DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Nem tudom megállni, Kontur úr; a képzettség szükséges, de nem elégséges feltétele a foglalkoztathatóságnak. Kérdezem önöket, két éve kormányoznak, előtte egy évvel kész volt a szakképzési programjuk és a kampányukban ott volt. Tudja ön azt, hogy a cégek hány százaléka foglalkozik ma szakképzéssel? Mondom önnek: 2 százaléka. Milyen az ösztönző? Megkérdezem, hogy miért nem mennek szakmunkásnak az emberek. Megnézték az elmúlt két esztendőben ezt? Milyen a bérezésük? Milyenek a munkakörülmények? Ezért a két évért már önök a felelősek, ne is haragudjon, mutogathat ide, mutogathat oda.

Ami pedig a módosítókat illeti: a 3. és a 18. módosítóból egyetlenegy momentumot szeretnék kiemelni. Mi beterjesztettük, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekekkel nem foglalkozik ez az előterjesztés, a 2011. decemberiből kivették. Ön azt mondja, hogy közvetlen kapcsolatban van a gyakorlattal. Kérdezzen meg egy gyakorlati oktatásszervező céget, kérdezzen meg egy üzemet, hogy sajátos nevelési igényű gyerekeket, sérült gyerekeket, olyanokat, akik fokozott figyelmet igényelnek, hogy fogunk bevonni a különböző speciális képzésekbe. Ez az előterjesztés kivette belőle, kivette a decemberi, most pedig nem foglalkoznak ezzel. A mi módosítónk arra irányul, hogy ezekkel a gyerekekkel is foglalkozni kell, hogy teljes emberi életet tudjanak élni.

Az elhangzott vitához egy következő észrevétel: igenis foglalkozni kell az egyharmaddal, mert a 33 százalékban is a lényeg a részletekben van, mert ez a vita nem zárult le. Önök két álláspontot képviselnek, mást képvisel Pokorni úr, önök például leszavazták az ő véleményét a foglalkoztatási bizottságban, míg az oktatásiban átment a véleménye.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu