PÁL BÉLA (MSZP): Két rövid megjegyzésem hadd legyen. Azt gondolom, most is el kell mondani, de az általános vita során már említettem, hogy nemcsak a labdarúgásról van szó, a labdarúgás szó egyébként nem is szerepel a törvénymódosításban, hanem mindazon sportágakról, ahol 18 év alatti fiatalok sportolnak. Ez az egyik megjegyzésem.

A másik. Teljesen egyetértek azzal, hogy a törvény 2. §-a a kereskedelmi ügynök közvetítésével nem engedélyezi szerződés kötését átigazolás- vagy más ügyben sem, azért, mert azt hiszem, amúgy is életszerűtlen az a gyakorlat, hogy 18 év alatti fiatalt kereskedelmi ügynök közvetítésével bárhová is elengednének a szülők. 18 év felett rendelkezzen önmagáról, de 18 év alatt mindenképpen csak a szülő beleegyezésével történhessen ez, és ne kereskedelmi ügynök közvetítésével. Tehát én azt gondolom, ebben is van más helyzet, mert természetesen, ha mondjuk, a szülő külföldön dolgozik, a család külföldön él, az egy másik helyzet, ez előfordulhat. De szerintem az viszonylag ritkán fordul elő, hogy a szülő beleegyezik abba, hogy a 15 vagy 16 éves gyermeke, aki egyébként normális esetben éppen vagy a szakiskolai, vagy a középiskolai tanulmányait végzi Magyarországon, külföldre menjen el sportolni. Sokkal helyesebb, hogyha a sportsikereit itthon szerzi meg, a sportsikerei halmozódásához szükséges képességeket itthon szerzi meg, és a 18 éves életkor után pedig majd eldönti, hogy külföldre akar-e menni, vagy itthon sportol tovább. Nekünk az az érdekünk, hogy minél többen itthon sportoljanak, annak érdekében, hogy a magyar sport sikerét öregbítsék szerte a világban.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu