PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Én is részben Kontur Pál képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni, akinek először gratulálok a három gyermekéhez, akikkel kapcsolatban ő is elmondta, hogy milyen fontos szerepe volt a képzésükben a szakoktatónak, bár ezt nem tartalmazza a módosító indítvány.

Viszont az 1-12. között ahhoz a módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, amellyel kapcsolatban neki volt egy pontatlan megjegyzése, és nem szeretném, ha ez így a levegőben maradna. Ez arra vonatkozott, hogy ő azt mondta, hogy ezeknek az embereknek, tudniillik akik szakiskolai képzésben részesülnek, nem valók ezek az ismeretek - bizonyára a közismereti tantárgyakra vonatkozóan mondta ezt -, hanem csak azoknak, akik gimnáziumba mennek. Hadd utasítsam ezt messzemenően vissza, kedves képviselőtársaim, ez a lehető legrosszabb szemlélet, amit valaha is hallottunk ezzel kapcsolatban a tisztelt Házban. Mert fordítsuk magyarra, miről is van szó: itt idegennyelv-ismeretről van szó, informatikáról van szó, magyarról és történelemről van szó, ami a nemzeti együttműködés kormányának amúgy is fontos kell legyen, és matematikáról van szó. Ezek a közismereti tárgyak, ezekkel kapcsolatban mondjuk azt, amiben most már egyetértés körvonalazódik, hogy az arányuk legalább egyharmad legyen a képzésen belül, mert nincs élethosszig tartó tanulás akkor, ha ezeket a tantárgyakat nem tanítják nekik megfelelően.

A harmadik megjegyzésem pedig az, hogy kormánypárti képviselőtársaim nyilván gyengébb érzelmekkel viseltetnek különösen az MSZP-frakció, valamint a megjegyzéseink és észrevételeink iránt, de azért hadd hívjam fel a figyelmüket arra, hogy maga Pokorni Zoltán alelnök úr és a Fidesz oktatási munkacsoportja is bírálta ezt a törvénytervezetet, mert áprilisban nem egyeztettek velük ebben a vonatkozásban, mielőtt benyújtották a törvényt. És arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán kívül, amely részt vett a megalkotásban, más szakmai szervezettel nem egyeztettek, nem véletlen, hogy nagyon erős bírálatot kap ez a törvénytervezet, s nemcsak az ellenzéktől, nemcsak a szocialista képviselőktől, hanem mindazoktól, akiket most felsoroltam.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu