Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan, nem éppen kiváltságos helyzetben vagyunk ma, amikor a kivetett adófajtákról gyakorlatilag sorozatban, sorozatlövés jelleggel értekezhetünk, és mondhatjuk el még egyszer, hogy mi az a mögöttes filozófia, amely az egész jelenségsorozat mögött áll. Ez pedig a Széll Kálmán 2.0 névre elkeresztelt megszorító csomag, egy olyan, a Bokros-csomag irányába hajazó, kimondottan a lakosságot sújtó tehercsokor, amely esetében felmerül a kérdés, hogy indokolt-e vagy sem.

A helyzet az, hogy nem lenne feltétlenül indokolt, ha az Európai Unió, az IMF és azok a nyugat-európai, mondjuk úgy, az önök tárgyalópartnerei nem kényszerítenék önökre ezeket a dolgokat, akkor nem kellene ezekről tárgyalnunk, de jelen esetben mégiscsak kell, hiszen önök nem azt mondják, hogy az EU az IMF elvárásai szerint egy IMF-hitelért cserébe sarcolják a lakosságot és további terheket rónak rá, hanem önök azt mondják, hogy itt különböző ágazati adófajták esetében különböző szektorok vállalkozói, szereplői fogják jobbára fizetni ezeket a terheket, ami pedig a lakosságra hárul ezekből adott esetben, az nem fog nekik annyira fájni. Hangsúlyozom, ezt önök mondják, mi ilyet ki nem ejtenénk a szánkon.

A helyzet jelen esetben is az, hogy egy dupla sarcról beszélünk. Tehát amikor tranzakciós adóról beszélünk, leszögeztük nagyon sokszor, hogy ennek lényegében köze nincs az úgynevezett Tobin-adóhoz. Ez nem arról szól, nem arra jött létre, hogy a spekulációt adott esetben visszaszorítsa annak nemzetközileg kimunkált formái alapján, hanem kimondottan arról szól, hogy az önök terminológiájával élve egy nagy szétterülésű adófajtát találjanak ki, tehát minél több embert érintsen és minél kisebb mértékben. Engem ebből a "minél több embert érintsen" kitétel zavar, hiszen egy teljes mértékben indokolatlan fajtáról van szó. Elmondhatjuk ezt azért is, mert önök itt az adó és az illeték közötti játszadozás során nagyon sokszor hivatkoztak arra, hogy igazából mi ne aggódjunk emiatt, a lakosság alig fog valamit érezni ezen tehertételből, ennek áthárítására is olyan minimális lehetőségek lesznek, hogy arról nem is érdemes beszélni, hiszen akkora a piaci verseny, hogy ezen áthárítás lényegében megvalósíthatatlan. Ez volt az önök érvelésének az alapja.

A helyzet az, hogy érdemes két-három mondatra leragadni ott, hogy miért beszélünk illetékről. Nyilvánvalóan azért kezdtek el játszadozni a szavakkal - és a képviselőtársam kiválóan megjegyezte, a saját indoklásukban lebuktatják magukat, amikor már adófajtáról beszélnek -, mert azt várták, hogy az Európai Unió esetében, az Európai Unió viszonylatában kevesebb egyeztetésre van szükség akkor, ha nem adónak nevezik el ezt a tárgykörünkbe tartozó és tárgyalt fogalmi kört, hanem nemes egyszerűséggel ráaggatják az illeték bélyeget. Ez hasonló játszadozás volt, mint amikor a nemzeti vagyonról szóló törvényjavaslatot hozták be elénk, amely végül is az önök értelmezése szerint az állami vagyonnak volt nagyjából megfelelő, miközben kimaradtak belőle olyan tárgykörök, amelyek kimondottan a nemzeti vagyon részét kell hogy képezzék. A helyzet az, hogy nem sikerült akkor sem egy minden igényt kielégítő listát, lajstromot letenni az asztalra. Jelen esetben is az az érzésem, hogy a terminológiát, a fogalmi kört a saját szájízük szerint átalakítják a saját igényeiknek megfelelően.

Látható az is, hogy egy ilyen adófajtától azt várni, hogy az adóelkerülés mértéke csökken, és egyáltalán egy jobban szétterülő adófajtával talán ebből valamit majd meg lehet fogni, ez merő naivitás. Látható, hogy az a 600 milliárdos megszorító csomag, amely ebben az évben és a következő évben kivetülésre kerül a családokra nézve, egyrészt igen, valóban vezet afelé, hogy nagyon sokan megpróbálnak kibújni ez alól. Viszont nagyon sokan nem fognak tudni kibújni pontosan azért, mert egy tranzakciós adó esetében is, ha az ember megkapja a fizetését és ha elkezdi azt elkölteni, tehát adózott jövedelmekről beszélünk, azért hangsúlyozzuk, lényegében minden esetben jelentkezhet akár közvetlenül, akár közvetett módon, tehát közvetlenül vagy pedig áthárítva az a sarc, az a tehertétel, ami nem lenne szükségszerű abban az esetben például, ha a banki különadó nem került volna annak idején áthárításra, márpedig állításunk, és nem csak a mi állításunk szerint áthárításra került.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a banki ágazati különadó esetében a bankométer elemzése alapján már azon ősszel áthárításra került ez az adófajta, amikor ennek a kivetése egyáltalán szóba került. Ezt a legnagyobb 24 hazai pénzintézet folyamatainak elemzései alapján mutatták ki, és látható volt az is, hogy számos bank már akkor egyértelműen bejelentette, tehát nem is rejtette véka alá azt, hogy egyáltalán az ügyfeleire, a lakosságra fogja áthárítani ezt a teljes tehertételt, hiszen számos díjtételt azonnal emeltek a pénzintézetek, tisztelet a kivételnek, hangsúlyozzuk. Állították közben, hogy ők nem a bankadót árazzák be nagy többségükben, páran beismerték, hogy igen, de látható volt az, hogy a 130 milliárdos banki fizetési kötelezettségből 80 milliárdot már áthárítottak a meglévő ügyfelekre, a többi pedig azóta beárazási kérdés. Tehát lehet különböző statisztikákat generálni a tekintetben, hogy ezen összeg egészének vagy akár egy nagyobb részének az áthárítása mikor, milyen fokon történt meg.

Az tény és látható, hogy tisztességes gazdaságpolitikai koncepció híján kikerülhetetlen lesz az önök esetében az, hogy hasonló tehertételeket vezessenek be, súlyosbítsanak. Talán megnyugtató lehet, hogy bejelentették, hogy a következő két évben nem várható új adófajta, ugyanakkor azok a rettenetes számok, amelyek a gazdaságot jellemzik, legalábbis ijesztőek a tekintetben, példának okáért az államadósság tömegét vizsgálva megállapítható az, hogy a 2010-es váltáshoz képest önöknek több mint 1400 milliárddal sikerült növelniük az államadósságot úgy, hogy közben állami érdekeltségű vagyont vontak be az államadósság csökkentésére.

Tehát látható, hogy az adósságcsökkentés érdekében vívott harcuk tökéletes kudarc. A munkahelyteremtésről ne is beszéljünk, hiszen itt is látható az, hogy mintegy 1900-zal több betöltött álláshely található Magyarországon, mint a kormányváltáskor volt. De ha ezt súlyozzuk a több mint 30 ezer közmunkással, akkor látható az, hogy a produktív szférában, az egészséges gazdasági szférában betöltött álláshelyek száma bizony adott esetben még kevesebb is lehet, mint 2010-ben volt, és a legrettenetesebb tényadat az, hogy 2008-hoz képest pedig egészen bizonyosan kevesebb. Tehát látható az, hogy körülbelül gyurcsányi szintre sikerült eljutni a munkahelyteremtés tekintetében az önök gazdaságpolitikája által.

Mindezek fényében, az általam felsoroltak fényében talán már érthetővé válik a laikus néző számára is, hogy miért vetnek ki újabb és újabb adókat. Azért rettenetes egyébként ez a jelenségsorozat, mert kétféle irányban mozdult el az adófilozófiájuk. Vagy az úgymond nagy szétterülésű adókat választják, amelyek lényegében kikerülhetetlenül érintenek mindenkit Magyarországon - vagy közvetlenül, vagy áthárítva -, ez az egyik rész. A másik pedig, ami a távközlésinél szóba került, olyan ágazatokat sújtanak extra sarcokkal, extra terhekkel, amelyek a gazdasági növekedés motorjai lehetnének a XXI. században, adott esetben a távközlési szektorról ez mindenképpen elmondható. Tehát nagyon rosszul választják ki az adóztatott szektorokat, amikor pedig nagy szétterülésű adóformákat választanak, akkor kikerülhetetlenné teszik ezek megfizetését, tehát nem súlyoznak aszerint, hogy ki milyen szeletet hasít ki a közszolgáltatásokból, és ki az, aki nem vett részt a közteherviselésben az utóbbi 22 év során.

Tehát látható az, hogy egészen elképesztő gazdaságfilozófia alapján a nadrágszíj folyamatos szűkebbre, szűkebbre húzásával próbálnának kikerülni ebből a csapdából, ami még soha sehol nem sikerült a világon, ezért e gazdaságfilozófia átgondolására kell hogy kérjük önöket, adott esetben olyan javaslatainkat is felerősítve, felmelegítve, mint amilyen a szociális bankszámlát illető volt. Látható az, hogy lényegében mindenki rá van Magyarországon kényszerítve arra, hogy bankoljon valamilyen formában, legalább a nagycsaládosok és legalább a nagy szükséget szenvedők esetében óriási szükség lenne egy tisztességesen működő, a magyar államot a hátterében tudó bankra, pénzintézetre akár a takarékszövetkezeti rendszer felerősítésével, ezen belül pedig egy olyan szociális bankszámla-konstrukcióra, amelyen belül megvalósítható lenne a lényegében ingyen való bankolás azok számára, akik ezt lényegében igénylik és akik jogosultak lennének rá, tehát nyilvánvalóan nem a nagyvállalkozói rétegre gondolunk elsősorban.

De azt felháborítónak tartjuk, hogy az egyszerű kisember lényegében képtelen kikerülni azokat az áthárítási formákat, amelyekkel a bankok, a pénzintézetek - és még egyszer mondom, tisztelet a kivételnek - illetik, és látni kell azt is, hogy még mindig mintegy 78-82 féle olyan áthárítási jogcím létezik a magyar pénzügyi rendszerben, amelyről elmondható, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok nem zárják ki egyértelműen, hogy ilyen vagy olyan utakon áthárítsák ezeket a tételeket. Ezek közül a hitelekbe történő beárazás csak az egyik; a tranzakciókba történő beárazás a másik, a kártyadíjakról lévén szó csak a harmadik, amiről beszélhetünk.

Tehát látható az, hogy itt egy olyan felsorolás igényel jogi, kodifikációs azonnali rendezést, amely még mindig feszítően hárul erre a szektorra, és amely folyamatosan lehetővé teszi ezen adófajták áthárítását, mondanak önök bármit, akkor is sajnálatos módon ez megvalósul, hiszen egészséges piaci versenyről ebben a szektorban sem beszélhetünk Magyarországon. Így tehát a versenytől várni ezen áthárítások megakadályozását enyhén szólva naiv gondolat, sokkal inkább hatékony lenne egy olyan monitoringrendszer kiépítése, amely folyamatosan tudja nyomon követni, szemrevételezni azt, hogy ki milyen tételt kire hárított át, és valójában ki fizeti meg a Széll Kálmán 2.0 névre elkeresztelt megszorító csomag árát, és a valóságban Magyarországon kik azok, akikkel fizettetnek azok, akik nem vettek részt a közteherviselésben, vagy pedig azokkal fizettetik meg ezeket a tételeket, akik teljesen védtelenek, kiszolgáltatottak. Itt a magyar polgárokra, a magyar lakosságra kell hogy gondoljunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(10.20)

Forrás: parlament.hu