DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elég sok meglepetést hoz, úgy látom, az adókkal kapcsolatos vita ebben a Házban. Először is, mintha csak az ellenzék ülne itt, szólna hozzá ezekhez a kérdésekhez, a kormánypárt részéről alig hallható vélemény. Az időkeretet természetesen maguknak vindikálják, kevés igazi teret adva a vitának. Ezek szerint minden egyes ilyen törvényjavaslatot teljes mértékben jónak és elfogadhatónak tartanak.

A másik, ami fontos és érdekes dolog, ha egy kicsit idősorosan nézzük ezeket a kérdéseket, hogy amikor a válság mélyén voltunk 2008-ban, akkor a mai kormánypártok, az akkori ellenzék minden egyes válságot kezelő lépést kizárólag a kormány hibájának, a kormány bűnének állított be, most pedig mindent a válságra hárít.

Azt gondolom, azt gondolja a Demokratikus Koalíció, hogy ez nincs így. Nyilván itt nemcsak az adótörvényekről van szó, hanem a kormány gazdaságpolitikájáról is. Nyilvánvaló, hogy a válság, amiből már Európa, a világ kifelé lábal, mi, magyarok pedig még jócskán benne vagyunk, ez nagymértékben köszönhető a kormány rossz gazdaságpolitikájának, benne a rossz adópolitikájának. Nyilvánvaló, hogy az adókra valahogy úgy kell tekinteni, ahogy Scheiring Gábor az előbb említette, nem önmagában rossz, nem valami ördögtől való, ez az állam működésének a feltételeit biztosító sok évszázados vagy évezredes eszköz. Azonban az már nem mindegy, hogy hogyan élünk ezekkel az eszközökkel.

Az első dolog nyilván az, hogy az állam mire fordítson és hogy mennyire takarékos az állam. Sajnálatos, hogy megállapíthatjuk, Magyarországon az állam nem működött, nem működik takarékosan, bizonyos területeken már kimerítette a lehetőségeit, az egészségügyben, az oktatásban, a felsőoktatásban, az önkormányzati, a szociális területen, de néhány területen még további lehetőség lett volna, illetőleg pazarlóan gazdálkodik, mint például a vállalatfelvásárlás, az államosítás vagy a stadionépítés, de éppen említhetnénk az újabb kormányzati konzultáció 2 milliárdos költségét, vagy említhetnénk azt, hogy a következő esztendőben az Országgyűlés Hivatalának a költségvetése 2-3 milliárd forinttal növekedik azért, merthogy országgyűlési őrség kezdi meg a működését. Azt gondoljuk, hogy ezek felesleges kiadások, sok kicsi sokra megy.

Az adópolitikában is átgondolatlan az, amit végeznek, az, amit tesznek. Tulajdonképpen itt is mutatkozik ez a csőd. Nyilvánvaló, hogy itt az egész kérdéskör összefügg azzal, hogy az államháztartási hiányt valamiképpen tartani akarják, hiszen azok a bevételek, amelyekkel az elmúlt időszakban finanszírozták az országot, egyszeri bevételek, nem jelentenek tartós egyensúlyt, azokat ki kell váltani. A másik probléma pedig az, hogy amennyiben az országot olcsóbban kívánjuk finanszírozni IMF-hitelt felvéve, akkor bizonyosfajta elvárásokat kell teljesíteni, amelyekkel kapcsolatosan sokan úgy gondolják, hogy ez az ország érdekei ellen való. Úgy gondolom, hogy ez az ország érdekét szolgálja, hiszen elvezethet a gazdaság, az ország, a társadalom olcsóbb finanszírozásához, egy fenntartható gazdaságpolitikához. Ilyen értelemben mindenképpen fontos, hogy ebben a kérdésben lépjünk. Sajnos, az is megállapítható, hogy addig, amíg a kormány harsányan az államháztartási hiánnyal kapcsolatos kritikáit fogalmazza meg, éppen a politikájának köszönhetően ez az államháztartási hiány az elmúlt időszakban jelentős mértékben növekedett.

Az egész adópolitika egyfajta kapkodást mutat, sok bizonytalanságot mutat, még ki sem hirdetett adójogszabályok módosításával találkozunk, hol van már a söralátét és a hasonló nagyotmondások kora, már senki sem hisz ezekben, hiszen 22 új adót hoztak be. Itt éppen a biztosítási adóval kapcsolatosan is az általános indoklásban azt fogalmazzák meg, hogy egy olyan adóstruktúrát akarnak kialakítani, amelyben a munkát terhelő közterhek aránya csökkenne, és a forgalmi, fogyasztási adó szerepe növekedne. Csakhogy a mondat első részével és a vállalás első részével az a probléma, hogy nem csökken, az ország versenyképessége nem nő, nem látszanak intézkedések, eszközök, amelyekkel a kormány valóban hathatósan tudná segíteni az ország versenyképességét. Másrészt a forgalmi fogyasztási adókkal kapcsolatos probléma pedig ennek a szociális hatása, hiszen a kevésbé jómódúakat, a szegényeket, a munkanélkülieket ez a fajta adó nyilvánvalóan sújtani fogja. Biztos vagyok benne, hogy a biztosítási piacon is hátrányos lesz ebből a szempontból, hiszen aki valamifajta megtakarítást akar elérni, lehet, hogy majd le fog mondani különböző biztosítási formáról, ezzel jobban kockáztatja például a vagyontárgyait.

A fő kérdés ezekben az ügyekben nyilvánvalóan az, hogy ha valaki abban hisz, hogy majd ezek a vállalatok, biztosítók fogják ezt az adót megfizetni, akkor áttételesen azt is állítja, hogy a gazdaság versenyképessége lassulni fog. Igaza van annak, aki azt mondja, hogy át fogják hárítani a dolgozókra, viszont differenciáltan érinti az embereket. Itt egyetlenegy megoldás lenne, ha szembenéznénk azzal, hogy az eredendő bűnt, az ősbűnt, a személyi jövedelemadónál elkövetett szabályozást korrigálni kellene, felül kellene vizsgálni. Azokra kell terhelni ezeket az adókat főképpen, és ez lenne még egy lehetőség, akik vagyonosabbak, akik többet keresnek, a személyi jövedelemadó kétkulcsossá történő átszabásával, illetőleg vagyoni típusú adók bevezetésével egy meghatározott magasabb vagyon esetében vagy például az örökösödési illetékek korlátozott mentességével.

Azt gondolom, azt gondolja a Demokratikus Koalíció, hogy szociálisan ez az irány lenne helyesebb, ez lenne követhetőbb. Sajnos, ez a harmadik adótörvény, amelynek a vitája valószínűleg ugyanúgy fog lezajlani, hogy a kormánypártok hallgatnak. Ez nem szolgálja ezeket a célokat.

Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István tapsol. - Babák Mihály: Egyhangú taps!)

Forrás: parlament.hu