BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hozzászólásomban mint nem jogász megpróbáltam kifejteni, hogy közérthetőnek és szigorúnak kell lennie véleményem szerint és általában az emberek véleménye szerint a Btk.-nak.
(19.50)
Most látom, hogy egy elég komoly vita alakult ki az én szívem csücskéről, az önvédelemről szóló jogról.
Én magam azzal értek egyet, amit az úgynevezett legnagyobb demokráciában, Amerikában is meghonosítottak, a teljes önvédelemmel, megmondom, miért. Az a helyzet, hogy ha én kimegyek a kertembe este, mert hallom, hogy valaki kint motoz, és egy kapával az általam elvetett zöldséget szedegeti kifele, akkor én az alatt a fél perc alatt, ami alatt észreveszem őt, meglátom, és ő is meglát engem, borzasztóan nem fogom tudni mérlegelni azt, hogy ő most agyon akar ütni a kapával, vagy csak éppen kiszedi a gyümölcsöt. Ha elszalad, mert meglát engem, vagy rákiabálok és elszalad, akkor nem akart agyonütni, csak lopott. De mi van, ha felém emeli a kapát? Akkor még mindig kezdjek el gondolkozni, hogy jó helyen vagyok vagy nem?
Azt gondolom, hogy egyértelművé kell tegyük ebben a törvényben a magántulajdon sérthetetlenségét. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) Én úgy gondolom, hogy akkor sérthetetlen a magántulajdon, ha az én zárt kertembe, a házamba senki be nem mehet az én engedélyem nélkül. Amennyiben bemegy, akkor vállalnia kell a következményeket. Nem nekem kell gondolkodni azon, hogy mit tehetek meg és mit nem, hanem neki kell elgondolkodni azon, hogy ha bejön, akkor milyen következményekkel jár, ha én megvédem magamat. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Így van.) Ad absurdum, az én véleményem szerint ennek egyébként lehet egy olyan önvédelem is a vége, amely a tettesre nézve halállal jár. Azt gondolom, hogy jogom van megvédeni a saját portámat, a saját életemet, a saját családomat és a saját vagyonomat.
Én ezt szeretném, és én megmondom őszintén, hogy az általam képviselt lakosok nagy része is azt szeretné, ha ilyen mértékig el tudnánk menni, hiszen vegyünk példát ebben is a legnagyobb demokráciáról, Amerikáról.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés