TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy már képviselőtársaim az előbb elmondták, a Magyar Bankszövetség és a kormány tavaly decemberben megállapodott abban, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 5 ezer ingatlant vásárol meg 2014 végéig. A mostani bejelentés szerint ez a tervezet úgy változik, hogy az 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant fog megvásárolni a Nemzeti Eszközkezelő. Ebben az évben, tehát még az idén 8 ezer, jövő évben 7 ezer, 2014-ben pedig, ahogy elhangzott, 10 ezer ingatlan megvásárlására kerülhetne sor. Fontos azonban kiemelni, hogy a Nemzeti Eszközkezelő a lakásokat a kényszerértékesítési kvótára jelöléstől függetlenül is megvásárolhatja a megállapodás alapján. A módosítás megteremti a lehetőségét annak, hogy amennyiben az önkormányzat az ingatlanok átvételét kezdeményezi, abban az esetben a közigazgatási területén lévő összes lakóingatlant át kell vennie, amelyet a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolt.

A törvényjavaslat indoklásában foglaltak szerint a rugalmas változtathatóságuk érdekében a szociális szempontok kikerülnek a törvényből, és egy külön kormányrendeletben kerülnek szabályozásra. Az elmúlt héten megjelent a sajtóban, miszerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján az a hiteladós vagy a vele egy háztartásban élő házastársa, illetve élettársa is jogosult lesz a Nemzeti Eszközkezelő programjában részt venni, aki háztartásában legalább egy gyermeket nevel és családi pótlék felvételére jogosult.

Tavaly novemberben a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló T/4858. számú törvényjavaslathoz módosító javaslatokat nyújtottunk be. A módosítás célja akkor az volt, hogy a törvény ne korlátozza azok körét, akik jogosultak a Nemzeti Eszközkezelő által biztosított lehetőség igénybevételére. Módosítóinkkal azt szerettük volna elérni, hogy a gyermekét egyedül nevelő hiteladós is élni tudjon a lehetőséggel. Sajnálattal tapasztaltuk azonban, hogy a törvény mostani módosítása sem teremti meg annak lehetőségét, hogy az egygyermekes családok is részt tudjanak venni a Nemzeti Eszközkezelő programjában.

Támogatandó ugyanakkor az az elképzelés, hogy 2014 végéig 25 ezer lakást vásároljon meg a Nemzeti Eszközkezelő, ugyanakkor nem látjuk, hogy milyen költségvetési forrásból lehet finanszírozni a közel 35-40 milliárd forintba kerülő, csak az erre az évre szóló ingatlanvásárlást.

Támogatandó az a szándék is, hogy a törvénymódosítás gyorsítani és zökkenőmentessé kívánja tenni a folyamatokat. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a mai napig még egyetlenegy ingatlant sem vásárolt meg a Nemzeti Eszközkezelő, egyetlenegy szerződést sem kötöttek meg eddig. Kérdéses, hogy az év második felében le lehet-e bonyolítani 8 ezer ingatlan megvásárlását. Nem tudjuk azt sem, hogy mennyi ingatlant ajánlottak fel eddig megvásárlásra. Nem ismert a területi megoszlás és a felajánlott ingatlanok értéke sem. A törvénymódosítás elfogadásával viszont várhatóan ugrásszerűen megnő a felajánlott ingatlanok száma.

Bízunk abban, hogy a nagy reménnyel kecsegtető elképzelések meg is valósulnak, és a hiteladósok nem járnak úgy, mint azok a bajba került devizahitelesek, akik az ócsai lakópark felépülésében látják sorsuk jobbra fordulását, hisz tovább csúszik az ócsai lakópark átadása is. Az elképzelések szerint az első házakba az idén márciusban beköltözhettek volna a családok, később már júniusra, majd júliusra tolódott az átadás, de a kivitelezés a mai napig el sem kezdődött.

Az elmondottak alapján a törvénymódosító javaslattal egyetértünk, és reméljük, hogy végre elindul a felajánlott ingatlanok megvásárlása, és a Nemzeti Eszközkezelő programja végleges megoldást jelent a bajba jutott családok közül azoknak, akik élni tudnak ezzel a lehetőséggel.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu