyomó többségénél nem alakítanak ki perc alapon összehasonlítható árazást. 12 millió számlázási helyből mindössze 2 millió olyan van, ahol tisztán perc alapú az árazás, 10 millió esetében pedig nem, ami egyébként pontosan azt a célt szolgálja, hogy az egyik csomagot ne lehessen összevetni a másikkal, az egyik árat a másikkal.

Tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívnám arra, hogy az Európai Unió Parlamentje, benne ott üldögélő magyar képviselőtársaink is öt éve folyamatosan elfogadnak minden évben olyan direktívákat az Unióban, amelyekben pont azt szorgalmazzák, hogy perc alapon összevethetők legyenek egymással az egyes távközlési cégek különféle alkalmazott tarifái. Ennek ellenére persze ezt nem teszi a legtöbb európai ország törvénykezési gyakorlata, ebben eddig mi sem jártunk élen. Most bizonyos értelemben egy kényszerítő erő lép be ezzel a területtel, és persze a cégek itt el fogják mondani, hogy milyen szörnyű, nekik át kell alakítaniuk az egész árazási rendszerüket, újra kell dolgozniuk a fogyasztókkal kötött szerződéseiket. Csak én azt gondolom, hogy ennek a végén legalább az nyilvánvalóvá válik, hogy össze lehet vetni egymással ezeket a különféle valódi ajánlatokat.

Meggyőződésem szerint ennek a tehernek az áthárítására - még egyszer hangsúlyoznám - ugyanúgy nem nagyon van érdemben módjuk a cégeknek, ahogyan nem volt a különadó esetén sem, korlátozott áthárítási lehetőségük van, és biztos vagyok benne, hogy ez ebben a formában nem fog megjelenni a fogyasztói árak túlnyomó többségében, és legkevésbé ott fogják áthárítani, ahol ebből a szempontból a legélesebb a verseny. Itt hívnám fel a figyelmüket arra, hogy egyébként a távközlés területén gyakorlatilag közel 60-70 százalékban alapvetően magánszemély típusú fogyasztók vannak, ezen a területen a legélesebb a verseny, éppen ezért itt a legkorlátosabb az áthárítás lehetősége magára a fogyasztóra, mert ebben az esetben a verseny következményeivel a versenytársnál egyébként számolni kell.

Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért az én meggyőződésem szerint általános vitára az ilyen típusú törvényjavaslat éppen azért alkalmas, mert szétosztja a terheket a magánszemély és az egyébként komoly profitot termelő cégek között, és alkalmas arra, hogy a költségvetés konszolidációját úgy hajtsa végre, hogy egyébként a magyar gazdaság szerkezetében nem okoz semmilyen súlyos torzítást, ugyanakkor akár még a versenyt is ösztönözheti, a másik oldalról pedig a terhek egy jó részét a cégen és sokkal kevésbé a fogyasztón tartja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Viszont természetesen jogos a kérdés: alkalmas-e ez a törvényjavaslat, alkalmas-e az ilyen típusú adó arra, hogy kiállja az Európai Unió vagy Brüsszel próbáját? Most, azt gondolom, nemzetközi értelemben nincs mitől tartanunk. Ilyen típusú adót az Amerikai Egyesült Államok például évtizedek óta alkalmaz.

(23.30)

Az Amerikai Egyesült Államokban, igaz, hogy százalékos alapon kivetve, de gyakorlatilag ugyanilyen fogyasztási típusú adó van, az adó alanya ugyanúgy a cég egyébként, tehát a cégnek kell bevallania és fizetnie a fogyasztó után. Ott úgy néz ki, hogy 5,05 százalék egyébként az adó szövetségi kulcsa, erre jönnek rá az egyes tagállamok kulcsai, és ez a szóródás, attól függően, hogy melyik tagállam milyen kulcsot alkalmaz, 11-23 százalékig terjed az adó mértéke, ami egyébként a mi kétforintos mértékünkhöz képest - azt kell hogy mondjam - kifejezetten magas adótehernek számít az Amerikai Egyesült Államokban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor az Európai Unión belül valóban a máltai példa létezik. Hangsúlyoznám, Máltában csak abban különbözik az adókivetés tőlünk, hogy az százalékos alapú, kivetve ugyanúgy a cégre van. Itt egyvalamiben lehet vitatkozni, tisztelt képviselőtársaim - az, amit én úgy látom, szeretnének elérni egyes ellenzéki képviselőtársaink -, a máltai törvényben ki van mondva az áthárítás lehetősége direkten, nálunk meg nincs. Úgy látom, hogy legtöbben azt szeretnék elérni, hogy ez szerepeljen a törvényben, de ez a cégek érdeke. Megtiltani ugyan nem tiltjuk, de másik oldalról viszont semmilyen formában direkten ezt nem is ösztönözzük. Azt gondolom, ez éppen azért van, hogy a cégek kétszer végiggondolják, hogy áthárítják-e ezt az adóterhet, újratárgyalják-e a fogyasztókkal kötött szerződéseiket, vagy az adóteher jó részét inkább ők vállalják fel, ahogy ez egyébként az elmúlt években is történt. Tehát ilyen típusú, a cégek érdekeit szolgáló módosító indítványok támogatását a Fidesz képviselőcsoportjától - és azt gondolom, hogy ettől a parlamenti többségtől -, kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ne várják.

Természetesen az igaz, hogy a távközlési cégek Máltán is megtámadták az Európai Bíróságon ezt az ominózus adót, de a brüsszeli Bizottság szűrőjét viszont kiállta, ebben a formában végigment, ebből látszik, hogy vannak olyan törvények, amelyeket egyébként a brüsszeli Bizottság a közösségi jogba nem ütközőnek talál, ennek ellenére az Európai Bíróság előtt vita zajlik róluk. Az, hogy ez most mekkora öröklött teher, amit aztán majd úgymond az utódok örökölnek, itt főleg szocialista képviselőtársaimtól nagyon erős önmérsékletet várnék el. Ezt a bizottsági ülésen is elmondtam: áfaügyben 250-270 milliárd forint közötti cechet örököltünk önöktől, amit egyébként annak ellenére, hogy tudvalévő volt, hogy ez a szabály nem jó, már régen zajlott az Európai Bíróság előtti eljárás abban az ügyben, a brüsszeli Bizottság is elkaszálta, ennek ellenére önök nem változtatták meg a szabályt, és ennek a kormánynak kellett a több mint 250 milliárdos cechet kifizetni. Tisztelettel szeretném megjegyezni, hogy ez, bárhonnan is nézem, jóval több, mint a kétszerese annak, amit távközlési adó formájában a távközlési cégeknek 2010-ben és 2011-ben be kellett fizetni. Úgyhogy, ha már örökségről beszélünk, akkor e téren sokkal nagyobb mértékletességet várnék el szocialista képviselőtársaimtól.

Az én meggyőződésem szerint, a máltai példából kiindulva, több nemzetközi példát is figyelembe véve, ez az adóteher reális, a nemzetközi gyakorlatban létező adó, az adókivetésnek ez a formája is létezik, tehát hogy a céget terhelik vele.

Itt legfeljebb egyvalamiben térünk el, hogy a százalékos helyett tételes adókivetés alkalmazunk. Azt gondolom, ez még bizonyos esetekben kedvezőbb is lehet a cégek számára, és meggyőződésem szerint ez sokkal jobb út, mint hogyha a nyugdíjakat vagy éppen a béreket kellene csökkenteni, vagy a személyi jövedelemadót jelentősen emelni Magyarországon. Ehelyett mi a tehermegosztásra tennénk javaslatot, mert azt gondoljuk, hogy az a típusú politika, amit előtte a szocialista kormányok folytattak ezen a területen, viszont nem vált be.

Még egyvalamiről szeretnék beszélni, tisztelt képviselőtársaim. A távközlési cégekkel zajlott le egyeztetés. Természetesen nem az a törvényjavaslat került beadásra, amit ők szerettek volna. Az ő javaslataik jó része arra irányult, hogy ne kelljen megbontaniuk a belső szerződési struktúrájukat, ne ilyen adókivetés legyen. Ők elfogadják azt is, hogy a cég fizessen adót, azt is elfogadják egyébként, hogy az adó nagysága nagyjából ennyi, csak ők azt szeretnék, hogy ezt az előfizetőkre ők tudják szétosztani egy általános mértékkel, ami az egyes előfizető számára sokkal kedvezőtlenebb lenne, mint hogyha ez a típusú adókivetés marad, ami a kétforintos percalapú. Ezért mi ezt a típusú érvüket - ami megint csak a cégek érdekét szolgálja és nem a fogyasztókét - nem fogjuk tudni támogatni itt, a parlamenti vitában sem.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu