HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a Jobbik álláspontját sportszakmai szempontból képviselőtársam már kifejtette, ezért én erre a területre most nem térnék vissza, kifejezetten csak - hogy mondjam... - műfaji elemzésbe bocsátkoznék, merthogy megítélésünk szerint ez a törvényjavaslat egy egészen új műfajt teremt a jogalkotáson belül. A Jat. szerint, a jogalkotási törvény szerint a törvények területi hatálya országos, szemben az önkormányzati rendeletekkel, amelyek csak az érintett települések közigazgatási határáig terjednek. Ez, mondhatjuk, egy általános szabály. Ezzel szemben itt ez a törvény csak és kizárólag egyetlen építési tömb tekintetében alkot meg egy törvényt. Tudjuk, arra, hogy milyen építési jogosultságok járjanak egy adott építési övezethez, egy adott telektömbhöz, számtalan törvény, alapvetően az építési törvény, ágazati törvények, azután kormányrendelet, mint például a 293/1997., azaz az OTÉK, azon túl pedig önkormányzati rendeletek sokasága vonatkoztatható. Ebben az esetben az FSZKT, tehát a fővárosi szabályozási keretterv és azon belül a KSZT, a kerületi szabályozási terv, tehát igenis mondhatjuk, hogy már bőven vannak jogszabályok, amelyek ennek a területnek az építési jogosultságait lefedik, meghatározzák, milyen módon lehet ott egy engedélyezési eljárás keretében épületet felhúzni, avagy adott esetben, ha egy olyan beruházást álmodunk meg, amely más építési jogosultságokat kíván, akkor milyen módon lehet megváltoztatni az előbb említett FSZKT-t, illetve KSZT-t. Ezzel szemben ez az új műfaj, amelyről most szó van, a jelenleg hatályos összes eddig már létező jogszabályt felülírja, kikerüli, és egy teljesen új műfajt teremt; máshogy nem tudom ezt értékelni, csak mint új műfajt a jogalkotáson belül.

Meggyőződésünk, hogy azok a jogszabályok, amelyek eddig megalkotásra kerültek - mondjuk így - a rendszerváltozás utántól kezdődően, amikor a területrendezésre és a településrendezésre új jogszabályok készültek el, azon belül az építési törvény megszületett 1997-ben, és így tovább, akkor lehetséges, vitatható, hogy ez egyesek számára túl bonyolultnak tűnik, adott esetben túl hosszúnak tűnik egy eljárás engedélyezése vagy pedig a településrendezési eszközök bármelyikének a megváltoztatása, de mégis úgy születtek meg évek hosszú sora alatt, hogy a közösségi kontrollt minden esetben biztosítsák azok számára, akik ennek az adott kérdésnek valamilyen módon érintettjei, tehát hogy megvalósuljon minden szempontból a közérdek az adott területen, az adott településen.

Ezzel szemben mit is kezdeményez az előttünk fekvő törvénymódosítás? Először is: itt már többek szájából elhangzott, és kérem, engedjék meg, hogy részben én is ismételjem ezeket, talán egy kicsit más szempontból, újabb szempontokat is hozzátéve. Tehát először is a kulturális örökség védelmével kapcsolatos előírásokat nem kell alkalmazni, mondja ki a törvény. Érdekes, hogy még a 364/2011. kormányrendelet, amely ugyanezt a beruházást kiemelt jelentőségű beruházássá minősíti, az eljáró hatóságokat és a szakhatóságokat meghatározza, még valami miatt fontosnak tekintette, hiszen a KÖH-t kijelölte eljáró hatóságként. Ám eltelik pár hónap, és az Orbán-kormány számára már úgy látszik, a kulturális örökség védelme ebben a tekintetben már nem fontos, valami olyan körülmény kellett, hogy a tudomásukra jusson, ami miatt úgy gondolják, hogy ezen a területen minden ilyen értelmű kikötés hatályon kívül helyezendő, merthogy az is valamilyen módon majd gyorsítani fogja az eljárásokat. Azután meghatározza a törvényjavaslat a legnagyobb építménymagasságot, 50 méter, de ezt, mondjuk, egyszerűsítsük le, hogy 17 emelet, talán így könnyebben érthető, mindenki számára jobban beazonosítható, illetve a legmagasabb építési pontot 80 méterben, de a törvényjavaslat nem beszél például a szintterületi mutatóról, a beépítési százalékról, hogy egyéb más olyan koordinátákról ne is szóljak, ami egy épülethez vagy egy adott telekhez építési jogosultságot rendel, hogy mekkora lehet a zöldterületi százalék, és így tovább. Nagyon sok olyan koordináta van, amely meghatározhatja, hogyan nézhet ki egy épület. Ebből a nagyon sokból összesen ezt a kettőt emeli ki, amiből nyilván a legfontosabb az építménymagasság meghatározása. Ezeket az FSZKT, KSZT egyébként tartalmazza, az összes többi koordinátát is.

Vajon valaki ezt átgondolta-e, hogy ha mondjuk, a szintterületi mutatót nem változtatjuk, akkor igazából mekkora épületet lehet majd építeni ezen területre, ezen telkek mindegyikére? Mert amikor ezt a törvényt az Országgyűlés meg fogja majd szavazni, akkor az építési jogosultságot, azaz olyan építési jogokat fogunk ajándékozni minden ottani tulajdonosnak, nemcsak az államnak, nemcsak saját magának ajándékozhatna az állam, hanem az önkormányzatnak is, de a magántulajdonosoknak is, hiszen hogyha megnézzük a területet, ott nemcsak állami, illetve önkormányzati tulajdonú, de magántulajdonú területek is vannak. A továbbiakban a tűztávolság be nem tartása nem lesz majd ok arra, hogy az építési engedélyt elutasítsák, de hozzáteszik, hogy legalább azonos biztonsági szintet garantáló megoldást kell biztosítani. Én tisztelettel megkérdezem, aki tud, válaszoljon rá: mit jelent ez, mi az a legalább azonos biztonsági szintet garantáló megoldás? Egy vízfal vagy micsoda? Komolyan, mindenki tudja, hogy ez a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb módja az épületek elhelyezésének tűzvédelmi szempontból, hogyha elég, kellő távolságra tesszük az épületeket, és ennek egy elég komoly - hogyan mondjam - méretezése van, hogy hogyan kell azt a bizonyos tűztávolságot kiszámítani, egyebekben pedig bizonyos esetekben maga az eljáró szakhatóság adhat felmentést ebben a kérdésben, illetve bizonyos eltéréseket engedélyezhet. Tehát akkor mennyire sűrűn akarjuk építeni ezeket az épületeket, hogyha még ezt a bizonyos eltérést sem lehet majd az eljárásokban, az engedélyezés folyamatában alkalmazni?

A továbbiakban pedig a parkolószám kérdéséről szeretnék egypár szót mondani. Ugye, az előírt parkolószám meg nem léte miatt szintén nem utasítható el az engedélyezési terv. A parkolószámot szintén a 293/1997. kormányrendelet határozza meg, tehát ez oké.

(15.20)

Egyébként pedig kicsit furcsán is van meghatározva szerintem a törvényjavaslatban, mert gyakorlatilag úgy van leírva, mintha a parkolószámot már az engedélyezés folyamatában be kellene mutatni, hogy már létezik, pedig nem erről van szó, hanem csak a lehetőségét kell tudni biztosítani, például egy mélygarázs vagy valamifajta garázsépület, garázsház kapcsán, ahol számtalan garázst lehetne elhelyezni. Tehát erre volna lehetőség, és nem kell azt megépíteni rögtön, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a használatbavételi engedélynek viszont már a feltétele.

Az a szörnyű gyanúm van, megmondom őszintén, ezen előbbi kitételek miatt, hogy ez az a pont, ahol szerintem kilóg a lóláb teljes egészében, hogy itt valójában magántőke bevonásáról és egy magántőkés beruházásról van igazából szó. Ezért is merülhet fel az a kérdés, hogy honnan lesz rá pénz. Honnan? Majd a magántőke megépíti például a parkolóházat. Hogyan? Úgy, hogy összeköti egy másik, további épület építésével, amelyik szintén parkolószámot igényel valamilyen szempontból vagy valamilyen mennyiségben, de majd nyilván ott is lesznek majd felmentések, meg bizonyos jogszabályok kikerülése, hatályon kívül helyezése, hogy egy kicsit kedvezzünk még a magántőkének.

A használatbavételi engedélyezési eljárás kapcsán pedig az, hogy öt napot adnak arra, hogy az engedélyt kiadják, ez valami egészen elképesztő. Mostanában Magyarországon az a helyzet, hogy műszaki átadás-átvétel esetén is - csak hogy párhuzamos példát említsek - nyolc nap áll rendelkezésre arra, hogy ha egy szakhatóság nem jelenik meg a műszaki átadás-átvétel napján, akkor nyolc napon belül van lehetősége nyilatkozni, hogy a beruházással kapcsolatban él-e kifogással, és ha igen, akkor milyennel. Addig a jegyzőkönyvet sem készítik el valójában, merthogy azt hozzá kell hogy csatolják. Egyébként még hozzáteszem, hogy ha az interneten, akárhol nézzük ennek a beruházásnak a leírását, 2012-től 2020-ig, tehát nyolc éven keresztül tartana maga a beruházás. Akkor most miért ezen a harminc napon spórolunk? Miért pont ezt kell nevetségesen rövid, öt napra lecsökkenteni, a használatbavételi engedély kiadását? Gyakorlatilag arra lesz idő, hogy megfogják a stemplit, és rányomják a bélyegzőt a használatbavételi engedélyre.

Azt gondolom, ez az a pont, amikor azt kell hogy mondjuk, ezen látszik legnyilvánvalóbban, hogy itt valamifajta egyéni érdek megjelenéséről van szó. Valójában hiába van, majdnem azt kell hogy mondjam, hogy fedősztoriként előadva az olimpiai központ megépítése, itt igazából valamifajta egyéni érdek megjelenéséről van szó. Én azon sem csodálkoznék, megmondom őszintén, ha már nemhogy a pallértervek lennének kész, de még a kivitelező személye is érzésünk szerint ki van választva. Igazából ez itt a probléma, az, hogy mennyire őszinte az az indulat, amely a sportot kívánja támogatni a kormányzat részéről - ami egyébként egy rendkívül fontos dolog, hiszen erről Szilágyi György képviselőtársam is beszélt már -, és mennyire valójában csak valamifajta magánberuházásnak az állam részéről, a kormányzat részéről történő, minden szabályt felülíró és hatályon kívül helyező megtámogatásáról van szó. Erre szeretnénk választ kapni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu