BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Frakciónk vezérszónokai, Gyüre Csaba és Gaudi-Nagy Tamás már kifejtették általánosan a Jobbik képviselőcsoportjának álláspontját az új Btk.-tervezettel kapcsolatban, megfogalmazták kritikáinkat, illetve jobbító szándékú javaslatainkat, és természetesen a mai nap folyamán is ezt a sort kívánjuk bővíteni.

Én magam két vonatkozásban szeretnék hozzászólni az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Az első téma, amit érinteni szeretnék néhány percben, a pedofilok kémiai kasztrálásának kérdése. Azt gondolom, hogy lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy ez megjelenjen az új büntető törvénykönyvben, éppen ezért Mirkóczki Ádám frakciótársammal közösen be is nyújtunk ez irányban módosító indítványt.

Szeretném emlékeztetni a tisztelt Országgyűlést, hogy annak idején, még 2010-ben konkrét törvényjavaslatot fogalmaztunk meg frakciótársammal ebben a tekintetben, egy nagyon alaposan kidolgozott javaslatot nyújtottunk be akkor. Ezt bizottsági szinten ugyan elutasították annak idején, de mi szavazást kértünk róla itt a plenáris ülésen, és a tárgysorozatba-vételről történő szavazáskor bizony nagyon sokan támogatták ezt a javaslatot, kormánypárti oldalról is sokan az igen gombot nyomták meg. Ez jelezte azt, hogy van arra itt az Országgyűlésben is igény - és hozzáteszem, hogy nagyon komoly társadalmi igény van ebben a vonatkozásban -, hogy igenis megteremtődjön ez a lehetőség a Btk.-ban. Azt gondolom, hogy arról már persze lehet vitatkozni, hogy ez pontosan milyen formán történjen meg. Mi magunk benyújtjuk a konkrét módosító javaslatunkat, remélve azt, hogy ez elfogadásra lelhet, de természetesen nyitottak vagyunk arra, hogy bizonyos módosításokkal kerüljön ez elfogadásra, a lényeg az, hogy valóban megteremtődjön ez a lehetőség.

Ez már csak azért is fontos lenne, mert Európában minden ötödik gyerek szexuális zaklatás áldozatává válik, és az elmúlt évek vonatkozásában akár európai szinten, akár csak magyarországi szinten egyértelműen növekedésről beszélhetünk a pedofil jellegű bűncselekmények tekintetében.

(16.20)

A kasztrálásra egyébként jó néhány európai országban van példa. Önkéntes alapon történő sebészi kasztrálásra például Csehországban és Németországban nyílik lehetőség, vegyi úton történő kasztrálásra pedig Oroszországban, Romániában, Franciaországban, Svédországban, Dániában vagy éppen Lengyelországban is van mód.

Nem véletlenül hagytam a végére Lengyelországot. Ezt most nem a lengyel-magyar barátság jegyében tettem elsősorban, hanem azért, mert az annak idején megfogalmazott törvényjavaslatunkat és a most benyújtásra kerülő módosító javaslatunkat is a lengyel mintára alapozva fogalmaztuk meg. Azt gondolom, hogy abban egyetérthetünk, legalábbis remélem, hogy többségében egyetértünk itt a tisztelt Házban, hogy mindenképpen szükséges lenne ezek ellen a társadalomra különösen nagy veszélyt jelentő bűnelkövetők ellen a jelenleginél szigorúbb és hatékonyabb fellépés. Ezért gondoljuk azt, hogy a szexuális bűnelkövető gyógykezelése mint új intézkedési nem megjelenítése fontos lenne az új Btk.-ban.

Szeretném hangsúlyozni azt, hogy a legfőbb célunk természetesen a megelőzés. Azt gondoljuk, hogy a pedofil jellegű bűncselekmények jelentős mértékű visszaszorítása érdekében ez érdemi eredményt tudna hozni, és már csak azért is gondolom ezt, mert a pedofil bűnelkövetők között nagyon magas a visszaeső bűnelkövetők aránya, nagyon nagy számban fordulnak elő bűnismétlések ezen a területen, ezért remélem azt, hogy képviselőtársaim pártállásra, frakció-hovatartozásra való tekintet nélkül támogatni fogják majd ez irányú javaslatunkat.

A másik téma, amit érinteni szeretnék, a tervezet 349. §-ához kapcsolódik. Itt találhatjuk a termőföld jogellenes megszerzése vonatkozásában megfogalmazott újító javaslatokat a törvényjavaslatban. A Jobbik Magyarországért Mozgalom számtalanszor egyértelművé tette már, hogy a magyar föld magyar kézben tartását az egyik legfontosabb nemzetstratégiai kérdésnek tekinti. Nem véletlen, hogy jó néhány konkrét lépésünk volt ebben a vonatkozásban: földvédelmi razziát indítottunk, konkrét törvényjavaslatokat nyújtottunk be, és jómagam is több alkalommal álltam elő sajtótájékoztatók keretein belül konkrét adatokkal a zsebszerződések vonatkozásában először Bajánsenye, Nagyrákos, Őriszentpéter és Szentgotthárd külterületét érintően, legutóbb pedig Bögöte, Hosszúpereszteg és Vashosszúfalu vonatkozásában hoztam nyilvánosságra tulajdoni lapokat, cégkivonatokat. És nemcsak nyilvánosságra hoztam ezeket a dokumentumokat, hanem el is juttattam a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, az ügyészséghez, valamint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos úrnak, államtitkár úrnak, kérve őket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket ezekben az ügyekben.

Saját törvényjavaslatom is van egyébként ebben a kérdésben. Ennek részleteibe most nem kívánok belemenni, hiszen ez nem tartozik közvetlenül az általános vita témájához, de szeretném jelezni, hogy olyan irányú törvényjavaslatot nyújtottam be, amely lehetőséget teremtene a zsebszerződések büntethetőségére anélkül, hogy új bűncselekménytípust kellene létrehozni a Btk.-ban. Ez azért is lenne feltétlenül időszerű, mert nagyjából 1 millió hektárnyi terület van már az országban külföldiek kezén zsebszerződések révén, de itt a Btk.-javaslatnál maradva azt ezért szeretném kiemelni, hogy természetesen a magunk részéről üdvözöljük azt, hogy itt a 349. § alatt megjelennek ezek a változások a korábbiakhoz képest, hiszen azt gondoljuk, hogy valóban szükséges a zsebszerződés kötőinek, illetve a közreműködő ügyvédek, közjegyzők vonatkozásában megteremteni a büntetőjogi felelősséget, és természetesen ilyenformán ezt támogatni tudjuk, hiszen minden olyan javaslatot üdvözölni tudunk, amely a zsebszerződések vonatkozásában érdemi előrelépést eredményez. Bár hozzáteszem, hogy mi itt is szigorúbb szabályozást képzelnénk el, és ebben a tekintetben is be fogunk nyújtani frakciótársaimmal közösen több módosító javaslatot is.

Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezeket a javaslatokat is támogassák, ezek alátámasztását meg fogjuk még tenni itt az általános vitában is, illetve majd a részletes vitában is kellő megalapozottsággal fogunk érvelni ezek mellett a javaslatok mellett. Kérem tehát önöket még egyszer, hogy ezeket figyelembe véve döntsenek majd a szavazás során.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu