DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán ott kezdem, hogy az első hozzászóló első mondata az volt, hogy vajon komolyan lehet-e venni egy ilyen vitát, ahol az írásban előre bejelentkezett kormánypárti, fideszes képviselő első mondata az volt, hogy akkor ő inkább egy delegációt fogad, és most nem tud hozzászólni, nem tudja elmondani a pár perces hozzászólását. Látszik, hogy azóta sem szólalt fel egyetlenegy kormánypárti, sem fideszes, sem kereszténydemokrata képviselő sem.

Én értem, hogy ez egy kínos dolog az önök számára, hiszen ez egy adó bevezetése, és nem szívesen szólnak hozzá. De én mégis biztatnám önöket, tizenketten voltak eddig a teremben, fejenként még több mint öt percük van, ha már egyszer így állapítják meg a vita menetét, hogy időkeretes hozzászólásokra van lehetőség, és nyilván ez az ellenzéket sújtja, kevesebbet tudunk hozzászólni, önöknek pedig rengeteg idejük van, akkor használják ezt az időt, és éljenek vele. Próbálják elmagyarázni a magyar állampolgároknak, hogy miért is fontos önöknek, hogy egy újabb adót - amit ugyan illetéknek neveznek, ez már korábban elhangzott - vezessenek be. Szóval, azt gondolom, hogy ezt a vitát igenis komolyan kell venni, a mi frakciónk egészen biztos, hogy komolyan is veszi.

Hogy miről is szól ez a mostani vita, talán az előterjesztő céljával érdemes kezdeni. Hiszen már ott látszik, hogy hogyan gondolkoznak önök. Az előterjesztő célja szó szerint: a 2012. évi költségvetési hiánycél tartásának elősegítése az új közteher, a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetésével. Ez még viszonylag szépen is hangzik, de azt hiszem, hogy nekünk ezt le kell fordítanunk, és ez nem jelent mást lefordítva, mint hogy a költségvetési hiánycél nem tartható, a gazdaságpolitika kudarcos, ha úgy tetszik: megbukott, és ezért aztán önök úgy gondolják, hogy egy új közteher bevezetése szükséges, egy új közteher, egy új adó, amit persze lehet illetéknek nevezni, de ettől ez még egy adó lesz.

Talán érdemes egy pillanatra megállni, és visszagondolni azokra a választási ígéretekre, amiket önök tettek, és ahogy önök a gazdaságpolitikát tervezték. Mást sem hallottunk, mint azt, hogy nem lesznek megszorítások. Azóta kiderült, hogy önök másban sem tudnak gondolkodni, mint megszorításokban, csak éppen próbálnak kitalálni mindig más szót arra, hogy hogyan nevezzék. Azt hiszem, akik a bőrükön érzik, azok pontosan tudják, hogy ez mi is valójában.

Ez az adó sem más, ez az illeték sem más, mert hiába hivatkoznak önök arra, hogy ezt a pénzforgalmi szolgáltatók fogják megfizetni, ha úgy tetszik, leginkább a bankok, hiszen a törvényjavaslat szerint ők az alanyai, de ők ezt egészen biztosan tovább fogják terhelni a lakosságra. Hallottam a bizottsági üléseken is olyan véleményeket, hogy nem fogják továbbterhelni, hiszen a bankadót sem terhelték tovább. Abból vonták le ezt a következtetést, hogy kevesebb lett a bankok bevétele. Azt hiszem, hogy ez közgazdaságilag is nevetséges, és nem is kell magyarázni, mert az emberek is pontosan tudják és érzik, hiszen van bankszámlájuk, van bankkártyájuk, van hitelük, és tudják, hogy hogyan kerül arra áthárításra az a bankadó, amit a bankok nem akarnak megfizetni, mint ahogy meg is mondták legtöbben őszintén, hogy nem is fognak megfizetni.

Ennél a tranzakciós illetéknél pedig kétséget sem hagytak efelől. A Bankszövetség elnöke megmondta, hogy ebben a formájában ők ezt tovább fogják terhelni, és meg is van erre minden lehetőségük sajnos. Magyarul: a kormány megint azzal próbálkozik, amivel szokott, nem direktben akar adót beszedni, hanem egy közvetítőn keresztül. Ezek a bankok, őket majd persze lehet szidni, hogy ők továbbhárították, de az alapgondolat, a kiindulási pont természetesen a kormánytól van. Hiszen ha végignézzük, hogy mit is érint ez a tranzakciós adó, azt hiszem, világosan látjuk, hogy ez mindenkit érinteni fog. A készpénzátutalás, a készpénzfizetés számláról, befizetés számlára, a csekk beváltása, maga az adófizetés is terhelt ezzel az adóval, de akár a napi élelmiszer-vásárlást is mondhatom, és még sorolhatnám tovább. Azt hiszem, ebből is látszik, hogy ez mindenkit érinteni fog.

Most nem mennék mélyebben bele ebbe a polémiába, ami elhangzott, hogy adó vagy illeték. Egy mondatot ér talán meg itt, ezen a ponton is: nincsen ellenszolgáltatás. Az illetéknek egy alaptermészete, hogy van ellenszolgáltatás, az adónál nincsen. Ez egy adó, itt nincsen ellenszolgáltatás.

Talán arról is érdemes egy picit beszélni, hogy van az EU-ban is egy tervezet, ami valóban a növekedés segítése érdekében a spekulatív pénzügyi műveletekre bevezetni tervezett hasonló nevű adóról szól, csak hát ennek teljesen más a célja és más a kimenete. Ott pont az a cél, hogy a pénzt a gazdaságban tartsák, és ne a spekulatív tőke gazdagodjon vele. Itt pedig egész egyszerűen arról fog szólni ez a történet, hogy végső soron a lakosság fogja megfizetni. Ez nem más, mint a lakosság megsarcolása.

Talán még egy dolog, ami felvetődött, és még nem kaptunk rá választ. Én a bizottsági ülésen is próbálkoztam, és ez egy elég fontos dolog, mégpedig az, hogy lesz-e ennek az adónak felső határa. Ma nem látjuk a módosító javaslatokat, talán lesz ilyen típusú módosító javaslat, mert ha nem lesz felső határa, ezt is világosan megmondta a Bankszövetség elnöke, abban az esetben senki nem fogja nálunk tartani a pénzét. Mert miért tartaná itt nálunk, ha esetleg továbbutalja, és ezt az adót meg kell fizetnie közvetlenül, a bankok átterhelik, akkor innentől kezdve egy óriási veszteséget könyvel el. Magyarországon ezek után senki nem fogja tartani a pénzét. Ennek az lesz a következménye, hogy Magyarországnak nem lesz devizatartaléka, hogy a gazdaság még rosszabb helyzetbe kerül, sőt egész egyszerűen katasztrofális következményekkel járhat a gazdaság számára.

Azt hiszem, hogy mindezeket figyelembe véve és talán a legfontosabb szempontot újra megismételve: ismét a lakosságot terhelik meg ezzel, ez a javaslat egész egyszerűen módosító javaslatokkal sem reparálható. A mi frakciónk biztos, hogy nem fogja támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu