HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésben említettekkel kapcsolatban az elsődleges probléma az új száraztechnológia következtében jelentkező kiporzás, ahogy mondta, amelynek megszüntetésére több lépés is történt. A környezetvédelmi felügyelőség mozgó levegőminőségi állomást telepített a tározók közelébe. Ezen túlmenően bírságot szabott ki a MAL Zrt.-re, és a kiporzás megszüntetésére intézkedési terv benyújtására kötelezte a céget, továbbá büntetőeljárást is kezdeményezett a környezetbe juttatott por légszennyezése miatt. A Veszprémi Bányakapitányság kötelezte a MAL Zrt.-t a vörösiszap kiporzásának gyors csökkentésére, illetve végleges megszüntetésére. Épp egy mai hír, hogy öt napon belül meg kell ezt szüntetnie az előírás szerint. A munkálatok befejeződésével így végleg megszűnhet a kiporzás.

A devecseri szűrőközpont a kihirdetett vészhelyzet időszakában, 2010. december 15-étől 2011. december 31-éig működött, fő feladata a vörösiszap feltételezett hatásainak vizsgálata, az érintett településeken élő emberek egészségi állapotának figyelemmel kísérése volt. A szűrőközpont szolgáltatásait az egyéves működés alatt összesen 4677 alkalommal, 2011 első félévében 2888, a második félévben már csak napi 8-10 esetben vették igénybe az emberek.

Tisztelt Képviselő Úr! A szűrőközpont működésének tapasztalata szerint a vörösiszap okozta késői egészségkárosodásra utaló jelek nem fordultak elő, és a vizsgálati eredmények sem térnek el a távolabbi területeken mértektől. Az érintett lakosság egészségi állapotának további ellenőrzése, a követéses vizsgálatok elvégzése fontos, ez a feladat a helyi háziorvosok és a régióban működő szakrendelések útján megnyugtatóan biztosítható.

Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a Fidesz soraiban.)

(16.40)

Forrás: parlament.hu