DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ott hagytam abba, hogy miért vannak kritikáink a rendeletnek az úgynevezett munkajogi részével kapcsolatosan. Azért vannak kritikáink, mert a 2011 júliusában született jogszabály - ami után meg is dicsértem önöket - végre egyértelművé tette, hogy hogyan kell az önkéntes órákat elszámolni. Ez egzisztenciálisan rettentő fontos az orvosaink és az ügyeletben működő egészségügyi dolgozók számára, ugyanis tudni kell, hogy az önkéntes munkavégzést 2004 óta gyakorlatilag egy pluszdíjazással jutalmazzák, és a kötelező óráim után, amit a munkabéremért vagy túlmunkadíjért végzek, a szükséges időigény miatt úgynevezett önkéntes órákat is fel kell ajánlani, bármennyire is csodálkozott képviselőtársam, micsoda dolog az, hogy önkéntes órákat kell vállalni.
(19.20)
Minden orvos tudja, hogy ha mi nem vállalunk önkéntes munkát, akkor megszűnik az egészségügyben a folyamatos ellátás. Tehát ezt elfogadjuk mint szükséges rosszat, mint egy olyan speciális foglalkozási ártalmat, amit az orvosnak, ha elmegy orvosnak, tudnia kell. Ezen nincs mit vitatkozni.
A gond ott van, hogy ezeknek az óráknak azért van szerepük, mert egyrészt 50 százalékkal magasabb díjat állapít meg a törvény, és innen jön mindjárt a probléma. A másik nagyon fontos, hogy eddig az egészségügyi dolgozók - és lehet szörnyülködni nyugodtan, én is szörnyülködöm rajta - bármennyit is ügyeltek, az úgynevezett szolgálati idejükbe, ami a nyugdíjszámítás alapja, ezeket az órákat sosem számolták el. Tehát ha én 24 órát dolgozom egy nap, mert ügyelek, ez 24 óra munkavégzés, akkor nekem a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság annó dacumál egy nyolcórás munkanapot számolt el, ugyanis nyolccal kell osztani ezeket az óraszámokat, és utána ennyi, holott én egy 24 órás munkavégzéssel gyakorlatilag mindjárt három szolgálati napot is teljesítettem.
No, ez megszűnt 2004-ben, valóban az uniós tagságunkat követően. Akkor valóban a szocialista kormány volt, és Csehák miniszter asszony volt a minisztérium élén. Megszületett ez a jogszabály, ez a 2003. évi LXXXIV. törvény, amiben gyakorlatilag leírták, hogy az orvosnak most már az önkéntesnek minősülő órája igenis szolgálati időt képez. Tehát ha nekem egy évben összejön összesen - most a hasamra ütök - ezer óra úgynevezett önkéntes óra, és ezt elosztom nyolc órával, a végeredmény annyi plusz szolgálati napot képez. Azért fontos ez, mert a kamara korábbi számításai szerint egy ténylegesen 40 évig szolgálati viszonyban dolgozó, de ügyelő orvos vagy szakdolgozó - mindegy - 40 év szolgálati idő alatt, ha csak átlagosan havi öt és felet ügyel, ami, tudják az egészségügy dolgozói, hogy nagyon kevés, mondjuk, ez átlagos volt annó dacumál, akkor körülbelül valójában 64 évnél több szolgálati idő elszámolására adott lehetőséget. Ez a helyzet, hogy nekünk muszáj, most mindegy, hogy önként, ilyeneket elvállalnunk. Azért mondom Szalay képviselőtársamnak, mert ő nem orvos. Most nem bántani akarom, magyarázni neki, hogy akkor ezt legalább így díjazták, mert eddig nem.
Én több mint 25 évet ügyeltem az alapellátásban, nekem egy percet nem fognak a szolgálati időmben elszámolni, egyrészt mert most nyílt meg ez a lehetőség, másrészt pedig a háziorvosra nézve érdekes módon értelmezhetetlen, holott az a jogszabályi módosítás, a 2003. évi LXXXIV. törvény szektorsemlegesen kimondta, hogy a szolgálati időbe az önkéntes órát is be kell számítani, és nem azt mondta, hogy csak az alkalmazottaknak kell, minden személyes teljesítőnek, aki ezzel időt áldozott a közért s a többi. Mindegy, ez egy külön téma, hagyjuk.
Miért volt ez fontos, és miért fontos, hogy olyan jogszabály legyen, ami egyértelművé teszi, hogy mi az, hogy önkéntes óra? 2011 júliusában ezt megtették, azt mondták, hogy 12 óra napi munkavégzés felett minden önkéntes. Marha egyszerű az elszámolás, gondolná az ember, de nem így történt. Azokban az ügyeletidíj-perekben, amikor még érdekképviselőként képviseltem a kollégákat perekben, és én a bírósági ítéletre hivatkozom, nem az én elképzelésem szerint, azok a különbségek, amiket megítélt a bíróság, hangsúlyozom, a törvényesen elvárható díjat ítélte meg, a kifizetett ügyeleti díj között havonta - érdekes módon pont ennyi a béremelés - durván 65-70 ezer forint különbség volt. Tehát a megítélt ügyeleti díj különbözete, amit csakis a bíróság a törvényesen járó munkabérre ítélt meg, és nem valami kedvezmény gyanánt, ennyi volt havonta. Mi következik ebből? Hiába volt önkéntes óra, hiába volt bármi más, olyan volt a jogszabály, aminek alapján a munkáltatók mindig úgy értelmezték ezt a jogszabályt, hogy az semmiképpen se legyen a dolgozónak jó, de a bíróság, ami végül is értelmezheti a jogszabályt Magyarországon, azt mondta, hogy az orvosoknak volt igazuk, ezért ítélte meg azt a díjkülönbözetet. Ezért is rettentő fontos volt a 2011. júliusi módosítás.
Sajnos, ez az anyag egyszerűsítésre hivatkozva egy picit megint relatívvá tette ezt az egészet, és olyan megfogalmazásokat tartalmaz, ami miatt az ember óhatatlanul megint megijed, és azt mondja, hogy akkor megint elkezdjük-e ezt az egész értelmezési zavart. Persze, a munkáltató nem szeret még törvényes munkabért sem fizetni, mert ő sem nagyon kap fedezetet. Mi volt az egyetlen lehetősége egy tisztességes munkáltatónak, ha mindent ki akart fizetni? A legszoftabb részhez, a bérhez nyúlt, ott nem fizetett ki, mert a beszállító akkor nem szállított s a többi. Ezért volt, hogy bizony az orvosi bérek és így az ügyeleti díjak is nagyon el voltak maradva. Egy olyan helyzetben, amikor önök nem tudnak érdemi béremelést adni, legalább a tisztességesen, törvényesen járó ügyeleti díjat fizessék ki, mert ez az egyetlen forrása nagyon sok orvos kollégámnak, hogy ne végezze az adósok börtönében, ki tudja fizetni a különböző dolgait.
Ezért rettentően fontos, hogy az önkéntes órák minősítésére szolgáló 2011-es fordulat egyértelműen megmaradjon ebben. Egy picit elcsúszott ez az egész értelmezés. Bár Szócska államtitkár úr javaslatára... - jelzem az államtitkár úrnak, megtörtént ma a megbeszélés az államtitkár-helyettes asszonnyal. Érdekes módon jogilag semmiféle különbség nem volt, csak az értelmezhetőséggel, hogy egyértelművé tegyék. Ők is ugyanígy gondolták az egészet, csak a jogszabály szövege borzasztóan pontosan számít, pontosan azért önöknek politikailag is, mert ez a jogszabály, ami vitathatóan, de mégis béremelést hozott, teremt egy olyan munkakörülményt vagy egy olyan helyzetet, aminek alapján úgy érezhetik a dolgozók meg az érdekképviseletek, hogy valahogy ki van megint velük tolva, ez politikailag lerontja ezt a hatást. Semmi másról nincs szó, mint hogy rettentően fontosak a megfogalmazások.
Persze, csúszott ebbe a jogszabályba egy-két olyan dolog, amikor leírja a jogszabálytervezet, hogy határozatlan időre is meg lehet kötni az önkéntes munkaszerződést. Ez egy kicsit azért nonszensz, mert a munkaügyi beosztásban, amit csinál havonta a munkáltató, minden egyes orvost beoszt, mert a munkáltatónak egy érdeke van, nem kitolni az orvossal meg az egészségügyi dolgozóval, hanem a dolgának megfelelően, mondjuk, harminc napra lefedni az ellátást, hiszen az egészségügyben nem áll meg az élet, ügyeleti rendszerben nekünk 24 órán keresztül kell biztosítani, így a munkáltatónak is. Ebben a munkaidő-beosztásban, amiben leírja a beosztást, ezt kell értelmezni helyesen, ez a nyitja az egésznek.
Ezek olyannyira egyszerű dolgok, hogy számítógépes programot lehet írni rá. Remélhetőleg, ezt az államtitkár úrnak is mondom, a segítségünket, mármint nem az ellenzékit, hanem a szakszervezeti vagy az érdek-képviseleti segítséget felajánljuk. Nekünk van olyan számítógépes programunk, amiben, ha a munkáltató megírja a havi beosztást, automatikusan kiszámolja helyesen, törvényesen azokat az órákat, amiken megy a vita, vagy félreérthető. Ha van ilyen beosztás, akkor régen úgy történt, hogy a munkáltató beosztotta az orvost, és akkor az orvosnak annyi ügyeletet kellett csinálni, amennyire be volt osztva. Akkor még nem mehettünk haza ügyelet után pihenni, mint most, amikor a jogszabály, sőt az Unió elő is írja. Akkor nem volt ilyen. Most egy kicsit változott a helyzet.
Meg kell szokni a munkáltatónak is, hogy ő először csinál egy munkaidő-beosztást, ezt úgy kell tekinteni, mint egy ajánlatot a munkavállaló számára, hogy ennyi munkaidőigényem van feléd, ebből ennyi az önkéntes, ennyi az elrendelhető, neked jogod van az önkéntest akár vissza is utasítani vagy csökkenteni - zárójelben jelzem, nem teszik a kollégák, zárójel zárva -, és én ennek alapján megkérdezem, hogy te ezt vállalod-e, és ha vállalod, akkor jöhet létre az a szerződés, aminek kapcsán egyértelmű világossággal le lehet tenni az asztalra, hogy én ennyi munkáért ennyi bért fogok kapni. Az eddigi gyakorlat - utalok itt a bírósági esetre -, amit mondtam önöknek, az volt, hogy teljesen kaotikusan mentek a kifizetések, ellenőrizhetetlenek, kibogozhatatlanok voltak. A bíróságok megőrültek, mert nem tudtak eligazodni a kimutatásokon, hogy milyen óra ez, hát hogyan minősítenek önök. Most nagyon helyesen a jogszabály előírja, hogy az ilyenfajta önkéntes óráknak egyrészt a minősítését, másrészt pedig a nyilvántartását előírja ez a jogszabály. Ezt csak maximálisan üdvözölni tudom, mert különben honnan a fenéből tudhatja meg a munkáltató, hogy hány órát kell lejelenteni a társadalombiztosítás nyugdíjfolyósító igazgatóságához, ami viszont szolgálati időt képez. Nagyon tiszta viszonyokat lehet csinálni.
Határozatlan időre megkötni azért picit nonszensz. Jeleztem is az államtitkár asszonynak, hogy ezt gondolják meg, mert pont a munkaidő-beosztást, amit csak határozott időre lehet, nem lehet határozatlan időre, száz évre előre csinálni, mert annak alapján látom, hogy mennyi önkéntes óra van, és ott döntöm el én mint munkavállaló őfőméltósága - erről szól az önkéntesség, amit nem is sérthet meg senki -, hogy én akarom vagy nem akarom. Ez nem kérdés.
(19.30)
Persze, hogy akarom, mert egészségügyi dolgozó vagyok, meg ezt szoktam meg, meg s a többi, meg nem élek meg másképpen, tehát persze, hogy elvállalom, de akkor legalább kerüljön minden dolog a helyére.
Ezért viszont csak a munkaidő-beosztás alapján lehet szerződést kötni, tehát határozatlan időre azért nem lehet, mert határozatlan idő alatt nem lehet megmondani, hogy mennyi lesz az önkéntes óra. Tehát ezért javasoltuk, hogy igenis határozott idő legyen; ez vagy a munkaidőkeretre, vagy akár csak egy hónapra is, de világosan lássa a beosztott orvos is meg a beosztott egészségügyi dolgozó, hogy pontosan mit várnak el tőle, ezt hogyan minősítik, és hogyan fogják kifizetni. Tehát ilyen szempontból azokat a kvázi félreértéseket, amelyek a jogszabály megfogalmazása miatt adódtak, tényleg tisztáztam az államtitkár-helyettes asszonnyal, és nagyon örülnék neki, ha azok a módosítások - mondom, nem kell hiúnak lenni, mert ezt a tárca saját maga megcsinálhatja -, amelyek munkaszervezés-szakmailag helyre teszik ezt a kérdést, nagyon üdvös lenne, ha megtörténnének.
A készenlétek kérdésével is foglalkozik a jogszabály, és ott is van egy nonszensz, amit megállapít. Azt mondja, hogy egy orvosnak el lehet rendelni egy hónapban akár tizen-nemtudomhány készenlétet. Nem ez a gond, kérem szépen, hanem csak egyet elfelejtenek: az a készenlét egyébként, aki nem tudja, hogy én mint az ügyeletes nem bent vagyok a kórházban, hanem szépen otthon nézem a tévét, vakarom a hasam, nevelem a gyerekeimet, és megadom a lehetőséget, hogy telefonon felhívjanak, ha valami nagy gubanc van. Csörög a telefon, hogy doktor, jöjjön be, mert mit tudom én, izé, ez meg az, meg kell csinálni ezt a műtétet. Ugyanis általában jól képzett szakorvosok vannak készenlétben, és őket hívják be a még nem jól képzett rezidensek, mert ők egyedül nem tudják ezt megoldani.
Na most, mi történik? Én bemegyek, de nem lehet megmondani előre az ilyen munkaidő-beosztásban, ilyen előre nem látható és nem tervezhető túlmunkákról van szó, mert lehet olyan, hogy én tízszer be vagyok osztva egy hónapban készenlétbe, és egyszer sem hívnak be, semmi baj; de ha mind a tízszer behívnak, és azt ledolgozom, abban a pillanatban felborogatja azokat a jogszabályi korlátokat, amelyeket a munkavégzésre el lehet rendelni, vagy éppen önként vállaltuk, esetleg megállapít a jogszabály. Tehát egy törvénytelen helyzetbe kerülhet az ember.
Ezért a készenlétet be lehet osztani, de abban a pillanatban, amikor elkezdődik a végrehajtás, és olyan túlmunkaórák keletkeznek, amelyek az önkéntes, illetve az elrendelhető óraszámot csökkentik - hiszen a jogszabály előírja, hogy mennyit lehet összesen egy héten, egy hónapban elrendelni -, akkor nem mondhatja, hogy de mind a tizenötször gyere be, és mind a tizenötször dolgozd végig, mert akkor túlléptem ezeken a határokon, megint embertelen körülmények közé kerül az orvos, tehát ezért javasoltuk, hogy más megfogalmazással kerüljön be a készenlét.
Gyorsítok. A napi munkaidőkorlát rettentően fontos, ez az a korlát, ami kimondja, hogy napi 12 órát követően - ez a munkaidőkorlát, nincs ilyen fogalom, csak ezt találtuk ki rá -, az ezen túli időszakra kell igenis az önkéntes munkavállalással kapcsolatos szerződést megkérni a tisztelt munkavállalótól, és miután az megadja, akkor lehet végleges ügyeleti beosztást csinálni. Tehát egy előzetes ajánlást követően van egy egyeztetés, elfogadják azt a munkaidő-beosztást, utána akkor kell leszerződni. Egyébként jogszabály előírja, hogy írásban kell történni, tehát semmi probléma, én most evvel nem a langyos vizet találtam föl, csak megerősítem, hogy ez nagyon helyesen történik.
A pihenőidő kérdése. Ezt muszáj még elmondani, és utoljára; remélem, már nem fogok még egyszer, vagy nagyon röviden fogok beszélni. Kérem szépen, ez a jogszabály - bár védi az egészségügyi dolgozó érdekét és egészségét, mondja - azt teszi, hogy az Unió szerint is mindenkinek naponta járó, egybefüggően járó, megszakítatlan 11 órás pihenőidőt, ami alatt azt csinál, amit akar, ezt az egészségügyben nem így kezeli. Azt mondja, hogy az egészségügyben a munkáltató - eddig nem így volt - egyoldalúan 11 óráról 8-ra csökkentheti ezt a pihenőidőt.
Kérem szépen, ha figyelembe vesszük az egészségügyi dolgozóknak, nemcsak az orvosoknak, hanem a szakdolgozóknak a képzettségét, figyelembe vesszük a munkájának a felelősségteljességét, figyelembe vesszük a munkájuk pszichikai és fizikai megterhelését, akkor ne hozzunk olyan jogszabályt, hogy ezt a 11 óra pihenőidőt 8-ra csökkentheti egyoldalúan a munkáltató! Ráadásul nincs is értelme, mert egy tisztességes munkáltató mit csinál? Beosztja a beosztást, és őt nem érdekli, hogy azon a napon, amikor én az ügyeletet követően pihenek, akkor 8 órát vagy 11 órát pihenek.
Nem értem a hátsó szándékot, meg is kérdeztem az államtitkár asszonytól, hogy mi lehet ennek az oka. Azt mondták, hogy ha valami vészhelyzet van, akkor hamarébb is behívhassa a dolgozót, mert e szerint a szabály szerint ha én reggel nyolckor kilépek az ügyeletből, akkor a 11 óra este 19 órakor telik le, tehát ha valami munka van, engem csak akkor hívhatnak be. De ez a normál menetben nem így van, mert a normál menetben megszokták már, hogy az ügyeletet követő pihenőidő kapcsán a munkáltató nem számol munkaidővel. Tehát ilyen szempontból ebből ne csináljunk olyan szabályt, mert ez rettentő sok problémát fog később felvetni.
Gyorsan lapozom, most már csak...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés