NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az eszéki magyar konzulátusról már többször is szó esett e Ház falain belül. Szávay István képviselőtársam tavaly, azaz 2011 júniusában tett fel szóbeli kérdést Németh Zsolt államtitkár úrnak a témában, kiemelve, hogy a konzulátust még az első Orbán-kormány nyitotta meg 2002-ben, mondván, milyen fontos, hogy a magyar nemzet elzsibbadt tagjaira is új életet lehelhessünk.
(19.00)
A konzulátust a szocialisták - nem törődvén a horvátországi magyarokkal, sem azzal, hogy az itt élő magyarság asszimilációja az egyik leggyorsabb a Kárpát-medencében - 2006 szeptemberében bezáratták. Tavaly júniusban a kérdést megválaszoló államtitkár úr megígérte, hogy hamarosan újra megnyitják a külképviseletet, vagy legalábbis konkrét, látható lépéseket tesznek az ügy érdekében, említvén, hogy a Külügyminisztérium közigazgatási egyeztetésre is előkészítette már az eszéki főkonzulátus újramegnyitásának ügyét. Az azóta eltelt egy év alatt viszont semmilyen intézkedést nem láthattunk, ami arra utalt volna, hogy a konzulátus újra megnyitná a kapuit.
Tisztelt Államtitkár Úr! Baranya megyei képviselőként többször találkozom horvátországi magyarokkal, akik külön kiemelték, kiemelik, hogy számukra különösen a kettős állampolgársági törvény óta rendkívül kedvező és fontos lenne, ha végre újból működne a konzulátus. Éppen ezért a tavaly elhangzott államtitkári válasz, amely az ügy rendezését ígérte, nagyobb sajtóérdeklődést is kiváltott, aminek következtében nagy lett a várakozás és a bizakodás a drávaszögi magyarságból és a helyi sajtóból is. Éppen ezért már egy éve értetlenül állnak a kérdés előtt, hogy miért nem történik, őket miért nem tájékoztatják semmiről, ami a konzulátus ügyét érinti.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nemcsak a Jobbik frakciója, de az érintettek is várják a megnyugtató vagy a helyzetet tisztázó válaszát a konzulátus ügyében, éppen ezért kérdem öntől: a be nem tartott kormányzati ígéretek sorát gyarapítja majd az eszéki konzulátus újbóli megnyitásának ügye is?
Várom a konkrét kérdést érdemben rendező, egyértelmű válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés