VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Különleges törvényjavaslat áll előttünk - ebben csatlakozom az előttem szólókhoz -, különleges abban az értelemben, hogy megmutatja számunkra azt, hogy milyen volna az Országgyűlés hangulata, ha mindenki jót s jól akarna. Ez a törvény konszenzussal fog megszületni, ez már most borítékolható, különösen a bizottsági viták kapcsán és azok ismeretében. Azt gondolom, legfeljebb annyiban bírálható a kormány, hogy akár már ezt egy picit előbb is be lehetett volna hozni, hiszen azok a problémák, amelyekre ez a törvény megoldási javaslatokat kínál, egy évvel ezelőtt is fennálltak, de mondjuk, hogy a munkarendbe így illett bele, és tényleg nem akarok ünneprontó lenni semmilyen mértékben, mert a törvénymódosítás minden javaslatával egyetértünk, és mi is meg fogjuk szavazni mindegyiket, még a módosító javaslatot is beleértve, amit Obreczán képviselőtársunk adott be. Nyilván a részletes vitában az még elő fog jönni.

Én sem csatlakoznék a kormánypárti képviselőtársaimhoz és az államtitkár úrhoz abban, hogy végigmenjek és felolvassam a törvény szövegét és az indoklását, ezzel mindenüvé odatéve, hogy mennyire egyetértünk vele. Úgyhogy itt tényleg olyan üdítő perceknek lehetünk tanúi e törvény vitája során, amit kívánok az Országgyűlésnek, hogy sokszor megélje.

Azt magam sem értem egészen, hogy miért egyéni indítványként kellett ezt beadni, hiszen láthatóan Győrffy képviselőtársam nem az alkotója ennek a módosító javaslatnak. Idő is volt, társadalmi egyeztetéseket is le lehetett volna folytatni, ezt nem teljes mértékben értem, de egyetértünk. Egyetértünk azzal, hogy pontosítja a fogalommeghatározásokat, a beszállítók és a kereskedők fogalmát. Fontos, hogy a közbenső szereplők szerepét pontosítja. Nagyon fontos a fizetési határidők pontosítása, szankciók mellérendelésével. Nagyon fontos a külföldi árukkal való tisztességes verseny, hogy a külföldi árukat ne tudják ezek az üzletláncok akciós termékként felhasználva az ár lenyomására használni, hiszen a liszt elhangzott, mint példa: igen, tudjuk, hogy Lengyelországban nagyon sokszor ugyanaz a multinacionális cég a magyar lisztet használja arra, hogy ott lenyomja az árat, és fordítva is ezt alkalmazza. Azt gondolom, valódi hibákra mutat rá a törvényjavaslat, és valódi orvoslat tárgyává teszi ezeket.

Nyilvánvalóan hozzánk is érkeznek jelzések ezekről a problémákról, de egyértelmű, hogy a kormánynak ebből sokkal több információja van, hiszen az ellenőrzések során lehet igazán e problémák molekuláris elemeibe belemenni. Úgy gondoljuk, hogy ahogy a kormány és az előterjesztés és az előterjesztő reagál ezekre a problémákra és azoknak a részleteire, teljes mértékben egybecseng azzal, ahogy hozzánk érkeznek be ezek a problémák, panaszok, a módosító javaslatok és az anomáliák. Úgyhogy azt gondolom, véssük az emlékezetünkbe e törvény vitáját, és azt hiszem, sok más törvényt is ilyen módon kellene előterjeszteni, ennyire problémaorientáltan megoldási javaslatokat benyújtani, és akkor az ellenzék sem kötözködne sehol.

A törvényjavaslatot meg fogjuk szavazni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu