DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi államtitkárságnak a népegészségügy területén elért legnagyobb vívmánya a sokak által akart, de sohasem mert intézkedés megtétele volt a nemdohányzók védelmében hozott törvény egy évvel ezelőtti elfogadása. A törvény bevezetése hatásaiban csak az '50-es években történt TBC elleni harchoz fogható, amikor is szintén komoly népegészségügyi problémát oldott meg a tüdőgondozók felállítása. Az áprilisban minden szigorával életbe lépett törvény hatásait vizsgálva számos, sokszor ellentmondó hír hallatán a törvényhozó elbizonytalanodhat. Számos konfliktus forrása lett az új törvény, miközben ahogyan terveztük és hirdettük, bizony egyre kevesebben és egyre kevesebbszer gyújtanak rá. A várható konfliktusok ellenére a társadalom 80 százaléka által támogatott javaslat eredményei vitathatatlanok. A nemzet egészségügyének jövőjét vizsgálva feltűnő az, hogy ma az országban a fiatalkorúak 23 százaléka dohányzik, és 6 százalékuk bizony naponta rágyújt. Ez alapvetően új feladatok elé irányítja azt a törvényhozói szándékot, amely a fiatalkori halálozás csökkentését tűzte zászlajára, amikor a fent említett törvényt módosította.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az eltelt időszak tapasztalatai alapján milyen intézkedéseket, új cselekvési tervet dolgozott ki a minisztérium annak érdekében, hogy mi, ötvenesek is megérjük azt, hogy több embert teszünk majd bölcsőbe, mint sírba? Ez a megfordított idézet, az illyési aggódás sokunkat cselekvésre késztet, de útmutatás nélkül csak hiábavaló vagdalkozássá válik.

A fiatalkorúak dohányzási szokásait milyen módon kívánja helyes irányba terelni a tárca, tisztelt államtitkár úr? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu