ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Most az általános vitát lezárom. Ahogyan az máskor is el szokott hangozni az általános viták végén, bejelentés: van módosító javaslat. Az az érdekes helyzet áll elő most itt 23 óra 25 perckor, hogy bejelentem, a részletes vitára bocsátásra holnap reggel már sor kerül, és azután a részletes vitára pedig már a szerdai ülésnapon második napirendi pontként sor kerül, tehát addigra el sem fogják felejteni a mai vitát, nem kell ehhez a jegyzőkönyvet nézegetni.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája. Papcsák Ferenc és Vas Imre fideszes képviselők önálló indítványát T/7410. számon a hálózaton elérhették.

Az egyes házszabályi rendelkezések 128/C. § (2) bekezdése szerint a vitában elsőként az előterjesztő, majd a kormány képviselője szólal fel, ezt követően kerül sor a bizottsági ajánlás ismertetésére. A vita során a képviselőcsoportok álláspontjukat 30 perces időkeretben, a független képviselők pedig összesen 8 perces időkeretben fejthetik ki. Ez tehát a tárgyalási menetrendünk, és ha jól látom, az előterjesztő is, a kormány is a helyén van, ahogyan az ellenzéki frakciók is.

Kezdhetjük a vitát Papcsák Ferenc képviselő úr expozéjával.

Forrás: parlament.hu