DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Vincze képviselőtársam nagyon szép képet festett föl, és amit elmondott, azzal elméletben természetesen egyet lehet érteni. Csak képviselő úr, egészen más a helyzet.
Egyrészt önök néhány hónappal ezelőtt elfogadtak már egy szakképzési törvénymódosítást, majd most kiderült, hogy hozzá kell nyúlni újra. Nem gondolták végig igazán, hogy mit kellene csinálni, és összevissza rángatják ezt a rendszert. Pénzt vontak ki és ellenérdekeltekké tették a cégeket abban, hogy részt vegyenek a szakképzésben. Önnek teljesen igaza van, hogy az lenne az ideális, hogy jól meg kellene választani, hogy ki legyen az, aki a gyerekekkel foglalkozzon és szakképzésben tanítsa őket.
(14.20)
De nem az a helyzet! Ma úgy vették el a pénzt, hogy azok a cégek, amelyek egyébként jó színvonalú szakképzést tudtak volna a gyakorlatban adni, ellenérdekeltté váltak, és nem az lesz a kérdés, hogy válasszunk majd, meg kikből válasszunk, hogy minél jobb legyen. Az lesz a kérdés, hogy egyáltalán lesz-e hova menniük a gyerekeknek majd a szakképzésben részt venni, és lesznek-e olyan szakképző műhelyek, ahol felkészült szakemberek, szakmunkások tudják nekik a gyakorlati tapasztalatot átadni. Ez az igazi kérdés.
És egyébként azt már megszoktam a parlament vitáiban, hogy ha valahol elfogynak az érvek, akkor Babák "hölgyek, urak" képviselőtársam elkezd vádaskodni. Ezt a törvényt már önök módosították sokadszor, és látszik, hogy ezer sebből vérzik. A vádaskodás meg az elmúlt nyolcévezés helyett az lenne a válasz arra, amit Sós Tamás fölvetett, ő profi szakembere ennek a területnek. Föltett jó pár olyan kérdést, amire ma nincs válasz, és ami iszonyú kockázatokat hordoz a szakképzés olyan átalakításában, amit önök elterveznek. Erről kellene itt beszélni a parlamentben, nem pedig ilyen lufikat eregetni, nagyon konkrét dolgokról és nagyon konkrét aggodalmakra választ adni. Ezzel kellene foglalkozniuk önöknek.
Köszönöm szépen (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés