GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Én nagyon sokat hezitáltam, amikor olvastam ezt a törvényjavaslatot, nem orvos, hanem beteg, aki majdnem azt mondom, hogy évtizedek óta bérletes vagyok, és azt, hogy itt lehetek, az egészségügynek köszönhetem, tehát ez egy csodálatos dolog. De éppen ezért nemrég intéztem írásbeli kérdést Réthelyi miniszter úrhoz, aki azt mondta, hogy legyen nyugodt, mert a változtatás a betegek érdekét és a biztonságos ellátásukat szolgálja.

Amiért szólok: én úgy érzem, hogy egy rossz gazdaságpolitika oltárán áldozzuk fel az egészségügyi megtakarításokat is. Nem fogom megismételni azokat a képviselőtársaimat, akik például a gyógyszerkasszáról beszéltek.

Abban erősítem Kovács Tibort, és talán Kiss Sándor beszélt róla, hogy itt nehéz változtatást elindítani és eredményeket elérni. Erre engedjenek meg nekem egy egészen kis, pici példát. Az egyik településre mintegy évtizede az ország másik sarkából került egy fiatal háziorvos a már erősen nyugdíjkorban lévő öreg háziorvos helyett. Ő mint messziről jött meg kórházi orvos máshoz szokott, és azt mondta, hogy 12 és 3 óra között szünet van a rendelésben. A faluban akkora felháborodás volt, hogy csak éppen föl nem négyelték a polgármestert meg az egész testületet, mert mi az, hogy a háziorvos szünetet tart a délelőtti rendelés után, mert az idős orvosnál azt szokták meg, hogy reggel 8-kor kinyitott, és amíg jött egy beteg, addig ő mindig rendelkezésre állt. Ez volt a természetes. Tehát én ezt csak arra hozom példának, hogy tényleg itt van egy kialakult rendszer, amit megszoktak az egészségügyben dolgozók, és megszoktunk mi, betegek.

Aztán muszáj egy mondattal visszatérnem oda, amikor a gazdaságpolitikát szóba hoztam. Érezzük-érezzük, hogy változtatni kell, és talán a változtatás irányát is. Hadd használjak ilyen csúnya kifejezést, hogy hatékonyság, holott tudom, hogy az egészségügyben ez elég nehezen megfogható, de hadd mondjam azt, én itt azt értem, hogy a lehető leggyorsabban gyógyuljon meg, és kerülhessen vissza az illető beteg a munkába, és lehetőleg tényleg a legkevesebb ráfordítást kelljen megtenni, most mindegy, hogy egészségbiztosítási pénztári vagy adóforintokat nevezek, mert azt mondom, hogy közpénzből, tehát lehető kevesebb közpénzből a legjobb szolgáltatás, mint az élet minden más területén. Ehhez változtatás kell, és bizony az egészségügyet sajnos minden ciklusban próbálták politikai célokra felhasználni. Én ezzel nem múlatom az időt, biztos, hogy mindenki emlékszik rá.

Amivel gondom van, az a jogosulatlan gyógyszerfelírás és -ellátás. Hadd mondjam önöknek a saját példámat, pedig tudnom kellett volna. A háziorvosom korábban bizonyos gyógyszereimet csak a szakorvos negyedévenkénti igazolása alapján írhatta fel. Ez eddig rendben volt. A gyógyszertárban ezt tökéletesen tudták, hogy lejárt vagy nem járt le. Aztán a következő, hogy felírhat három hónapra. Csak én azt hagytam ki, hogy a számítógép egytípusú gyógyszerből kinyomtatja a három példányt, és így megy végig a rendszeren. Én pedig ezt szépen szétválogattam, elhoztam magammal, és elmentem a gyógyszertárba. Csak az derült ki, hogy az egyik május 3-a, a másik június 3-a, a harmadik meg július 3-a. A gyógyszerésznek volt lelkiismereti problémája abból, hogy nem fogja tudni kiadni a teljes sorozatot, mert azokat nem adhatja ki, és én hiába mondtam, hogy majd egy hónap múlva jövök, majd akkor hozom, de sajnos nem. Ez a betegeknél okozhat komoly riadalmat, problémát.

Arról nem beszélve, hogy most tényleg igaz, hogy hatóanyagot írnak föl, nem tablettát, és a beteg ott áll a gyógyszerésszel szemben, ahol a gyógyszerész a hatóanyag alapján netán egy másik gyógyszert tesz az asztalra. A beteg ott áll, és a gyógyszerészen tölti a haragját, merthogy ő hosszú ideje nem ezt a gyógyszert szedi, bizalma van ahhoz a gyógyszerhez, amit eddig szedett, most miért kell neki másra váltania. Én mint beteg ugyanígy vagyok, azt mondom, hogyha engem ilyen helyzetbe hoznának, biztos bennem is meg fordulna, hogy vajon abban az újban nincs-e olyan valami más mellékhatás, amivel nekem problémáim lehetnek. Ez lehet és valós társadalmi probléma, de ez itt él velünk, ezt meg kell tudnunk oldani, ha egy ilyen gyökeres változást teszünk, mert azt hiszem, hogy akkor az ostor az orvoson csattan, aki valójában segíteni akar.

A gyógyászati segédeszköz: Kiss Sándor képviselő úr elmondta, csak megerősítem, bennem ugyanez merült fel, ez az 5 százalék, hogy hogyan és miképpen. Egy világos számomra, hogy a betegnek kerül többe, csak a mihez képest nem mindegy, tehát hogy az 5 százalékot mire vetítjük, és tényleg ez a többe kerül mit jelent majd.

Az érdekképviselet kérdése; ezt teszem azért, mert én '94 óta foglalkozom kamarai kérdésekkel, és az egyik vesszőparipám az a jog, hogy érdekképviseletet hozhatnak létre az élet minden területén az emberek, ezt más törvények meg is teszik. Egyszerűen ezért furcsának érzem, hogy itt ebben a törvényben is még egy szűk kör számára mint valami adományt teszik. Ez nem igaz, mert ezt más törvények alapján létre lehet hozni.

Az, amit Székely (sic!) képviselő úr felvetett, gondolja el képviselő úr, ebben a Házban az önök többsége fogadta el azt, hogy önök mint háziorvosok egyrészt kötelező kamarai tagsággal kell hogy rendelkezzenek ahhoz, hogy praktizálhassanak, végezhessék a tevékenységet, és kötelező regisztrációs díjat fizetnek a Kereskedelmi és Iparkamarába, ahol aztán semmi jogosítványuk nincs, sem tisztújításban, sem a pénzfelhasználásban és semmiben. Ezt a regisztrációs díjat minden évben meg kell fizetniük.

Azt az indítványunkat, amit néhány szocialista képviselőtársammal tettünk, miszerint azt mondtuk, hogy azoknak, akik valamely hivatásrendi kamarának tagjai, ne kelljen az Ipari és Kereskedelmi Kamarába ezt a díjat befizetni, egyszerűen még csak tárgysorozatba se vették. Tehát én úgy érzem, sőt, úgy teszem fel a kérdést, nincs sok köze az egészségügyi törvényhez, de mivel itt érdekképviseletről van szó, azt gondolom, hogy kormánypárti képviselőknek meg kellene gondolni, hogy egy új kamarai törvényt mikor tesznek az asztalra. És akkor itt hadd szakítsam félbe a mondatot, és ezt nem folytatnám.

A következő ilyen kérdésem az állami tulajdonlás kérdése, ami itt a Házban előttünk lezajlott rendkívül gyorsan. Én most ebből a törvényjavaslatból azt olvasom ki, államtitkár úr, hogy a fürdővízzel most a gyereket is kiöntöttük. Hallom néhány napja a televízióban, és nyilván a sajtó is megpróbálja erősíteni ezt a törvényjavaslatot, de hitem szerint nem jó, ha az államosításnak, a centralizálásnak az a vége, hogy a helybeli, egyébként felelős vezető döntési jogosultsága akár költségvetési, tehát pénzügyi kérdésekben, akár szakmai kérdésekben a minimálisra zsugorodik. Szerintem ezzel vesztünk. Tehát én tisztelettel javasolnám, hogy ezt újra meg kellene gondolni.

Még a szakdolgozók kérdése talán belefér. Én kellően nagy tisztelettel vagyok az orvosok iránt, és egyetértek azzal, hogy igenis a jövedelmüket növelni kell. Azt hiszem, hogy ezen korábban mi kormányon tettünk, most önök tesznek egy hosszú érdekegyeztetés után. De a szakdolgozók - szóval, a legnagyobb orvosi beavatkozás is kérdőjeles végeredménnyel végződhet, ha nincsenek megfelelő szakdolgozók. Tehát itt arra próbálok hivatkozni, nekem itt egy kicsit úgy csípte a szememet a 0-tól 3 évig, mint a mostohagyerekek. Szóval, én azt mondom, hogy kezdők is kellenek a pályára, belépők is kellenek. Annak idején, amikor az 50 százalékos volt, talán néhány képviselőtársam emlékszik, akkor a kérdés az volt, hogy egyáltalán vissza tudunk-e hívni pályát elhagyó dolgozókat. Most a helyzet ugyanez az orvosoknál és a szakdolgozóknál. Tehát azt gondolom, és talán egyszerűen úgy mondanám, hogy szakemberek nélkül nincs jó egészségügy.

A bérkérdés fedezete, amit több képviselő is érintett - megint csak az irónia. Gondolják végig, itt volt a napirenden, határozatot hoztunk tegnap a költségvetés módosításáról, egy egészen pici, nem is kormány-, hanem egyéni képviselői indítvány hatására.

(19.10)

És amikor ez az ominózus népegészségügyi termékdíj bekövetkezett, ezt még a költségvetésben sem lehetett elkülöníteni, nem lehetett érvényesíteni. Én próbáltam összeszedni a sajtóból. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt szó volt egészséges táplálkozásról, népegészségügyi programról, az már csak úgy globál, hogy ez a pénz mind az egészségügyben maradjon, és hát persze természetesen a béremelés kérdése is benne van.

A végére hagytam azt, amit Kovács Tibor említett. Államtitkár úr, hogy bizonyítsam azt, hogy a Házszabályban tényleg gond az, hogy ugyanazt a törvényt nem lehet egyszerre, egy időben több helyen megnyitni, szeretném tájékoztatni, hogy a 37. és a 40. § két különböző törvényben is nyitva van. Ezeket különböző napokon fogjuk elfogadni. Azt gondolom, egy kormánypárti képviselő vagy az egészségügyi bizottság megtehetné, mivel a két irománynak már száma van, egy módosító indítvánnyal emeljék ki azokból, és tegyék át ebbe, mert szakmailag is ide illik.

Köszönöm szépen a szót és a türelmet, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu