DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök úr, először az 1-9. sorszám alatt lévő módosító indítványokról fogok beszélni, utána pedig a 10., 11., 12. sorszámúakról.
Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az 1-9. sorszám alatt benyújtott módosító indítványoknál az előterjesztő, dr. Zsiga Marcell képviselő úr a törvény hatálya alól itt konkrétan fölsorolt egyes törvényi rendelkezéseket ki kíván emelni. Tehát kivesz olyan normaszöveget az előterjesztésből, amelyet egyébként a dereguláció 1. §-ában a beterjesztő kormány még így gondolt helyesnek.
(18.50)
Az általános vitában az MSZP képviselői elmondták, hogy ezt a törvényt támogatjuk. Hiszen szükség van arra, hogy meghatározott időnként a jogrendszerben, hatályos joganyagban tisztogatást, aktualizálást végezzen a jogalkotó, és ez egy borzasztó aprólékos munkát igényel, nagyon gondos jogászi szakmai munkát, hogy azt elő tudják készíteni megfelelő módon, hogy mely jogszabályok azok, amelyek tényleg már csak akadályozzák a jogszabályok végrehajtását, és nincs rájuk szükség: valódi normát, szabályt már nem tartalmaznak, és melyek azok, amelyeket meg kell tartani a jogrendszerben.
Ezért abban semmi különösebb kivetnivaló nincsen, hogy itt egy-egy olyan szabály is belecsúszik ebbe, amit később korrigálni kell. És hogy ezt módosító indítvány formájában teszik meg, még ebben sem látok különlegesebb problémát. Azt azonban már egy kicsit furcsának találtuk az alkotmányügyi bizottságban, hogy a beterjesztő, dr. Zsiga Marcell képviselő úr szemmel láthatóan semmilyen viszonyba nem került ezekkel a módosító indítványokkal, egészen konkrétan: nem igazán tudta, hogy miről van benne szó. És még ez akkor is kritikát érdemel, ha Répássy államtitkár úr itt egy korrekt magyarázatot adott arra, hogy ez miért történhetett így.
Azt gondolom, hogy az államtitkár úr mindazt elmondta, ami az ő kompetenciájába tartozik e tekintetben, de az, hogy a részletes vitában a képviselő úr - aki az 1-30. módosító indítványok közül 28-at, ha jól számoltam, ő adott be - arra sem veszi a tisztességet, hogy idejöjjön, és védje a módosító indítványait, ez egyszerűen a parlamenti munka lebecsülése, képviselőtársaim. Ennél komolyabban kellene venni az országgyűlési munkát!
A következő vitaszakaszban: a 10., 11. sorszám alatt benyújtott módosító indítványoknál az alkotmányügyi bizottságban, amikor kérdéseket tettünk föl arra nézve, hogy miért kell ilyen jelentős tartalomban átírni a benyújtott törvényszöveget, akkor ezek tekintetében Répássy államtitkár úr végül is kielégítő választ adott, tehát elmondta, hogy itt milyen előzmény és milyen ok volt, ami miatt tartalmában nem, de mégis más technikával és más módon kell ezt a fajta deregulációt elvégezni.
Úgyhogy összességében csak azt szeretném az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, illetve az alkotmányügyi bizottsági tagok nevében elmondani, hogy mi a deregulációs törekvéseket támogatjuk. Ezeket a módosító indítványokat, miután viszonylag rövid idő állt rendelkezésre, nem mindegyiket tudtuk megvizsgálni, és nem tudtuk kontrollálni, hogy valóban úgy van-e, ahogy ezt a benyújtó szándéka szerint itt megfogalmazták, de összességében nem gondoljuk, hogy erről hosszú és ennél részletesebb vitát kellene folytatni, csak jelezni szeretnénk azt, hogy a dereguláció folyamatát támogatjuk. Támogatjuk a kormányt abban, hogy a joganyagot karbantartsa, és arra kérjük, hogy ezt a munkát vegyék komolyan. A fideszes képviselőktől is azt kérjük, hogy aki már valamilyen viszonyt kialakít ezzel a törvénnyel, legalább arra vegye a fáradságot, hogy idejön, és érvel a módosító indítványai mellett.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés