DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon remélem, hogy az az 1. sorszámú módosító indítvány, amelyet Steiner Pál részletesen megérvelt, hogy miért nem elfogadható, azt egyrészt belátják a kormányoldalon, hogy nem szabad támogatni, mert akkor teljesen kifordítják azt a szándékot, ami ennél az indítványnál a Magyar Szocialista Pártot vezette, és amit akkor, nyilván a kettős beszéd és a kettős politika részeként Orbán Viktor miniszterelnök is támogatott, és azt mondta, hogy jó, legyen, vegyük tárgysorozatba, tárgyaljunk róla, aztán, hogyha tényleg az a szándékuk, hogy ezt az egésznek a lényegét kilúgozó módosító indítvánnyal gyakorlatilag negligáljuk, az elég tisztességtelen politika.

(17.00)

Amit itt elmondott Gaudi-Nagy Tamás, az teljesen elfogadhatatlan, ilyen kirekesztő szövegeket hirdetni a magyar parlamentben szégyen.

De egy dologra konkrétan is szeretnék reagálni, mert nincs itt az a képviselőtársam, akinek kiforgatta a szavait. Harangozó Tamás képviselőtársam valóban azt mondta, hogy a 2006. őszi, októberi atrocitásoknál csőcselék randalírozott az utcán, valóban mondott ilyet, de mondott mást is, és ezt ön elhallgatta, és ez nem tisztességes. Azt is hozzátette, hogy sajnos igen, voltak olyan rendőrök, akik megszegték a jogszabályokat, és olyan magatartást tanúsítottak, amit nem lenne szabad. Őket természetesen felelősségre kell vonni, ezt sosem tagadtuk. De abban Harangozó Tamásnak tökéletesen igaza van, hogy önök ezt is csak és kizárólag a saját politikai hasznukra akarták fordítani, ezért ez megengedhetetlen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu