HABIS LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A napokban Prágában zajlott a visegrádi országok parlamenti bizottságainak együttes ülése, és három témában volt alkalmam ismertetni a magyar álláspontot. Egyrészt a közigazgatási rendszer új alapokra helyezése tárgyában mondtam azt el, hogy a közigazgatási szervezetrendszer rendszerváltás óta tapasztalt legnagyobb mértékű és egyes elemeiben nemzetközi szinten is egyedülálló átalakítása zajlott az elmúlt két évben, és ez a folyamat 2013 végéig tart Magyarországon.
Az átalakítás indoka az volt, hogy 2010-re a közigazgatási szervezetrendszer alapvetően elvesztette teljesítőképességét. Az átalakítások célja a jó állam koncepciójának megvalósítása, amely nagy vonalakban az egyszerűbb intézményrendszer és szabályozás kialakítását, a közjavakkal való felelős gazdálkodást, egységes javadalmazást és koherens jogalkotást jelent.
Fontos elem a bürokrácia és az adminisztráció csökkentése, az ügyfélbarát ügyintézés, a közigazgatás rangjának és tekintélyének erősítése, a szaktudás és a közszolgálati etika magasabb szintre emelésével. Ennek eleme az új önkormányzati törvény, a megyei önkormányzatok konszolidációja, a területi államigazgatás átalakítása, ezen belül az államigazgatási szervek integrációja, a járások kialakítása, illetve a közigazgatási eljárás egyszerűsítése, végül az egyablakos ügyintézési modell bevezetése.
A második témakör, amelyben ismertethettem a magyar álláspontot, az elektronikus közigazgatás helyzete és fejlesztési lehetőségei témaköre volt. A 2010-ben megalakult kormány ügyfélközpontú, szolgáltatásvezérelt szemléletet képvisel, szemben a korábbi, erősen központosító, informatikavezérelt szemlélettel.
A közigazgatás fejlesztését célzó Magyary-programmal összhangban lévő új megközelítés alapgondolata az ügyfél önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. Az új szemlélet lehetővé teszi, hogy az ügyfelek, az állampolgárok, a vállalkozások maguk határozzák meg, milyen mértékben élnek az elektronikus ügyintézés lehetőségével. Az elektronikus közigazgatás megteremtését biztosító jogszabályi környezet jött létre, elsősorban a közigazgatási hatósági eljárásokról szóló törvény megújításával. Illetve az új modell fontos eleme az ügyfél önrendelkezési jogának biztosítása; az egységes azonosító helyett egységes azonosítás kialakítása, tehát az adatvédelem; a tisztán elektronikus működés feltételeinek, ennek részeként a papír-elektronikus működés harmóniájának megoldása.
Összességében ez a folyamat 2013-ban lényeges eredményeket tud majd felmutatni. A leglényegesebb téma a visegrádi négyek parlamenti bizottságainak találkozóján a felkészülés az európai uniós alapok 2014-től érvényes reformjára. E tekintetben elmondtam azt a prágai tanácskozáson, hogy Magyarország leginkább természetes és legközelebbi szövetségeseinek a visegrádi országokat tartja e tekintetben. A kohéziós rendeletek szakmai kérdéseinek túlnyomó többségében a nemzeti álláspontok összecsengenek, ezért ezek eredményesebb képviselete együttes fellépés esetén sikeresebb lehet.
Fontosnak gondoljuk azt, hogy megmaradjon a kohéziós politika költségvetési súlya, hogy az Magyarország növekedési, versenyképességi céljait szolgálja. Illetve elengedhetetlen az, hogy a források felhasználási szabályai a fejlesztések eredményességét helyezzék előtérbe, ezzel is csökkentve a végrehajtással járó, a tagállami adminisztráció és a projektgazdák számára egyaránt kedvezőtlen bürokratikus terheket, és ösztönözzék a források költséghatékony felosztását.
Úgy gondoljuk, hogy a végrehajtási rendszernek a lehető legnagyobb mértékben átláthatónak, kiszámíthatónak és egyszerűnek kell lennie. A cseh házigazdák előkészítettek egy memorandumot, egy közös nyilatkozatot a témával kapcsolatban. Ennek kapcsán három javaslatot tettem, amely javaslatokat végül is konszenzussal beépítettük abba a memorandumba, amely az ülés eredményeként megszületett. Az egyik, hogy elutasítóak vagyunk az új európai infrastrukturális alapba történő 10 milliárd eurós alapképzéssel. Ez a bizonyos Connecting Europe Facility nem szolgálja a térség érdekeit. A másik, hogy a makrogazdasági kondicionalitás koncepcióját is elutasítjuk, magyarul, úgy ítéljük meg, hogy ez nem egyforma mértékben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) korlátozná a tagállamokat. Összességében a tanácskozás rendkívül eredményes volt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés