JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hatan nyomtunk itt kétpercest, és látszólag különböző dologról beszéltünk, de mégiscsak arról szól a történet, hogy a deklarált szándékok, nevezetesen, hogy a munka törvénykönyve egy biztonságos, rugalmas foglalkoztatást jelentsen, ami egyébként a versenyképességet is biztosítja, nem éri el a célját, hanem sokkal inkább abba az irányba mutat, hogy a munkavállaló kiszolgáltatottá válik. S ennek a kiszolgáltatottságnak mutattuk be itt számos elemét, és az a mi személyes pechünk, hogy a kétpercesek időkalodájába vagyunk beszorítva a vita jelenlegi formája miatt, és azért kérünk így és ilyen módon szót.

Nos, én a katonák kiszolgáltatottságának egy példáját szeretném még felemlíteni, amire az imént nem volt példa. Azt nevezetesen, hogy ma a honvédelmi törvény és minden más kapcsolódó törvény a katonáktól alapvetően elvárja és előírja azt, hogy bizonyos fizikai, szellemi, pszichikai teljesítményt legyen képes produkálni. Ahhoz, hogy a fegyverével jól bánjon, ahhoz, hogy pilótaként az eszközeit biztonsággal használja, mindenféleképpen szükséges az, hogy bizonyos felkészülési lehetőségeket biztosítsanak számára, adott esetben rekreációs lehetőséget biztosítsanak számára, sportpályát és minden mást.

Ez a törvény nem tesz ebben a formájában mást, mint egy paragrafusban a következőt mondja: kivenni javasolja bizonyos törvény a Hjt. százvalahányadik paragrafusa ötödik mondatának utolsó bekezdését. Mit gondolnak, képviselőtársaim, mi ez az utolsó bekezdés? Nem más, mint az a kötelezettség, amit az elmúlt húsz esztendőben a Magyar Honvédség viselt, nevezetesen, hogy a felkészüléshez szükséges feltételeket neki kell biztosítania. Innentől kezdve ez a munkavállaló terhe, kötelezettsége, és a Magyar Honvédség köszöni szépen, mossa kezeit. Elfogadhatatlan, mint ahogy a visszamenőleges hatályú szabályozás is elfogadhatatlan.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu