DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Írhat-e az író magyar bűntudat és kétségbeesés nélkül, miközben tudja, hogy azért a nyelvért, amelyen ír, embereket megaláznak és csöndesen lelki halálra ítélnek? Európa sokáig nem hitte a gázkamráról szóló történeteket. A mai Európa ugyanúgy nem hiszi el, hogy a kisebbségi lélekgyilkolás világos nappal, mosolygó arcok és nemesnek ítélt politikai magatartás árnyékában folyik.
Tisztelt Ház! Csoóri Sándor idézett sorai jutottak eszembe, amikor ezen a nyáron Marosvásárhelyen, a Bolyai Líceum előtt érdeklődtem egy idős asszonytól, hogy merre találom Sütő András sírját. A néni szinte sírva panaszkodott, hogy bár közel 90 esztendeje él a székelység fővárosában, mostanában gyakran kérdőre vonják, miért beszél magyarul, hiszen a város már román többségű. Valóban drámai változás történt, hisz az 1910-ben még 89 százalékos magyar többségű marosszéki fővárosban ma már csak 44 százalék a magyar anyanyelvű, 52 százalék a többségi román nemzet tagja.
A közelmúltban nyilvánosságra került román kommunista párti dokumentum tervszerűen előirányozta a város etnikai összetételének betelepítés útján történő megváltoztatását, ugyanúgy, ahogy azt a kincses Kolozsváron tették. Hiába tüntetett 1990. február 10-én Sütő András vezetésével százezer magyar a teljes körű anyanyelvi oktatás megteremtéséért, hiába volt csak gyertya és imakönyv a kezükben, a soviniszta válasz az 1990. március 19-ei magyarellenes pogrom, az úgynevezett fekete március volt. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a környező román falvakból ittas és analfabéta embereket vezényeltek Marosvásárhelyre, és a brutális beavatkozás következtében Sütő Andrást félig megvakították.
(9.30)
E drámai események annak kapcsán is eszünkbe kell hogy jussanak, hogy néhány napja valóban riasztó híreket kaptunk az úgynevezett szociálliberális román kormány háza tájáról, amikor is kijelentették, hogy az első intézkedések között érvényteleníteni fogják a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozásáról szóló határozatot. Nota bene, úgy látszik, a szociálliberális kormányoknak vagy pártoknak a sajátossága ilyen nemzetellenes politika létrehozása. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyelld magad! - Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Tisztelt Ház! Immár 93 esztendeje annak, hogy 1919. május 11-én a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem utolsó rektora, Schneller István a következőket mondja a betóduló fegyveres román katonáknak: "A kényszerűség és a szuronyok nyomása alatt átadom az egyetem épületeit, de a tudományt és a kultúrát magunkkal visszük, azt nem hagyjuk itt." A rektor úr akkor még nem tudhatta (Folyamatos zaj.), hogy a trianoni békeszerződéssel a magyar egyetemi hálózat is végleg megcsonkításra került, és az 1581-ben Báthory István erdélyi fejedelmünk által alapított kolozsvári egyetemünk óriási feladata lesz az anyanyelv megőrzése. 1945 után a Bolyai Egyetemet még néhány évig meghagyták magyarnak, majd 1959-ben fondorlatos módon egyesítették a Babeşsel, ezt követően hallani sem akartak az önálló magyar egyetem visszaállításáról. 1959-ben e gyalázatos tettért lett öngyilkos Csendes Zoltán rektorhelyettes és a kiváló nyelvtudós, Szabédi László. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1945 után kivált a Bolyaiból, és ugyanazzal a módszerrel tették román többségűvé, mint a kolozsvári egyetemet.
Az erdélyi magyarság célkitűzéseinek egyik legfontosabb része az önálló magyar egyetem megteremtése, hisz az 1872-ben létrehozott Ferenc József Tudományegyetem Európa legkorszerűbb magyar nyelvű egyeteme volt, és ahogy annak alapítási dátumát idéztem - bár nem lehet hallani -, a kolozsvári időben megelőzte a nagyszombati egyetem létrehozását. Az utóbbi időben román és magyar kapcsolatok örvendetes javulásának igazi fokmérője az lenne, ha mind Marosvásárhelyen, mind Kolozsváron teljesülne a vágya kisebbségben élő magyar testvéreinknek.
Tisztelt Országgyűlés! Bár nem lehetett hallani, Csoóri Sándorral kezdtem és - hátha most már túl tudom kiabálni képviselőtársaimat - Csoóri Sándor gondolataival fejezem be napirend előtti felszólalásomat: "A magyar nyelv maga is elkötelezettség. A nyelv maga is erkölcs. Tisztátalan lenne a lelkiismeretem, ha belenyugodnék abba, hogy azért a nyelvért, amelyen lázbeteg vagy mohazöld szavakkal verset írok, másoknak, bárhol éljenek is, bűnhődniük kell."
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés